A kormányos és az utazó

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A kormányos és az utazó
szerző: Sárközi György
Nyugat, 1918. 12. szám

Éj kormozza már az eget,
S keveri zord tussal a tengert,
S a közbenső teret is sötét párákkal itatja,
Jaj, mit se látni már, nincs part és nincs segítség,
Csak a végtelenbe hánytorgó hullámok zenéje,
Örök, titokzatos, monoton zenéje
Ijeszti a hajóst.

Sós széltől részeg, fekete vitorlák
Nekivadulva s dagadva megszakadásig,
Szilaj dühvel röpítik terhüket.
Harsogva szakad a hullám,
Kétoldalra gyürődik és ismét összeszalad,
Amint belevág a hajó s továbbszáll,
S a tengeri szél víg emberi hangot
Kap föl s futtat magával gyors iramban:
A kormányos dalol:

"Hajrá, hajóm, új part felé
Szálljunk szaporán, szaporán,
Keresni új öblöt, új szerencsét,
Új csókot, új ölelést.

Dús kincsek várnak: arany, ezüst,
Bibor, ivor, gyöngy s minden drágaköve az ostoba vadnak,
Ki lábainkhoz önti közönyös képpel kincsét és
Táncol, talmi üveggyöngyöt cserélve.

Új fák gyümölcse után nyúlunk,
S mámort szívunk még ismeretlen
Borokból s szagolunk virágot,
Melyek betöltik az orrot illatukkal,
S nézve aranytollas madarak röptére,
Meglátjuk a menny ragyogó, azur öblét.

Hajrá, hajóm, új partra várnak
Új kincsek, új gyönyörök
S friss lányoknak szép bronzszínű teste,
Kik simabőrű csipővel
Vergődnek éhes combjaink közt, -
Nemsokára!"

A kormányos dalol így s dühödt vitorlák
Szárnyán száguld a hajó s fölharsog a tenger
Örök, idegen, zenéje, mi közben
A bús utazó így dallja dalát:

"Hová, hajó, hová a végtelen éjben
Hová, vitorlák, mostan merre dagadtok?
Futtok, merre a szél korbácsos kézzel
Kerget, mint rossz gyereket dühös apja,
Sikongtok, - de mit se segít sikongás,
Korbács szab nektek utat s szeszélye
Hány erre-amarra, míg partot epedtek,
De partra nem értek.

Hajh, ti, komor vitorlák, célnélküliség sötét lobogói,
Járjátok egyre lihegve a mélyvizű tengert
És meg ne pihenjetek öblök tunya csendjén!
Mert van-e szebb mindig-keresésnél,
Van-e édesebb a messze utáni vágynál,
S van-e bódítóbb az út örökös percénél?

Csak szálljatok egyre lihegve és partra nem érve
A végtelen vége után csak fussatok egyre,
Ne szünjön a szél s hajótok talpa alól a hullám
Ki sohse apadjon!"

Száll a hajó és újra fölharsog a tenger
És zengve zeng örök, idegen, titkos zenéje.
De haj, ki tudná, mit zúg szakadatlan az éjben:
Hangját senkise érti.