A kis hal és a halász
A kis hal felnő, hízni kezd,
s nagy lesz, ha élni hagyja Isten,
de visszadobnod s várnod ezt,
csinos kis őrültség szerintem,
hisz hogy megint kifogd, nem lesz tán alkalom.
Egy kisded ponty, ki még fikarcnyi sem vagyon,
halász zsákmánya lett s az nyúlt is már feléje:
„Több mint semmi – szólt –, bár még kicsiny nagyon,
– de majd asztal terül s ez itt kezdő vagyon, –
no itt a zsák, csusszanj beléje!”
S halnyelven, halkan szól a rémült ponty, szegényke:
„Mit kezd velem ma még? kis húsom oly keszeg,
kevés vagyok a félfogára.
Ha visszadob, nagy ponty leszek,
kifog majd újra s nem hiába,
jó pénzt ad értem egy kövér polgári sarj:
de mily vesződség s mennyi baj, –
mint én, olyanból száz egy tálnyi –
és szép kis tál! ilyent nem érdemes halászni!”
„Nem érdemes? lehet! – felelte a halász –,
de pontyom, szép öcsém, hiába prédikálsz,
ma este sülni fogsz, akármennyit papolsz most,
vár rád a jól bezsírozott rost.”
A „lesz”-nél mindig több, bármily kevés a „van”,
ez biztos, az – bizonytalan.