A király ebédje

III. Endre
(XXIII. király 1290-1301)
szerző: Garay János
A király ebédje

Víg ebédnél a király űlt,
Mind hű ember van körötte;
Zászlaját a kedv közöttük
S bízodalom felütötte.

S hogy virág is lenne köztük,
Ott van a király leánya,
Ékes, mint az esti csillag,
Ifjú, mint a reg koránya.

Ellenében Csáki Máté,
Kit neveznem régen illett,
A király leghűbb vitéze,
Ült királya jobbja mellett.

S hogy legyen, mi fűszerezze
Kéjeit a dús ebédnek:
Daliáknak ajkairól
Zeng a honfi s hősi ének.

A dicső apák nevénél
Szépre, nagyra gyúladoznak,
Majd örömben, majd keservben
A dalárral olvadoznak.

Végre Endre győzedelmit
Zengi a dal ittas ára
S diadalmi koszorúkat
Fűz kivívott trónusára.

Egy van, aki a közérzést
Titkon bár, de meg nem osztja
Az olasz tálnok, ki késsel
A királynak étkit osztja.

Az olasznak egy az élte
A királynak életével:
Méreg ellen minden étkét
Ő próbálja meg nyelvével.

Az olasztól, mint hívétől,
Nincs mit tartni a királynak;
S hogyha ő nem, a vendégek
Még kevésb gyanút találnak.

És feláll és serleget vesz
Csáki Máté hős kezébe,
S felköszönti áldomását,
Hogy felhangzik a nagy égbe:

„Vége végre a viszálynak,
Mely tiz évig dúlt fölöttünk;
A nagy isten megbocsássa,
Mit egymáson elkövettünk!

A magyar hit- s vérszegőleg
Elhajolt Árpád fajától,
És királyt koldult magának
Róma süveges urától.

S a vitézi kard kezében,
(Máskor ellenség kaszája;
Ön szivének, ön vérének
Lőn vérengző hyénája.

A királyi szék jogossa,
A nagy Árpád tiszta vére,
Átok sullyal vetteték ki
Az egyháznak küszöbére!...

S tekerődzék már a kígyó
Az oroszlán derekára,
Csontja roppan a hatalmas
Szörnyeteg szorítására!

De Árpáddal volt a szörnynek
És oroszlánnal csatája –
Károly vissza van veretve,
Ragyog Endre koronája!

Éljen Endre hős királyunk,
S benne Árpád ősi vére!”
Szólt s a tűzbort cseppig itta
Endre hosszú életére.

És miként ő, mind ivának,
És mit ő, mind azt kiáltják;
De öröm, de kedv helyett im!
A királyt sápadni látják...

Teste, mint rengéskor a föld,
Összerendül szörnyüképen:
„Meg vagyok mérgezve!” ordít,
S halva dől hanyatt a székben!

Mint kövekké merevedve
Állnak mind a tüneményen –
Csak az egy tálnok siet ki,
Rejtett késsel köntösében.