A könny vigasza

A könny vigasza szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Reviczky Gyula

Óh szólj, miért szomorkodol
Ez örömünnepen?
Könyes szemed mutatja, hogy
Sirtál keservesen.

"S magamba' hogyha sírtam is,
Csupán az én bajom;
A köny csitítja búmat el,
Enyhíti bánatom!"

Jer, hí a vig baráti kör;
Óh jer, s örülj velünk;
S akármit is vesztett szived,
Mondd bátran el nekünk!

"Ti vígadtok s nem sejtitek,
Mért sajg e bús kebel!
Ah nem, bárhogy' hiányzik is,
Dehogy vesztettem el!"

Ugy hát szedd össze jómagad,
Véred még ifju, hő,
Korodban él még a remény,
S a bátor tetterő.

"Ah, nem, azt el nem érhetem,
Nagyon távol ragyog!
Oly messze fönt, s oly édesen,
Miként a csillagok!« -

A csillagért nem epedünk;
Fényin gyönyörködünk,
És tiszta, holdas éjszakán
Sugárán csügg szemünk.

»Igen, sugárán csügg szemem,
Nem egy szép éjjelen.
Hagyjátok folyni könnyemet,
A mig könyem leszen!"