A kényszerűség fája

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A kényszerűség fája
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 7. szám

Schöpflin Aladárnak, jó hittel és szeretettel

"...Vajjon szednek-é a tövisről szőlőt vagy a bojtorjánról figét?" (Máté Evangéliuma, VII. 16.)

Gyöngülnek ágaim,
Húzza a sok gyümölcs,
Húzza a sok igen
S a megcsufolt nemek
Rozsdákkal megírvák
A leveleimen.

Szőlő-termő tövis,
Fügélő bojtorján
Teremni lázadón
Nem lehet, nem lehet
S mint békés jobbágy-fa
Fizetem az adóm.

Nem tudok, nem tudok
Rendet megcsúfolni
S nagy másító erőt
Földről kacagni föl.
Bénultan hajlok meg
Tisztes muszály előtt.

Füge a fügefán,
Szőlőtőkén szőlő,
Hasztalan, hasztalan.
Szabva kegyetlenül
A nagy Élet-kertben
Mindennek sorsa van.

Nem tudtam, mi vagyok,
Vád akartam lenni
Vád, nem, ijjedelem
S mint szép példaadás
Virágzik, gyümölcslik
Szegény, szelid fejem.

Csúfoltam az igent
S igeneket rólam
Téphet minden silány
S vétózó tűz helyett
A nagy Háztartásban
Vagyok csak kicsi láng.

Óh, én, kényszerű rend,
Tagadás fejfája,
Latorból szent szülő,
Óh, én, szegény, szegény
Pártütőből pártos,
Uzsorás zendülő.