A hangot fogó örömről
Örömtől zeng a lélek,
zengj szeretetről ének!
Ha az öröm megárad,
dalolni kell, dalolni;
a nyelv dadogva lázad,
nem tud semmitse szólni:
de ki tudná titkolni
édes tüzét szivének?
Ha az öröm fellobban,
sírni kell, sírva sírni,
a szív csordulva dobban,
alig lehet kibírni :
s ajkunk sikolyra nyílni
nem érzi szégyenének.
Ha víg örömbe szédül
szivünk a szeretettől
s meggondoljuk beszédünk
magas homályát, ettől
van-e, ki nem nevet föl,
szavaink bárha égnek.
Öröm, édes orvosság,
gyógyítsd meg szellemünket,
legyen bennünk okosság,
hogy elrejtsük sebünket:
ha jajjaink megszünnek
tünnek a szenvedések.
Kinek új ez a látvány
azt véli, tán bolond vagy,
a változásnak láttán,
eszméleted hogy elhagy:
belül szived megolvad
s kivül annál keményebb.