A halál (Baratinszkij)
Halál, én nem nevezlek árny-leánynak,
Nem látlak tébolyult alázatosan
Siri csontváz-rémnek,
Komor kaszával.
Oh mennyei leány,
Oh sugárzó, égi szépség!
Kezedben béke-pálma leng
És nem pusztitó fegyver.
Midőn a zordon sziklák egyensulya
Világra hozta e világ virágát,
Az Isten gondjaira bízta
Világa rendjét.
És te lebegsz a Teremtés fölött.
Civódás örvényébe öntsz olajt.
És hüsitő lehelleteddel
Szeliddé fékezed a lét orkánját.
Te csillapítod szélvész bömbölését,
Ha fejét vadul megrázza,
Te békited meg a tajtékos Óceánt,
Hogy visszatérjen partjai ölébe.
Növényvilágnak gátat szabsz,
Hogy óriási erdők árnya
Hollószárnyával meg ne fojtsa létünk,
Hogy fű ne nőjjön égig.
És az ember?!... Oh te szent leány!
Ha megjelensz, eltünnek orcájáról
Harag meg kéj rőt vérrózsái,
A mostoha, rut embersorsot
Békéssé hangolod, oh, igazságos!
Egyforma kézzel sújtasz
Uralkodót és szolganépet…
Kétség és kényszer –
Bús napjaink, létünk feltételi.
És te vagy a kulcsa minden titoknak,
És te vagy a nyitja minden szolgaláncnak!
(1828)