A hőkölés népe

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A hőkölés népe
szerző: Ady Endre

Bíró Lajosnak, akivel szerencsés volt régi
találkozásom s örök a barátságom


Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kíméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.
Mindig ilyen volt: apró khánok
Révén minden igának barma.
Sohse harcolt még harcot végig.
Csak léhán és gyáván kavarta.
Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig.
Sohse szegzett erőt erőnek.
Betyár urai így nevelték
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rúgott a magyarba,
Szinte kedvet kap rúgáshoz.
Ma is itt ül, lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szívét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet.
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri kis kíméletlenséget.


Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.