A gyászparipák...

A gyászparipák... szerző: Somlyó Zoltán

A gyászparipák visszavonták
a gyászos hintót tompa nesszel.
Az udvaron megállt a hintó
szólt a halott lány: ne eressz el!

Halott vagyok, elmentem tőled,
de ládd, én ujra visszajöttem.
Hogy meghaltam, nem látta senki,
köd száll utánam, köd előttem...

Karold át ezt a mély koporsót
s hurcold magadhoz, vagy tiporj rá.
S e búsfejű lovakat küldd el
az éccakába! Hajrá! Hajrá!

Már száll a hajnal, fogd a késed,
a lakkos istráng hadd lazuljon.
Száguldjanak el paripáim
a lejtős, éjji hegyi úton.

Hajam halálszag koronázza,
besátorozlak és nem érzed.
Az ajkam nyirkos, mint a fűvek,
de még a csókja el nem vérzett...

Az udvaron egy kutya sétált,
lomposan, véznán és ugatva.
Megcsudálta a furcsa hintót,
körülnyalta és megugatta.

A rekedt reggel lábra állott
és elviharzott hegyen, völgyön.
Kiáltva tiport szét a napfény,
a gyászkocsin s a halott hölgyön