A gerlicze teremtetése
Óhajtozásaik első álma közt
Egy hív pár együtt űle. Ah, de az vala
Felőlök elvégezve, hogy hiú
Álom maradjon a szép láng örökké.
Irígyen vágta el Clotho a fonalt,
S lelkeik elválhatatlanúl egy csókban,
Egy sóhajtásban együtt tűntek el.
S a mint magokhoz tértek a halál
Szédűletéből, hirtelen felettök
Lebbent el a hű lángok istennéje.
Nyögdelve szálltak fel keblébe, s ekként
Panaszlák néki veszteségöket:
Megcsalt hitünk, megcsalt, jó istenasszony!
Látád hogy égénk, s jobbod a jutalmat
E tiszta tűztől mégis megtagadta.
Elmúlt az élet ott: de szíveink
Lángolnak, és az árnyékok között is
Lángolni fognak olthatatlanúl.
Az árny országiban bús lánggal ég
Az én tüzem, mond Paphia illetődve.
Vissz’ adni néktek azt az életet,
Hatalmamat túlmúlja. Azt azonban
A végezések nékem engedik,
Hogy új alakba rejtve, tartományom
Lakóivá tehesselek. Galambbá
Teremtlek által titeket. Midőn
Királyi fénynyel szállok majd az égnek
Nagy boltozatján végig, győzedelmi
Hintómba lésztek fogva, s a szerelmek
S örök hivalkodások karjaiban
Ambrosiás szemekkel éltetgetlek.
Ez lesz jutalma tiszta lángotoknak.
Ne, oh ne, hív anya! mondának egy
Szózattal e két Hűk. E csillogó
Veszélyre vonzó bért ne add nekünk;
Ki állhat érte jót; hogy a szerelmek
S örök hivalkodások karjaikban
S lármás tolongásában udvarodnak,
Nem szenved e szép hűség változást?
Teremtsen által jóságod galambbá,
De küldj magános tájra lakni, hogy
Ottan, szegény fészkünkben, mi legyünk
Egymásnak, mi maradjunk, mindene.
S a nyájas istenasszony lágyulattal
Kimondta a titkos ígét. S im repűl
Nyögdelve az első szép pár gerlicze.
Buliklja háláját a jóltevőnek,
S sírjaik felé siet; hogy ott hűsége
S örök keservei által a komor
Három leánytól éltét visszanyerje.
Nem hajlik az! nem enyhül meg soha!
De a közös bú s e szent hűség nékik
Édesb az erdők csendes rejtekében,
Mint a királyi szék körűl az ál.
Örömnek és tréfáknak társasága.
Mi ez? Irígység-e? kegy-e? hogy őket
A Párka gerliczéknek hagyja? vagy
Talán az emberszívnek változó
Veszélyes koczkájától őrzi meg?