A gőg büntetése
Ama csodálatos, istenleső időkben
a Theológia virágzott szent erőben,
s mondják, a legnagyobb Doktorok egyike,
minekutána bölcs ajkain az Ige
megrenditette vak mélyeiben a kételyt
és lelke glóriás magasságok felé kelt
oly útakon, miket nem sejtett maga sem
s hová még nem jutott lélek csak testtelen:
- mint aki, nagyon is magasba érve, szédül,
így kiáltott sötét sátáni büszkeségbül:
"Jézus! kis Jézusom! magasra vittelek!
De hogyha ellened lennék, és nem veled,
szégyened akkora lenne, mint győzedelmed,
s komikus embrió volnál ma, égi gyermek!"
Alig mondotta ki, elméje elborult
s e fényes napra vak őrület fátyla hullt.
Mely kincses Rend csodás temploma vala hajdan,
értelme elmerült egy szörnyü zürzavarban,
s magas lámpái nem hatottak azon át.
A Csönd és az Éj ütött bús lelkében tanyát,
mint pince fenekén, ha elveszett a kulcsa.
S mint utcák állata, olyan lett, kósza, furcsa,
s ha, mit sem látva, ment a nagy mezők felett,
meg nem ismerve már sem nyarat, sem telet,
piszkosan és csunyán, mint kopott, ócska holmi,
gyerekek hada gyült köréje, kicsufolni...