A fekete pecsét
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Gyász pecsétje kedvesemnek!
Fejtsd ki végre, mit hozál?
Mit jelentesz bús fejemnek?
Élet-é ez, vagy halál?
Óh egek,
Rettegek!
Rettegek ─ tán rózsaszálát
Gyötri nagy szívbéli kín ─
Tán keservét ─ tán halálát
Jegyzi ez halotti szín ─
Tán ma már
Sírba vár.
Sírba vár! vagy mást szeretvén,
Szíviből engem kivét,
S engem így halálra vetvén,
Azt jelenti e pecsét.
Helyes ok,
Meghalok.
Meg ─ de míg a sírba szállok,
Nyílj meg, óh gyászos levél!
Tán csak egy szót is találok,
Melyre szívem még megél.
Tán halált
Nem kiált...
Nem kiált! Ah, megkövetlek,
Szép levél. Csalt a pecsét.
Már ez egy szó is: "szeretlek!"
Visszaadja a becsét.
Már ez, óh,
Égi szó!
Drága szó ez, szép levelke!
Már ezért csókollak ám:
Mert tevéled Lilla lelke
Új napot deríte rám,
Szép levél!
Szívem él.
[Szívem él! örökre mondok
Bánatimnak adiőt,
Jer, Juliskám, félre gondok,
Kedvel engem, én is őt.
Már enyim
Szép Julim!]