A fösvény (Csokonai Vitéz Mihály)

A fösvény szerző: Csokonai Vitéz Mihály

Esmérek én egy vént. Ki az? - neve nincsen,
  Régen eladta már eztet is a kincsen,
Sőt míg bírt is vele, magába tartotta,
  Mert mondani másnak ingyen sajnállotta.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
  Tisztelvén Mammonát örök áldozattal.
Most is sóhajtásit azért hármoztatja,
  Bérben a levegőt hogy ki nem adhatja.
Imádó szemekkel néz rakás pénzére,
  Neheztel, hogy tágas házába béfér e'.
A bús gond béesett orcájába hever,
  Mérget kedveltető kincseiből kever,
Mellyeknek olly sárgák sóvárgó gödrei,
  Mint az aranyra vert királlyok képei,
Mint a sírból feljött rémítő halottak,
  Mellyekről minden húst Párkák lefosztottak.
Egy homályos felhő lebeg körűlötte,
  Ezt a sóhajtások gőzi sűrítette.
Itt űl, s hányván-vetvén saját számadását,
  Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.
"Balgatag (így kiált, tekintvén az eget)
  Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget:
Ma csak nyolcszáz forint jött bé a kasszába,
  Mégis kilencven pénzt adtam ki híjába.
Azomba! melly szörnyű károm következe:
  (Itt jajgat s fejére kúcsolódik keze)
Melly szörnyű kár! egy szél kedvem elrablotta,
  Lantornás ablakom ketté szakasztotta."
így tűnődik: s most is neheztel reátok,
  Hogy őróla ingyen verset írhatátok.