A csodák föntjén

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A csodák föntjén
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 9. szám

("...Mikor a harmadik angyal trombitált volna, leesék az égről egy nagy csillag, ... a csillagnak neve pedig üröm... És mikor az ötödik angyal megfuvallotta trombitáját... csillag esék le az égről, melynek adaték a mélységes kútnak kulcsa... Annak okáért az napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt, és kívánnak meghalni, de a halál elmegyen előlük..." János jelenései 9. 10.)

Csillag-zuhitó angyal-trombiták
Piros hangjára addig-addig lestem,
Mig megérkeztek a káprázatok
S csodáit küldi, - piritva a testem, -
A nyolcadik angyal: a Láz.

Minden rendestől eltéptem magam,
Szemem prédáit mind összezilálom,
Életem száz mással elegyitem,
Csapdoshasson vitézül föl az álom
S száz szinű álom-rettenet.

Csodálatos, képes rettenetek
Szent zavaros kora, ime, szakadt rám,
Ülnek bennem viziók és valók
Szerelmesen, fájón összetapadván,
Hogy minden: ugyanegy legyen.

Igy, az üröm és halál-vágy után
Teljességessé, fantomossá válok,
Reggelt, oldást, bizonyt nem keresek
S leráztam a csak-ez és csak-egy jármot:
Minden az így és az-az-egy.

A Láz és én vagyunk ma a világ,
Nem sietek, mert már el ugyse kések,
Csillag-zuhitó angyal-trombiták,
Száz élettel fölérő jelenések
Visznek csodák föntjére föl.