A Sátán kevélye

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Sátán kevélye
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám

Életét végig gőgben élje
A Sátánnak fölkent kevélye.

Fakóan szirma ne omoljon:
Piros virág volt pirosoljon.

Panaszra is görbülhet szája,
De rugja meg azt, aki szánja.

Komédiázzék, hogy ő elvet
Egy-egy megtagadott szerelmet.

S ha térdelve mondja imáját,
Pattanjon föl, mások ha látják.

Ha hisz és vár, remél és retten,
Kiáltsa azt, hogy ő hitetlen.

Ha szivébe kétségek szurnak,
Zengedezzen hitet az Urnak.

Sohse legyen asszony bolondja
S ha él-hal érte, meg ne mondja.

Ha futó csókra űzi ösztön,
Százszor ájuljon, esküdözzön.

Inség, betegség hogyha dulna,
Járjon-keljen, mintha vidulna.

S Halál ha cirógatja csontját,
Farsangolón járja bolondját.

Ellenségeit udvarolja,
Mintha aggodalma se volna.

Krisztus tréfából se vezesse,
Akik szeretik, ne szeresse.

S ha az Élet már összemarta:
Jött a Halál, mert ő akarta.

(Sátán kevélye, szerencsétlen,
Jaj, nem igy éltem, nem igy éltem.)