A Halottak élén

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Halottak élén
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 23. szám

Most a Mezőn mindenki veszt
S vér-felhők futnak szabadon
S hű csapatomat most leltem meg,
Most leltem meg a csapatom,
Az Életből kikényszerültet.

Életes, drága jó fiúk,
Óh, halottakként ébredők,
Be szeretőn rántom ki kardom
Árnyas, szent rangotok előtt
S benneteket meg most talállak.

Nem voltak hősibb társaim
Soha, mint a mostaniak,
Fejükön az éjféli holdfény
Eget-verő, fényes sisak
S fejüket friss sirból hozták föl.

Be, sokáig várakozék
Én árvult, társtalan Kain
S im hirtelen érkeztek hozzám
A társaim, a társaim,
Levitézlettjei a kedvnek.

Mint néztek, hajh, ők valaha,
Mint járták velem a Mezőt
Szegény hozzám testvérisültek,
Jámbor élet-levetkezők
S im, meredt szemmel mosolyognak.

Mert mind az Életé valánk
S ha lelkünk meg-megütközött:
Csak az Élet áradt tul bennünk,
S úgy-e most a sirok fölött
Szeretjük egymás tarka célját?

Be szép, kisértetes a világ,
Be jó nekem, be szép nekem:
Most az igazi halaványak
Táborában vezérkedem,
Hogy az Életre mosolyogjunk.