67. szonett
Ah! mért is éljen együtt a ragálylyal,
Jelenlétével megszentelni gazt?
Mért támogasson ő bűnt önmagával,
S társúl szegődvén, mért diszítse azt?
Arczát hamis rajz mért vázolja, fesse,
Élénk szinekről holt képet csaló?
A szegény szépség csalfán mért keresse
Az árnyék rózsát, mig övé, való.
S ha a természet tönkre ment: miért él
Vér-vesztve, mely erében tündökölt?
Kincstára annak más nincs az övénél,
S a természet csak tőle nyerve költ.
Csak rá mutat, láttatni mily erőt
Bírt hajdan, e satnyúlt idők előtt.