61. szonett
Te akarod hogy képed a nagy éjben
Ne hagyja húnyni bús pilláimat?
Te akarod hogy álmom törve légyen
S árnyak, képmásaid, csúfoljanak?
Te lelked az, melyet – kémlelni engem –
Magadtól elröpítsz ily messzire:
Hogy léhaságot, bűnt találna bennem,
Táplálni féltésed’ s gyanúd’ vele?
Oh nem! szerelmed, bárha sok, nem oly nagy!
Szerelmem tartja nyitva szemeim’.
Saját szerelmem, mely szunyadni nem hagy
És éji őrré tesz végetted im!
Árnyad’ virasztom; lényedet pedig –
Tőlem távol – mások ölelhetik!