62. szonett

62. szonett
szerző: William Shakespeare, fordító: Győry Vilmos és Szász Károly

Önzés bünével van szemem tele,
És lelkem és bensőmbe’ mindenem,
És nincs e bűnnek semmi gyógyszere,
Oly mélyen érzi gyökerét szivem.
Ugy vélem arcz nincs oly szép mint enyim,
Se termet ily ép, sem hűség ilyen,
S ha mérlegelni kezdem érdemim,
Velem nem áll ki versenyt senki sem.
De ha tűkröm hűn mutat engemet,
Törődve s ily vénség cserzette színben:
Visszárul olvasom önzésemet,
Bűn volna így maradni még e bűnben.
Te vagy (másom) kinek dicsét kerestem
Ha aggkorom’ korod színébe festem.