1932 október 6

1932 október 6 szerző: Radnóti Miklós

              (Személy harmadik)

Dél óta utazol s most szakállas este van már,
szembe vénasszony ül veled s az orra bojtosan csorog;
katona alszik sapka alatt és két puskás fegyőr közt
rab ül. Az idősebb őr hangosan kolbászt eszik;
meséli Permben és Ufában volt fogoly
tizennyolc november hetedikén ért haza,
az eső esett. Két hetet pihent, aztán
munkába állt, s azóta embertársait őrzi szuronnyal.
A másik biccent, biztos huszadszor hallja már.

Igy jössz a Tisza mellől s Kőbánya után
a város fölött szőke fény, szeretőd kontya világol.
Ezért vagy itthon itt, ahol születtél!
Szülőanyád s apád meghaltak rég, egymástól
száz lépésnyire áradnak a földbe már.
Ritkán jársz ki a temetőbe s csak egy csokor
virágra telik. Felezni szoktad.

Hajtsd le a fejed, vidéki költő lettél.
A város fölött szeretőd kontya világol
s te jössz felé Tiszától a Duna mellé.
Néped közt jöttél s ha igaz
amit az erdélyi lap írt rólad egyszer,
(hogy Angyalföld és a Lágymányos
proletárjainak költője vagy te),
akkor hazaértél! Hajtsd le a fejed. Még jobban !

Szeretőd megijed, hogyha így lát
s meleg szájával kutatva csókol
kereső szemedre. Emeld föl a fejed és örülj.
Neked lélegzik ő; lehelld föl őt te is!