154. szonett
A szerelem-istenke, elszunyadva,
Sziv-lobbantó fáklyáját letevé;
S im szűzeség-fogadt nymphák csapatja
Tánczolva arra járván, fölvevé
A legszebbik, kezébe, azt a fáklyát,
Mely lángra gyujtá soknak hű szivét,
S egy szűz ragadta el mérges fulánkját
A gyújtó istennek, mig aluvék.
A lángot az kioltá egy patakban,
S tüzétül ez meleg forrás leve,
Hová a sok nyavalyás, szivszakadtan,
Üdülni jő… Szerelem betege
Jövék; de ah! vizet a szerelem
Forralni tud, viz azt lehűtni nem!