153. szonett
Fáklyáját félre tette – s elaludt
Ámor; Diána egyik szolgálója
Fölkapta – ott folyt egy jéghabu kút –
S belé dugá, hogy lángját majd kioltja.
A szerelem lángjától ám a hab
Örökre hév lőn; s mely ki sohse hűl:
Meleg forrást buzog föl az iszap,
Nagy betegeknek bűvös gyógyszerűl.
Szépem szemén lángját meggyujtva menten
A gyermek, próbául szivemhez ért;
Beteg levék, a fürdőhöz siettem,
Szegény kór-vendég, ah, enyhűletért.
Hijába! gyógyfürdő csak ott van nékem,
A hol az új láng gyúlt: szépem szemében.