123. szonett
Idő! ne mondd, hogy változó vagyok!
Megújitott ős pyramídjaid
Nem újak énnekem, nem is nagyok,
Fölcziczomázva csak, mi benn avitt.
Mi bámuljuk, tegnapiak levén,
Mit, régi bár, ránk tukmálsz új gyanánt,
S elhiszszük inkább hogy a vén se vén,
Csak benne lássuk mit vágyunk kivánt.
Megvetlek én, magad’ s emlékidet!
Mi volt, s mi van, előttem becse vész!
Hazug szavad nem érdemel hitelt,
S mind léha munka mit futtába’ tészsz!
De fogadom, s megtartom utoljára:
Én hű leszek, magad s kaszád daczára!