105. szonett
Szonett →
Ne mondd szerelmemet bálványozásnak,
Ne nézd szerettemet bálvány gyanánt,
Mert hangja mindig egy a hódolásnak
Csak egynek egyről mindig egyaránt.
Kedves ma is, s az holnap is, szerelmem,
Csodás tökélyben állandón szilárd:
Azért szilárságot kell énekelnem,
Csak egyet – így a változást ne várd.
Egyetlen tárgyam a szép, jó s igaz,
Ezt váltogatni más meg más szavakban
Elfoglal a kifáradásig az;
Ily három egyesül egy bájalakban:
Szép, jó s igaz külön gyakran vala,
De mint ma, együtt, eddig még soha!