Őszi ének (Charles Baudelaire)
Lassacskán nyirkos estbe bukhatunk.
Hát ég veled, nyár, kurta villanás!
Fülembe döbben: gyászos udvarunk
kövére tompán döng a tönkrakás.
A szörnyű tél emléke: láz, harag,
iszony, titáni munka - körbe dong,
s mint sarkvidéki infernón a nap,
a szívem jéghideg, vörös korong.
Át-átrezgek, ha egy fatönk zuhan.
Vérpad verése konghat így talán;
a lelkem tornya dől iszonyuan,
faltörőkostól, száz döfés nyomán.
Úgy érzem, míg e mély ütem nyügöz,
hogy ács kopácsol, koporsót vasal...
Ki halt meg? - Jaj, már itt borzong az ősz,
s e furcsa bús zaj: bongó búcsudal.