Úgy szeretem... (Musset)
Úgy szeretem a tél első lehét! a tarka
tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász:
szénától illatos réten leszáll a szarka,
s tüzet éleszt ölén a régi úriház.
Városi évszak ez… még emlékszem tavalyra
mikor megjöttem és láttam megint a száz
tornyu dómot, a Louvre-t, Párizst, füsttől takarva,
(és hallom még, amint a postakürt traráz).
E szürke napokat szerettem és a Szajnát,
ezer lámpás alatt fekvő királyi szajhát!
A télhez jöttem én. És hozzád, életem!
Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben
köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,
hogy szíve, asszonyom, kihült ily hirtelen.