Öt hét léghajón/XIV. fejezet

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← TIZENHARMADIK FEJEZETÖt hét léghajón
szerző: Jules Verne
Tizennegyedik fejezet
TIZENÖTÖDIK FEJEZET →
TIZENNEGYEDIK FEJEZET

A gummifa-erdő. - A kék antilop. - Két lövés. - Váratlan támadás. - Egy éjjel a levegőben. - Mabunguru. - Zsihoe-la-Mkoa. - A vízkészlet. - Megérkezés Kazéba.

A talaj száraz, kiaszott volt, a forrósságtól hellyel-közzel megrepedezve, egészen elhagyatottnak látszott; csak itt-ott mutatkoztak a karavánok némi nyomai, emberek és állatok fehérlő csontvázai félig lerágcsálva és elkeveredve a porban.

Félórai gyalogolás után Dick és Joe beértek egy gumifa-erdőbe, szemöket nyitva és kezöket a puska ravaszán tartva. Nem lehetett tudni, mi adhatja elő magát. Joe a nélkül, hogy vadászember lett volna, szintén jól tudott bánni a fegyverrel.

- Jól esik már egyszer gyalogolni is Dick úr! ámbár az ösvény nem éppen valami kényelmes - vélé Joe, amint a kaviccsal borított tisztáson tovább haladtak.

Kennedy egy jellel tudtára adta kísérőjének, hogy legyen csendesen és álljon meg. A vadászatnak bizony kutya nélkül kellett megesni és bármennyire ügyes is volt Joe, de az orra még sem volt olyan jó, mint egy kopóé vagy vizsláé.

Egy hegyi patak kiszáradt medrében, hol még itt-ott pocsolyák maradtak, egy kis csoport antilop itatott; lehetett valami tizenkettő. E kecses állatok, veszélyt szimatolva, nyugtalankodni kezdtek, minden korty után élénken felkapták fejöket és szaglásztak a levegőbe a vadászok felé.

Kennedy, amint Joe állva maradt, egy bokrot megkerülve lőtávolba jutott és elsüté fegyverét. Az egész csapat egy szempillantás alatt eltűnt, csak egy szép bak, lapockáján találva, esett el a lövéstől. Kennedy zsákmányára rohant.

Az egy gyönyörű kékbak volt, hátán kék sávval a szürke alapon, hasa és lábainak belső oldala fehér volt, mint a hó.

- Ez pompás lövés volt! - kiáltá a vadász. - Ez egy igen ritka antilopfaj, majd szépen kitömjük a bőrét és elvisszük.

- Csakugyan? és komolyan gondol ön arra, Dick úr?

- Persze, nézd csak ezt a pompás szőrmét!

- De a doktor úr határozottan protestálni fog az ilyen súlynövekedés ellen.

- Igazad van Joe, dehát mégis bosszantó, hogy egészen itt kell hagyni azt a szép állatot.

- No, egészen már nem, Dick uram, hanem leszedjük róla a legjobb pecsenyének valót és én ezt becses engedelmével épp oly jól megcsinálom, mint a londoni mészárosok becsületes atyamestere.

- Amint tetszik, barátom, ámbár tudhatod, hogy mint vadász én is csak úgy tudom megnyúzni a vadat, mint lelőni.

- Az már bizonyos Dick úr, tehát ne zsenírozza magát, hanem csináljon hamarosan három kőből tűzhelyet, száraz fa lesz itt elegendő és nekem úgyis csak néhány percre lesz az égő szénre szükségem.

- Mindjárt meglesz - felelé Kennedy.

Azonnal hozzálátott a tűzhely készítéséhez, melyen néhány pillanat alatt fellobogott a tűz.

Joe kivágott az antilop testéből vagy tíz darab rostélyost és a leggyengébb pecsenyedarabot, és az ő szakértő keze alatt csakhamar kész volt az illatos sült.

- Ez jól fog esni Sámuel barátunknak - mondá a vadász.

- Tudja-e Dick úr, mire gondolok?

- Hát mire másra, mint amit csinálsz, a pecsenyére.

- Nem éppen, Dick úr! arra gondolok, milyen képet vágnánk, ha nem találnók fel újra léggömbünket.

- Ugyan, milyen gondolat! azt hiszed tán, a doktor itt hágy bennünket.

- De hátha a horgonya elszabadul.

- Lehetetlen; de különben a doktor mindjárt újra leszállana léggömbjével, hiszen ügyesen kormányozza.

- De hátha a szél elsodorja, hogy nem jöhet többé felénk.

- Hagyj fel, Joe, az okoskodásaiddal! nincs abban semmi kellemes.

- Ó Kennedy úr, minden természetes ezen a világon, de hát minden előfordulhat, tehát mindenre el kell készülve lenni...

E pillanatban egy lövés dördült el.

- Hallotta? - kiáltá Joe.

- Az én karabélyom, ismerem a durranását.

- Ez volt a jel.

- Valami baj van.

- Talán a doktornál?

- Előre!

A vadászok gyorsan felkapták a zsákmányt és indultak visszafelé, a gallyak nyomán, melyeket Kennedy jövet letörött. A bokrok sűrűsége miatt nem láthatták a Victoriát, melytől különben nem lehettek messzire.

Egy második lövés hallatszott.

- Ez sürgős - mondá Joe.

- Hallottad? még egy lövés!

- Ez mintha védekezés volna.

- Siessünk.

És futottak, ahogy csak bírtak. Az erdő szélére kiérve, azonnal meglátták a Victoriát és a doktort a csónakon.

- Hát mi van? - kérdé Kennedy.

- Szent Isten! - kiáltá Joe.

- Mit látsz?

- Ott lenn egy csomó néger ostromolja a léggömböt.

Joe valóban látta, bár még mintegy két mérföldnyire voltak a léggömbtől, hogy mintegy harmincan hadonázva, ordítva ott ugrándoznak a sycomorfa tövénél. Egyesek a fára mászva, már a legmagasabb ágakat is elérték. A veszély közel látszott lenni.

- Uram el van veszve! - kiáltá Joe.

- Menjünk, Joe! csak hidegvér és jó szem. Ezen fekete bestiák közül négynek az élete van a kezünkben.

Rendkívül futva már csaknem egy mérföldet haladtak, midőn egy harmadik lövés dördült el a csónakból, az annak az ördöngős fickónak szólt, aki éppen felmászni készült a horgony kötelén. Élettelen teste ágról-ágra bukdácsolt és végre mintegy 20 lábnyira a földtől fennakadt az ágon, kezeit és lábait kalimpázva a levegőben.

- Ejnye, mi az ördöggel tartja fenn még magát az a bestia? - kiáltá Joe megállva.

- Akármivel. Csak szaladjunk sebesen, sebesen!

- Ó, Kennedy úr - kiáltá Joe nevetésben törve ki, - hát a farkával, mondom a farkával. Majom az, azok mind majmok.

- Jobb, mint ha emberek volnának - felelé Kennedy, az üvöltő banda felé rohanva.

Valóban egy egész csorda vad, útálatos kinézésű kutyafejű pávián volt. Néhány puskalövés csakhamar észretérítette őket és a grimasszokat vágó horda szétrebbent, néhányat holtan ott hagyva a csatatéren.

Kennedy néhány pillanat alatt fent volt a hágcsón, Joe felmászott a sycomor-fára, kiszabadítá a horgonyt, a csónak egészen hozzá leereszkedett és Joe könnyen beszállott. Néhány perc mulva a Victoria már a levegőben lebegett és mérsékelt szél által hajtva, kelet felé vette irányát.

- Ez volt az ostrom! - mondá Joe.

- Azt hittük eleinte, hogy bennszülöttek ostromolnak.

- Csak majmok voltak, szerencsére - felelé a doktor.

- Messziről nem nagy köztük a különbség, kedves Sámuelem!

- No, közelről sem - vágott közbe Joe.

- Akárhogy van, - mondá Fergusson - de a majmok ezen támadása komoly következményeket vonhatott volna maga után. Ha a horgony az ő ismételt rázásaikra kiszabadul, ki tudja, hová vitt volna el engem a szél!

- Úgy-e mondtam, Kennedy úr!

- Igazad volt, Joe. De nem akkor foglalkoztál-e te éppen az antilope-pecsenye elkészítésével, melynek már látása étvágyat gerjesztett?

- Azt meghiszem, - felelé a doktor - az antilop húsa felséges.

- Mindjárt megpróbálhatják, uraim! terítve van!

- Hitemre, - mondá a vadász - ezen antilopszeleteknek oly jó vadszaguk van, ami nem megvetendő.

- Valóban, akár egész életemen át antilophúson élnék, - felelé Joe tele szájjal - hátha még egy pohárka grog volna hozzá, ami elősegíti az emésztést.

Joe megcsinálta a kérdéses italkát is, amit áhítattal kóstolgattak és szürcsölgettek.

- No, eddig még elég jól megy a dolgunk - mondá.

- Nagyszerűen, - felelé Kennedy.

- Lássa, Dick úr! sajnálja, hogy velünk jött?

- No, azt az embert szerettem volna látni, aki ebben akadályozzon - felelé a vadász határozottan.

Délutáni négy felé járt; a Victoria gyorsabb légáramlatra bukkant, a talaj láthatólag kezdett hegyesedni és a barométer higanyoszlopa 1500 láb magasságot jelzett a tenger színe fölött. A doktor kénytelen volt hajóját a gáz elég erős kiterjesztése által fenntartani; a fűtő szakadatlanul működésben volt.

Hét óra tájt a Victoria a Kanyémé-tó medre fölött lebegett, a doktor azonnal fölismeré az itt mintegy tízmérföldnyi terjedelemben mívelés alatt levő földet a baobab- és lopótökfák közé rejtett falvaival. Ez az Ugogo-föld egy tartománya szultánjának székhelye, ahol a civilizáció már valamivel előbbre van; ott például már el nem adják rabszolgának a családtagokat; de azért állatok és emberek békességesen együtt élnek a gömbölyű kalibákban, melyek szénaboglyához hasonlítanak.

Kanyémén túl a talaj száraz és sziklás lesz, de egy óra járásnyira, nem messze Mdaburutól, egy termékeny lapályra érkeztek, hol a növényzet újra teljes bujaságában lépett fel. Naplementével a szél elállott és a levegő mintha álomra szenderült volna. A doktor hiába keresett légáramlatot különféle magasságban és midőn meggyőződést szerzett a természet mély nyugalmáról, elhatározá az éjet fent a levegőben tölteni és pedig nagyobb biztonság okáért mintegy ezer lábnyi magasságban. A Victoria mozdulatlanul vesztegelt; mély csend honolt a nagyszerű csillagos ég alatt.

Dick és Joe kényelmesen kinyujtózkodtak fekhelyeiken és mély álomba merültek, míg a doktor őrt állott; éjfélkor felváltotta őt a skót.

- Ha a legkisebb baj jön közbe, költsetek fel - mondá - és mindenekfelett nézd folyton a barométert. Ez most a mi iránytűnk, mindenünk!

Az éj hideg lett, a nap és éj közötti hőmérsék 27 foknyi különbségre süllyedt. A sötétséggel megkezdődött a vadállatok éjjeli hangversenye, kiket az éhség és szomjúság kivert búvóhelyeikről. A békák rákezdték sopran hangon, rákontrázott a sakál üvöltése, míg az oroszlán mély basszusa kiegészíté ezen vad élő zenekar működését.

Reggelre kelve, amint a doktor megtekinté iránytűjét, azt vette észre, hogy éjjel a szél iránya megváltozott. A Victoria már mintegy két órája valami harmincmérföldnyire északkelet felé tért el és Mabunguru országa fölött lebegett. Ez egy köves, fénylő syenit-szikláktól mintegy behintett vidék, melyen meredek, hegyes sziklák állnak ég felé a földből, mint a karnaki sziklák; kúpszerű tömegek emelkednek ki, mint a druidák oltárkövei; elefántok és bivalyok fehérlő csontjai csillogtak imitt-amott a napsugárban; kelet felé sűrű erdők látszottak, melyek közül itt-ott egy falucska kandikált elő.

Hét óra felé egy teknősbéka alakú, mintegy két mérföld kiterjedésű gömbölyű szikla tűnt elő.

- Jó úton járunk, - mondá doktor Fergusson - ott fekszik Zsihoe-la-Mkoa, ahol kis ideig majd megállunk. A fűtőkészülékemhez szükséges vizet akarom megújítani. Próbáljuk meg valahol kikötni.

- Itt fa nem igen van - felelé a vadász.

- De azért próbáljuk meg; Joe, vesd ki a horgonyokat.

A léggömb lassankint veszítve emelkedési erejéből, közeledett a föld felé, a horgonyok a földet seperték, az egyiknek kampója beakadt egy sziklarepedésbe és a Victoria veszteg állott.

Ne higyje senki, hogy a doktor az ő fűtőjét a pihenők alkalmával egészen kialudni hagyta. A léggömb egyensúlya a tenger színéhez volt kiszámítva, de ha a vidék emelkedett és hat-hétszáz láb magasságot ért el, akkor a léggömb igyekezett volna a föld alá is süllyedni, ennélfogva a gáz kiterjesztésével kellett segítségére jönni, mintha hegyeken járnának. Csak egész szélcsendben, ha a doktor a csónakot egészen a földre bocsátá és azáltal a gömb a tehertől szabadult, tarthatta magát a fűtő nélkül is a föld felett lebegve.

A térképek azt jelezték, hogy a Zsihoe-la-Mkoa nyugati lejtője felé nagy állóvizek vannak. Joe egyedül ment oda egy kis tonnával, melybe mintegy tíz gallon víz férhetett, minden baj nélkül megtalálta a mondott helyet egy elhagyott falu közelében, megtölté vízzel a tonnáját és alig háromnegyed óra alatt már vissza is tért; más különöset nem látott, mint néhány óriási elefántfogó gödröt, ő maga is majd beleesett egy ilyenbe, melyben egy félig elrágott dög hevert.

Kirándulásából néhány naspolyafélét hozott magával, amilyenből a majmokat mohón látta falatozni. A doktor felismerte bennök a «mbenbu» gyümölcsét, mely a Zsihoe-la-Mkoa nyugati lejtőjén nagy bőségben terem. Fergusson némi türelmetlenséggel várta visszaérkezését, mert ezen barátságtalan vidéken való, hacsak rövid tartózkodás is, aggodalmat keltett szívében.

A vizet baj nélkül berakták, mert a csónak csaknem a földet érte, Joe kiakasztá a horgonyt és ügyesen felkúszott gazdájához. Ez csakhamar föléleszté a lángot és a Victoria tovább folytatta útját a levegőn keresztül.

Még mintegy száz mérföldre voltak Kazétól, Afrika belsejének egyik jelentékeny telepétől, ahová a kedvező szél mellett még aznap reméltek megérkezni; 14 mérföldet haladtak óránként, a léghajó kormányzása elég nehézkessé vált, nem lehetett magasra fölemelkedni a gáz erős kiterjesztése nélkül, mert már a tartomány maga 3000 lábnyira feküdt a tenger színe felett. Ennélfogva amennyire csak lehetett, a doktor nem erőltette a gáz kiterjesztését és ügyesen követte egy meredek lejtő fordulatait átevezve Thombo és Tura-Wels falvak mellett. Ez utóbbi Unyamvezihez tartozik, egy kitűnő vidékhez, melyben a növények a legnagyobb terjedelmet érik el, így többek között a kaktusz óriási fává nevekedik.

Két óra tájban, nagyszerű időjárás mellett, a nap forró hevében, mely a legkisebb léghuzamot is elemészté; a Victoria Kazé városa fölött lebegett, mely a tengerparttól 350 mérföldnyire fekszik.

- Reggel kilenckor indultunk Zanzibárból - mondá Fergusson doktor, beletekintve jegyzeteibe - és két nap alatt a kerülőkkel együtt bejártunk csaknem 500 földrajzi mérföldet. Burton és Speke kapitányoknak ezen út bejárására négy és fél hónap kellett!