Öt hét léghajón/V. fejezet
| ← NEGYEDIK FEJEZET | Öt hét léghajón szerző: Jules Verne Ötödik fejezet | HATODIK FEJEZET → |
Kennedy álmai. - A többesszámok. - Dick példálózásai. - Séta Afrika térképén. - Ami a körző két hegye között van. - Jelenlegi expedíciók. - Speke és Grant. - Krapf, Decken, Heuglin.
Doktor Fergusson erélyesen látott hozzá útja előkészítéséhez és léggömbjének felépítését bizonyos, általa titokban tartott módosításokkal ő maga vezette. Az arab nyelvet és a különféle manding szójárásokat már régóta tanulmányozá és hála nagy nyelvelsajátító képességének, rohamos sikerrel.
Azonközben barátja, a vadász, őt egy pillanatnyira sem hagyta magára; kétségkívül attól tartván, hogy a doktor egyszer csak szó nélkül tovarepül. Hogy vállalatától visszatartsa, a legmeggyőzőbb beszédeket tartotta neki, de azok Fergussont meg nem győzték; akkor könyörgésre fordította a dolgot, de a doktort ezek sem hatották meg legkevésbbé sem; Dick érzé, mint csúszik ki barátja az ő körmei közül.
A derék skót valóban szánalomraméltó volt; már az azúrkék égre sem tudott feltekinteni aggódó félelem nélkül. Álmában szédülést okozó ringást és hintálást érezett és minden éjjel mérhetetlen magasságokból bukott le.
Hozzátehetjük, hogy ezen lidércnyomások alatt egy vagy két ízben ki is esett ágyából és legelső dolga volt reggel, a kapott zúzódást dr. Fergussonnak megmutatni.
- És pedig - mondá jóindulatúlag, - ez csak három lábnyi magasság, nem több! és ilyen sérülés! Gondold csak meg!
Ezen aggodalomgerjesztő példálózások a doktort meg nem indították.
- Nem fogunk leesni! - úgymond.
- De hátha mégis...
- Mondom, hogy nem esünk le.
Ez határozott szó volt, Kennedynek nem volt rá mit felelni.
Ami Dicket különösen elkeseríté, az volt, hogy a doktor már a maga személyében nem is beszél egyesben és Kennedyt már úgy tekinti, mintha az másként nem is lehetne, minthogy ez útitársa lesz. Eziránt nem is lehetett kétség. Sámuel már kiállhatatlanul használta mindig a többes számot.
- Ekkor meg ekkor készen leszünk... indulunk... ide vagy oda érkezünk...
Így volt a birtokos névmásokkal is.
- A mi léggömbünk... a mi hajóink... a mi felfedezésünk... a mi előkészületeink... a mi útunk... a mi felemelkedésünk...
Dicknek borzongott a háta, bár el volt határozva, hogy nem utazik; de barátjának mégsem akart ellentmondani és elárulhatjuk, hogy egész csendben az utazáshoz szükséges ruhákat és legjobb vadászfegyvereit elhozatta Edinburgból. Egy napon végre, midőn ráhagyta, hogy no valami disznó szerencse mellett nem lehetetlen, hogy a sikerülés esélyei úgy állhatnak, mint egy, ezer ellen: úgy mutatá, mintha engedne a doktor óhajának; de hogy az utat tovább és tovább kitolhassa, legkülönfélébb kifogásokkal állott elő.
A felől áradozott, vajjon ez az expedíció hasznos lesz-e és kell-e valamire? mire lesz jó a Nílus forrásainak felfedezése? vajjon lehet-e azt állítani, hogy ez által valamit tettünk az emberiség boldogulására? végül, ha Afrika népségei megnyeretnének a civilizáció részére, boldogabbak lennének-e ez által?
Biztosak vagyunk-e abban, vajjon nem találunk-e ott még nagyobb civilizációt mint Európában van? Nem lehetetlen. Nem volna-e jó még várni az expedícióval? Afrika átutazása a későbbi időben bizonyára praktikusabb és kevésbbé életveszélyes módon is keresztül volna vihető. Ki tudja, egy hónap, két hónap vagy egy esztendő alatt nem ér-e oda amúgy is valamely felfedező utazó?
Ezen példálózások éppen az ellenkező hatást idézték elő, mint amire céloztak; a doktor égett a türelmetlenségtől.
- Hát szeretnéd, te szerencsétlen Dick, te rossz barát, ha más vinné el előlünk ezt a dicsőséget? Hát meghazudtoljam egész múltamat? meghátráljak oly akadályok előtt, melyek nem komolyak? gyáva késlelkedéssel háláljam meg a bizalmat, melyben az angol kormány és a londoni földrajzi társaság részesített?
- De mégis... - veté közbe Kennedy, kinek mostanában ez a két szó gyakran fordult meg a szájában.
- Hát nem tudod, hogy az én utazásom arra való, hogy versenyre keljen a mostanában megindított hasonló vállalatokkal? hogy ismét új utazók vannak indulóban Közép-Afrika felé?...
- De hát...
- Jól ide hallgass, és vess tekintetet erre a térképre.
Dick elszántan odatekintett.
- Követjük a Nílus folyását - mondá a doktor.
- Követjük, követjük - mondá utána Kennedy.
- Megérkezünk Gondokoróba!
- Ott vagyunk már.
Kennedy megengedé, hogy az ily utazás nem is valami nehéz... a mappán.
- Vedd ezt a körzőt, helyezd az egyik szára hegyét erre a városra, melyen túl még a legmerészebbek sem hatoltak.
- Ott van.
- És most keresd fel a tengerpart mentén Zanzibár szigetét a déli szélesség 6. foka alatt.
- Megvan.
- Most menj tovább ezen délkörön és érd el Kazét.
- Megtörtént.
- Menj fel a 33. hosszúsági fokig az Ukerewe tava széléig, azon helyre, a meddig Speke hadnagy eljutott.
- Odaértem. Ha egy kissé tovább megyek, beleestem volna a tóba.
- No most már tudod-e, mit lehet feltételezni a parton lakó népségektől hallott tudósítások alapján?
- Még nem is sejtem!
- Azt, hogy ez a tó, mely a szélességi 2° 3' alatt fekszik, bizonyára az egyenlítőn túl is kiterjed még harmadfél fokra.
- Ugyan?
- No! Ezen éjszaki végéből vízfolyás indul ki, melynek okvetetlenül a Nílusba kell folyni, ha ez nem éppen maga a Nílus.
- Az csakugyan fura volna.
- Most hát tedd a körző másik szára hegyét az Ukerewe tavának ezen végére.
- Megvan, Fergusson barátom.
- Hány fokot számlálsz e két pont között.
- Alig kettőt.
- És tudod-e, mennyit tesz az ki? Dick!
- Dehogy tudom.
- No hát ez alig van huszonhárom mérföld, annyi mint semmi.
- Mint semmi?
- Tudod-e, miről van most már szó?
- Nem én, ha megölnek sem!
- Tehát hallgass ide. A londoni földrajzi társaság ezen Speke által fölfedezett tónak kikutatását felette fontosnak tartja. Az ő kezdeményezésükre egyesült most Speke hadnagy az indiai hadseregben szolgáló Grant kapitánnyal, ők állottak egy számos tagból álló, gazdagon fölszerelt expedíció élére és feladatuk a tavon átkelni és Gondokoróig visszatérni; kaptak ötezer fontnyi pénzsegélyt és a Jóreményfoki gyarmat kormányzója hottentotta katonákat bocsátott rendelkezésükre; ezek el is utaztak 1860 október hó vége felé Zanzibárból. Egyidejűleg az angol John Petherick, ő Felsége khartumi konzula a külügyi hivataltól mintegy hétszáz fontot kapott, hogy Khartumban szereljen fel egy gőzöst, lássa el elegendő élelemmel és készlettel és menjen vele Gondokoróba, ott várja be Speke hadnagy karavánját és lássa el újból minden szükségessel.
- Jól van kigondolva, - mondá Kennedy.
- Hát ebből láthatod, hogy ha részt akarunk venni ezen fölfedező vállalatban, sietni kell. És ez még nem minden! De addig, míg egyrészt biztos lépésekkel haladnak a Nílus forrásainak fölfedezése felé, más utazók merészen nyomulnak elő Afrika szívébe.
- Gyalog? - veté közbe Kennedy.
- Gyalog bizony, - felelé a doktor a nélkül, hogy a példálózást elértette volna. - Dr. Krapf nyugat felől szándékozik a Dzsob folyón az egyenlítő felé hatolni; Decken báró pedig már elhagyta Monbazt, felkutatta a Kenia és Kilimandzsaro hegységeket és most nyomul Afrika belseje felé.
- Mindig gyalog?
- Mindig gyalog vagy öszvéren.
- Az körülbelül egyre megy - vélé Kennedy.
- Végre - folytatá a doktor - Heuglin, khartumi osztrák alkonzul szervezett egy igen jelentékeny expedíciót, melynek főfeladata Vogel utazót fölkeresni, kit 1853-ban Barth utazásaiban való részvétel végett Szudánba küldtek. Ez 1856-ban elhagyta Bornut, azon szándékkal, hogy Darfur és a Csad-tó közötti ismeretlen vidékeket felkutatja; de ez időtől fogva többé nem kaptak hírt felőle. 1860 június havában Alexandriába érkezett levelek hírül adták, hogy a Wadaii király parancsára meggyilkolták; azonban más hírek, melyek doktor Hartmanntól az utazó atyjához érkeztek egy bornui fellah elbeszélésére támaszkodva, azt hozták, hogy Vogelt csupán fogva tartják Warában, tehát nincs minden remény elveszve. Egy bizottság alakult a szász-kóburg-góthai uralkodó herceg elnöklete alatt (titkára az én Petermann barátom) nemzeti gyüjtést rendeztek egy új expedíció költségeinek fedezésére, melyhez számos tudós csatlakozott. Heuglin június havában elutazott Massuahból, feladatául tűzvén ki, hogy Vogel nyomdokain haladva a Nílus és Csad-tó közötti vidéket kutatja át, más szóval Speke hadnagy munkálatait doktor Barthéival hozza összeköttetésbe. És ha ez megtörténik, Afrika kelettől nyugatig át lesz szelve.
- No jó, - felelé a skót, - ha ez mind oly szépen összevág, minek megyünk akkor még mi is oda?
Doktor Fergusson erre nem szólt semmit, csak a vállát vonogatta.