Öt hét léghajón/III. fejezet
| ← MÁSODIK FEJEZET | Öt hét léghajón szerző: Jules Verne Harmadik fejezet | NEGYEDIK FEJEZET → |
A doktor barátja. - Barátságuk története. - Kennedy Dick Londonban. - Egy váratlan, nem megnyugtató indítvány. - Kevés vigasztalást ígérő közmondás. - Néhány szó az afrikai vértanúk lajstromáról. - A léghajó előnyei. - Dr. Fergusson titka.
Volt dr. Fergussonnak egy barátja. Ez nem volt neki második «én»-je - alter ego-ja - két egészen egyöntetű lény között nem is létezhetik valódi barátság; - de ha Dick Kennedy és Fergusson Sámuel különböző tulajdonságok és képességekkel voltak is felruházva, sőt ha még vérmérsékletök különbözött is, ez nem akadályozta őket abban, hogy egy szív, egy lélek legyenek - sőt ellenkezőleg.
Dick igazi skót ember volt a szó legteljesebb értelmében; őszinte, határozott és kitartó. Egy kis városkában - Leithban - lakott Edinburg mellett alig egy kis mérföldre a «vén füstfészek»-től, amint Edinburgot csúfolják. Néha halászgatott is, de egyébként mindig és mindenütt testestől-lelkestől a vadászatra adta magát; a mi Caledonia gyermekénél, aki meg van szokva a felföld hegyeiben barangolni, nem is volt valami különös. Híres volt mint kitűnő karabélylövő és azt mondták róla; hogy a kés élére irányzott golyót kilőve, a golyót nemcsak ketté szelte, de oly pontosan kétfelé, hogy mikor a két felet lemérték, az egyik ép oly nehéz volt, mint a másik.
Kennedy arckifejezése élénken emlékeztetett Halbert Glendinningére, akit Scott Walter «Klastrom»-ában leírt. Magassága a hat angol lábat túlhaladta; herkulesi ereje dacára könnyű, sőt kecses mozdulatú volt, napbarnított arccal élénk fekete szemekkel, melyekben természetes bátorság tükröződött; bizonyos igaziság és jóság a skót személyét illetőleg első pillanatra jó véleményre hangolta a szemlélőt.
A két jó barát Indiában ismerkedett meg, ahol egy ezredben szolgáltak. Míg Dick tigris- és elefántvadászatokban gyönyörködött, Sámuel növényeket és bogarakat ejtett zsákmányul. Úgy az egyik, mint a másik a maga körében jó eredménnyel dicsekedhetett és a doktornak nem egy növény került kezébe, amely felért egy pár nehéz elefántagyarral.
A két fiatal embernek soha sem volt alkalma, hogy egyik a másiknak életét megmentse vagy csak általában valami szolgálatot tegyen; ennélfogva közöttük egyenletes zavartalan barátság állott fenn. A sors néha elválasztotta őket, de rokonszenvök összehozta ismét.
Mióta Angliába visszatértek, a doktor utazásai miatt gyakran válniok kellett; de amint ez haza került, Dick hivatlanul is mindig beszólt hozzá és néhány hetet töltött el nála.
Dick ilyenkor a multról csevegett, Sámuel pedig a jövőre szőtt terveket; az egyik előre nézett, a másik hátra tekintett; és így történt, hogy az egyik a személyesített izgatottság, a másik pedig a legteljesebb nyugodtság személyesítője volt.
Midőn a doktor Tibetből visszaérkezett, csaknem két egész évig nem beszélt új felfedező utazásokról; úgy, hogy Dick egészen azon reményben ringatta magát, hogy utazási ösztöne és kalandszomja már végleg ki van elégítve; és egészen el volt ragadtatva ezen gondolattól. «Ha az ember» mondogatá «még oly ügyesen tud is bánni az emberekkel, annak előbb-utóbb mégis rossz vége lesz; emberevők és vadállatok közé nem kerülünk büntetlenül». Fel is szólította levélben doktor barátját, vessen véget utazásainak, és figyelmeztette őt, hogy hiszen már a tudományra nézve eleget és az emberek hálájára nézve túlon-túl is sokat fáradozott.
Ezen levélre a doktortól választ nem kapott; ez az utóbbi időkben folyton gondolatokba volt merülve, titkon számításokkal foglalkozott, az éjjeleket minutiózus munkákkal töltötte, a számok felett töprenkedve: sőt kísérleteket is tett mindenféle különös gépezetekkel, melyeknek célját és értelmét nem tudta senki. Annyi azonban nyilvánvaló volt: valami új nagy gondolat forrongott Fergusson agyában.
- Ugyan mi felett töprenkedhetik? - kérdé magától Kennedy, midőn barátja őt január havában elhagyta, hogy Londonba visszatérjen.
Egy szép reggelen meg is kapta rá a választ a «Daily Telegraph» általunk már elébb közlött cikkében.
- Irgalmas Isten! - kiáltá - megbolondult az az ember! Afrikát egy léghajón átutazni! Nem is kell egyéb! Hát erről gondolkozott ő ebben az elmult két esztendőben!
Képzeljetek magatoknak ezen felkiáltó jelek helyett a homlokra mért erős ökölütéseket és akkor némi fogalmatok lesz azon felindulásról, melyben a mi jó Dickünk tombolt e hír hallatára.
Midőn régi gazdasszonya, Erzsók asszony őt csillapítandó, azt hozta fel, hogy hisz ez mind csak felültetés lehet; felelé:
«Ostobaság! csak fogom ismerni az én emberemet. Ez reá vall, egészen reá vall! A levegőben utazni! ott még nem járt! most még a madarakra lesz féltékeny! No ebből ugyan semmi sem lesz! majd teszek én arról! Igen, csak hagyjuk őtet, ki áll jót érte, hogy egy szép napon csak neki indul a holdnak!»
Kennedy még az nap este nagy nyugtalanság és elkeseredéssel ült bele a General Railway Station egy kupéjába és másnap reggel Londonban volt.
Háromnegyed órával később egy bérkocsi állott meg vele a doktornak a Soho square-i Greek utcában fekvő kis háza előtt.
Keresztülment az udvaron és öt kalapácsütéssel[1] az ajtóra, bejelentette magát, mire Fergusson maga nyitott ki.
- Dick? - kérdé a nélkül, hogy legkevésbbé is csodálkoznék.
- Igenis magam vagyok - válaszolá Dick röviden.
- Hát te a téli vadászatok alkalmával Londonba jösz? Ugyan, mi hozott ide?
- Egy határtalan esztelenség, amit meg akarok akadályozni!
- Egy esztelenség?
- Igaz-e? ami itt áll ebben az újságban? - mondá most Kennedy előszedve és barátja elébe tartva a «Daily Telegraph» említett számát.
- Hát arról van szó? ezek az újságok már csakugyan mindent kilocsognak; de hát foglalj helyet kedves Dick!
- Nem én, nem foglalok helyet. Mondd meg igaz lelkedre, csakugyan szándékodban van ezt az utat megtenni?
- Minden bizonnyal! előkészületeim már folyamatban vannak, és én...
- Hol vannak előkészületeid? mindjárt ezer darabra töröm! Ide velök!
A derék skót komolyan dühbe jött.
- Csendesedjél, kedves Dickem - felelé a doktor. Én nagyon is értem ingerültségedet. Te haragszol rám, hogy új terveimet veled nem közöltem.
- Ezt ő még új terveknek nevezi!
- Hát én bizony nagyon el voltam foglalva, - folytatá Sámuel - az utóbbi időkben nagyon sok dolgom volt. De ennek dacára el nem utaztam volna, a nélkül, hogy neked írjak...
- Eh! mit bánom én ezt...
- Miután az a szándékom, hogy téged magammal viszlek.
A skót akkorát ugrott, hogy az egy zergebaknak is becsületére vált volna.
- Vagy úgy! - mondá - hát te abban sántikálsz, hogy mindketten a Bedlam-be kerüljünk!
- Én egész biztosan számítottam te reád, kedves Dick, és sokak kizárásával téged választottalak útitársamul.
Kennedynek elállt szeme-szája.
- Ha csak tíz percig meghallgatsz, meg fogod nekem köszönni - folytatá a doktor.
- És te csakugyan komolyan beszélsz?
- Tökéletesen komolyan.
- Hát ha én aztán vonakodom veled menni?
- Azt nem fogod tenni.
- De ha mégis vonakodom?
- Akkor egyedül utazom.
- Üljünk hát le és beszéljünk nyugodtan - mondá a vadász. - Azon pillanattól kezdve, amint tudom, hogy nem tréfálsz, a dolog megér legalább egy megbeszélést.
- Ha nincs ellene kifogásod, meg is reggelizhetünk mellette, - kedves Dick.
A két jóbarát egymással szembe ült egy kis asztalhoz, melyen jobbfelől egy jókora halmaz vajaskenyér, balfelől egy nagy teáskanna állott.
- Kedves Sámuelem, a te terved tisztára őrültség, kivitelére gondolni sem lehet, mert az egy szóval lehetetlen!
- Azt csak akkor fogjuk biztosan tudni, ha megpróbáltuk.
- De hisz éppen ezt a próbát nem kell megtenni.
- És miért ne? ha szabad kérnem.
- Ugyan gondolj csak a veszélyekre és mindenféle akadályokra!
- Az akadályok - felelé Fergusson nagyon komolyan - azért vannak, hogy azokat legyőzzük; ami pedig a veszélyeket illeti, ki hizeleghet magának azzal, hogy azoktól biztosan menekülhet. Az életben minden veszedelem! A legnagyobb szerencsétlenség érhet az által is, ha egy asztalhoz leülünk vagy kalapunkat feltesszük. Egyébiránt mondhatjuk, hogy ami egyszer megtörtént, az ismét megtörténhetik és a jövő csak egy későbbi jelen.
- Ismerem nézeteidet, - veté közbe Kennedy vállat vonva - te fatalista vagy.
- Igenis mindig, de a szónak legjobb értelmében. Ne foglalkozzunk tehát azzal, mit hozhat a végzet esetleg számunkra, tartsuk magunkat ama jó angol közmondáshoz: Akit az Isten kötélre szánt, az nem fúl a vízbe.
Erre nem volt mit felelni, de Kennedy még sem mulasztá el, hogy egy csomó közelfekvő okot felsoroljon e szándékolt vállalkozás ellen; ezeknek bővebb tárgyalása azonban nagyon messzire vezetne bennünket.
- De hát kérlek, - mondá mintegy egy órai heves vitatkozás után - ha már ezen Afrika-utazás csakugyan életed boldogságát képezi; mért nem akarsz azon az utakon járni, melyen már más közönséges halandók jártak előtted?
- Miért? - kiáltá a doktor tűzbe jőve - azért, mert eddig minden kísérlet dugába dőlt, mert Mungo Park meggyilkolásától kezdve a Niger mentén Vogel eltünéséig Wadaiban, Oudney és Clapperton halálától Murmuban és Sackatuban, a francia Maizanig, kit darabokra vagdaltak; Laing őrnagytól, kit a tuaregek megöltek, a hamburgi Roscherig, kit az 1860. év elején gyilkoltak le, az afrikai mártírok lajstromába számtalan áldozat van beírva. Azért, mert az elemek ellen, éhség, szomjúság, lázak, a vadállatok és ezeknél is vadabb emberek ellen küzdeni teljes lehetetlenség. Azért, mert ha valamit az egyik úton nem bírunk elérni, abba más módon kell belefogni. Végre azért, mert ahol egyenest nem lehet keresztüljutni, ott mellette, vagy felette kell utat keresni.
- Ha csak arról volna szó, hogy felette átmenjünk, - mondá Kennedy - de felette átrepülni!!
- No hát, - mondá a doktor a legnagyobb hidegvérrel, - mitől tartsak? Azt csak magad is megengeded, hogy én bizonyára megtettem minden óvintézkedést léggömböm leesése ellen; de ha ez be nem ütne, akkor megint csak ott vagyok a földön, ahol a többi kutatók jártak; - ámde az én léggömböm nem fog cserben hagyni, erre ne is gondoljunk.
- De éppen ellenkezőleg gondoljunk.
- Dehogy, kedves Dickem. Én nem szándékozom léghajómtól megválni, míg csak meg nem érkeztem Afrika nyugati partjára. Azzal együtt minden lehetséges, nélküle ismét visszakerülnék mindazon veszélyek és természeti akadályok közé, melyek hasonló utazásokkal jártak. Azzal együtt nincs mit tartanom, sem a hőség, sem a viharok és áradásoktól, sem a számum és egészségtelen éghajlattól, sem a vadállatok és vademberektől. Ha nagy melegem lesz, felszállok, ha fázom, leereszkedem. Ha hegy jön közbe, átrepülöm, ha mélység, átlebegem; a folyókon átszállok mint a madár, ha vihar jön, felibe kerülök, és onnan nézem le. Haladni fogok a nélkül, hogy elfáradnék, és megállok a nélkül, hogy nyugalomra volna szükségem! Ellebegek a városok felett és az orkán gyorsaságával repülök egyszer magasan fent a levegőben, másszor csak száz lábnyira a föld felett és Afrika térképe kibonyolódik szemeim előtt a világ legnagyobb atlaszában.
A derék Kennedy meghatottságot kezdett érezni; de mégis szédült a szemei előtt kibontakozó látványtól. Bámulattal és egyszersmind aggodalommal nézett Sámuelre és már csaknem úgy érzé, mintha lebegne a világtérben.
- De lássuk csak kedves Sámuelem, - mondá, - feltaláltad te már a módját a léghajó kormányzásának?
- Éppenséggel nem. Ez utópia.
- De hát akkor te mégysz...
- Amerre a gondviselés visz; de csakis keletről nyugat felé.
- És ezt hogyan?
- Mert a passzátszelekre számítok, melyeknek iránya állandó.
- Csakugyan, csakugyan, - mondá Kennedy gondolkozva, - a passzátszelek... igaz, igaz... szükség esetén... van valami a dologban.
- Nemcsak valami, derék barátom, de minden. Az angol kormány egy szállítóhajót bocsátott rendelkezésemre és az is ki van csinálva, hogy valószínű megérkezésem idején három-négy hajó fog cirkálni a nyugati part mentében. Legkésőbb három hó alatt Zanzibárban leszek, ott megtöltöm a léggömbömet és onnan felrepülünk...
- Felrepülünk? - kérdé Dick.
- Van talán még valami ellenvetésed? Szólj Kennedy barátom?
- Van ám, nem egy, de ezer! De hát a többi közt mondd meg csak nekem, ha te a vidékeket megszemlélni, tetszés szerint fölemelkedni vagy leszállani szándékozol, azt csak úgy teheted, ha gázt eresztesz ki; eddig legalább más mód nincsen és ez volt eddig is mindig a légkörben való hosszas tartózkodásnak akadálya.
- Kedves Dickem! csak egyet mondok neked: nem veszítünk el gázt, de egy csipetnyit sem.
- És mégis leszállsz, amikor akarod?
- Leszállok, amikor akarom.
- És hogy fogod azt véghezvinni?
- Ez az én titkom, Dick barátom! Bízzál bennem és legyen az én jelszavam a tied is: «Excelsior!»
- Jó, legyen hát «Excelsior» - felelé a vadász, aki egy betűt sem tudott latinul.
De magában el volt határozva, hogy minden lehető módon ellenszegül barátja utazásának. Egyelőre mutatta, mintha azzal egy véleményen volna és megfigyelő állást foglalt el; Sámuel pedig tovább folytatá előkészületeit.
- ↑ Ez Angliában a becsöngetés helyét pótolja