Ördög (Magyar mythologia)
Ördög név nyomozása, jelentése. Urdung, ördöng, ör-dög. Dög. dev. őr. aor, eor, Ares. Hepciher, Kopciher. Fránya. Dromó. Sívó. Az ördögrőli szólások, ősvallási képzetek, személyesítése, és tulajdonságai.
Kétségtelen óvallási főbblény elnevezését birjuk még az ördög névben is; ma véle a kísértő bibliai sátán fogalmát kötjük össze. A jelenség általános; többnyire hol a régi pogánytanok helyébe, új vallási rendszerek léptek, amazok isteneit roszak és elégteleneknek kimutatván, neveiket és tulajdonaikat, a roszszellemre ruházták (l. alább), vagy hogy azt legalább saját mythosaik, hason alakjaival igyekeztek magyarázni. Ez történt a magy. mythologia ördögével, neve az idegen sátán synonymuma, és a diabolus magyarázatakint maradt fen. Feladatunk ezzel magy. mythologiai jelentését vizsgálni.
Ördög nyelvemlékeinkben, a hal. beszédb. urdung, a bécsi, münch. cod. Kinizs. imak. (N. E. 1. 179, 2. 52 st.) a mai alakban ördög; a gyök élénkebb tudatával vélem sz. Margit legdb. (Pray 277): erdeug, és (850 akad. közl. 10) eredetileg v-ve1: erdevg; hasonlón Pesti, és Erdősynél (N. E. 3. 179): dewg; így: ewrdewgh, evrdevgh, eordeog iratott az közönségesen legrégibb emlékeinken át majd nem egész a 18 századig, ― és a hason családnévben: Ewrdewgh (Engel monum. 220), maig: Eordeogh, ― egyiránt tehát már a mai összetett, és képzőkkel előjövő alakban[1].
Értelme, és nyelvünk gyöki természete, benne az őr és dögből összetett szóra figyelmeztet; miért kettős fogalom nyomozására vagyunk utalva. Vegyük fel elől a nyomósb második tagot, melynek ily önálló divatozását, még a szombat. codexb. találjuk (850 akad. közl. 103): döeg; alakjai mint láttuk: dung, döng, devg, dög; a gyökelemzés természeténél fogva, a legegyszerűbb: dög alakját veszem fel, s azt mint máris erősült gyököt, régi iratási módja nyomán a dev-re — mi szavunknak az alábbi kifejtendő mythosi dev fogalom s névveli rokonságára is figyelmeztet — elemezem. Véleményem e szónyomozással erősítem: az ew vagy ev régi iratainkban p. ews ― ős, evr ― őr nem csupán, vagy legalább nem mindig, irási módszer az ő és ű betűk és hangok helyén, a v nemcsak segédbetű, és ajkszellet, de sok helyt még az eredeti: gyökszó képző, erősítő, éber tudatára figyelmeztet; a későbbi nyelvszokásban e gyöki, vagy legalább eredeti formativum v a beszédbeni rövidítés, ragozás általi összevonult hangzók erősítése mellett, nagyobbára elenyészett ugyan, de létezését, még ma számos példákkal bizonyíthatjuk, így: hív ― hű ― hűség, hév ― hő ― hőség, híves ― hűs, vevő-legény Pestinél (N. E. 3. 193) wew-legény ― vőlegény. Ide tartom a személynévmás többese első személye régi alakját: miv, a hal. besz: miv vogmuc ― nos sumus, a mai: mi, melyet p. az erdélyi szójárásb. mü, sőt a miv-beni v, k-rai erősödésével: mük-re látunk átmenni; mint a dev-ből: dök, vagy a még erősb g hangzóval: dög lesz; hasonlón a második és harmadik személy: tiv ― tik, és iv ― ők (hal. besz. iv vimadsaguc ― ők imádságuk); vétessék bár a k többes számi ragnak csupán, úgy a dög szóban ez is könnyű magyarázatot talál, a név eredetiben is valószinűleg többesszámi, collectiv értelemmel divatozván — mint ezt mindjárt alább tárgyalandó általános mythosi értelme sejteti — volt devek, s innen összevonás által: dök, dög, mint a fentebbi vevők ― vők; ámbár a: v, g-rei erősülésére is példát szolgáltatnak képzések m: az: av (avas) aggra átmenete[2]. Sőt hasonló formatioi processussal mint a mük az n felvétele által münk, mink-vé lesz, látjuk elszármazni a dögöt: döng-vé, minőül már az urdung és ördöng-öt tartjuk. És valamint e szavat istenségi, vagy főlényi névvé áttértében számos változó alakokban látjuk a különféle mythologiák és nyelvekben divatozni, ugy nyelvünkön is a dő v. dev gyök többféle formativáit látjuk képződni a felvett paragogicumok által, mint: dör-ög, döng, döf[3], melyek nehánya talán nem minden értelemviszony nélküli nevünkre nézve; míg másfelöl ismét a gyök hívebb fentartásával szinte ezen értelmet kiegészítő szavakat birunk, mint: dévai a tájszótb. esztelen, a szólásokkal o te dévai ― te esztelen gonosz, dévaj ― tréfás, jókedvű, sajátlag ismét az ármánynyal egyértelmű csintalan furfangos bohós, dévalyos tájszótb: böcsös, nem igen dévalyos ellenkező értelmével, devánkodni, divánkodni henyélni, és összeülni tanácskozni, ide a tivornya, tivornyázó ― heluatio, compotatio, debacchatio st. (tűz VII).
Jelenleg átmehetünk visszaállított dev szavunk mythosi értelme magyarázására. Az isten cikkben figyelmeztettünk a dev sanskr. gyöknévtől valamennyi indoeuropai nyelvekbe elszármazott isten elnevezésre; mint azt már ott, egy ősibb isten név mellett újabb, és pedig gyöki: div és dju értelménél fogva természetistenítéssel keletkezett fogalomnak jellemeztük. A név további bővebb értelmére azonban a mythosi tanok különös felvilágosítást adnak. Magában a hindu mythosban, midőn az a pantheismusi általánosb eszméktől eltérve, a Brahma, Visnu és Siva féle alakokban, a teremtő, fentartó és rontó erők személyesítésével a polytheisticai iránynak indult, valamint a mindentátható istenségrőli eszmét bizonyos — ámbár számtalan sokaságú — de már határozottabb, a többi világtól elváló félisten alakú szellemekre vitte át, kik a polytheisticus istenségek körül, külön főlényi segédszellemi kört képezve az egész mindenségben elárasztvák, úgy az általános pantheisticai dev név ezen szellemek elnevezéseül különfélekép alkalmaztatott. Ekkép alakultak a deverkel, devin, deveta, devender, develogon féle, majd félisten, majd segéd főbblényi, és óriási értelmű s alakú szellemekrőli képzetek, a dev név alkalmazásával jelentve; számuk mintegy 100 milliomra tétetik, mert híven még a panlheismusi alapeszméhez, felőlök a hit fenmaradt, hogy általuk, mint a mindistenségi szellem részletei által, minden át van hatva, és az mindenütt hasonlón el van áradva, mint az olaj a gangeli magvaiban. (l. Benfey i. h. 159. Sonnerat Ind. ném. 1782 k. 146).
Még világosb magyarázatot nyújt a nyug. ariai zendperzsa mythos, mely akár a keletariai néptörzstőli elszakadása alkalmával, — minőt már fentebb az ariai népfaj hiteszméi diagnosisaul kiemeltünk, — akár a későbbi zerdusti reformatio által a dev-rőli talán ősibb eszmét divjei fogalmában visszaállítá, vagy hogy csak mint minden újabb rectificaló tan, az előbbi elveit helytelen és elégteleneknek tartván, a devek v. diveket mint a rosz és romlás elvét állítá fel[4]. Szerinte ők a romlott és kárhozott anyag elvei, a megsemmisülés, setétség szellemei, minden romlás tőlük ered; hatalmuk minden anyagban megvan, a mennyire létezésével máris a romlás magva van beléje vetve. Ezen mytho-cosmicus eszme dús theosophiai kiképzést nyert később, a jó és rosz, a világosság és setétség, szellem és anyag egymással ellentétesen dualisticus nézettel felállított elveiben, melyek közül a második képviselőivé a divek személyesítettek, s ezek élére fődiv-ül egy, az Ariman névvel állítatott. (Hyde 161. Nork. 10. 182). Mennyire az egipt. mythos homályos töredékalakjai kivehetők, benne a div-vel névre is rokon, Typhon jellemeztetik így, mint a halál és romlás ura, a jó istenségek ellene, ki a világot vízözönnel pusztítja, miért a mythologok egyrészt Arimannal, másrészt ezt és amazt is a div névnél fogva is Sivaval, egyiránt a pusztítás, romlás, halál istenségével, azonosnak tartják, mint a kiben a hindu mythos, mint collectiv fogalomban sajátlag személyesíté a div-féle eszmét. (Ritter vorhal. 103. Jahrb. d. Wien lit. 833. 63. 106. Hitzig myth. d. philisteer 254.). A derültebb classicus mythosban is a theos mellett a véle némileg ellentétezett daimoni fogalom fejlett ki[5]. Élénken találjuk a nevet és eszmét a többi mythosi nyomokban; a németben ha nem is az óném. diuval, tiuval, agsz: deofel, devil, isl: djöful, svéd: djefwal, dán: djövel st. nevekben, melyeket Grimm (938) Mone ellenében a diabolusból származtatja, de ily talán a: dwergar, dweorg ― törpe nevében, s még inkább az alább megismértetendő: tiv, zio had, halál, vészistenségben; — élénkebben még a szláv: diw, diwel, diwlik, v. diblik-ben, kit mythologusaik, a perzsa divvel egészen azonosnak magyaráznak (Dobrovszky slowank. 2. 176)[6].
Mindezen mythosi nyomokban, egy hasonértelmű mythosi és cosmicus fogalmat találunk: a rosz anyag, a romlás, halál eszméjét, vagyis annak bizonyos szellem és szellemekbeni személyesítését. Összehasonlítva velük saját nevünket, mai alakja és jelentésében is, midőn már a mythosi színpor rég lehámlott, benne még mindig egy rokon eszmét, s értelmet találunk. A dög egyszerűen mai nyelvünkön: cadaver ― holttetemet jelent különösen, de általában minden életműszeres test romlását, vagyis a természet törvénye szerinti azon chemiai processust, melynélfogva a romló holttest, a rothadás által új anyaggá képződik, innét döglött, sajátlag putidus, putrefactus, döglik ― putreacit. Kreszn. s tájszótb: déget, degenyeg, dehet, dohot ― büdös genyedtség, rothadt zsiradék, a dohos ― megromlott penészes; azért már: dögleni, ezen romlás értelménél fogva különösen a: halni ― mori jelentés értelmével birt, mint még maig az állati halálra: krepiren értelemben használtatik, s megvetőleg így az emberre is; használtatott azonban valószinüleg sajátlagi ily értelemben is, így áll még minden mellék értelem nélkül Csereinél (hist. 471) éhhel dögleni ― fame mori; különösen azonban már régibb, és még mai használatban a pestis halálra alkalmazva, mint: Csereinél (u. o. 444) nem is döglöttenek meg ― nem haltak meg pestisben, így: döghalál ― pestis, és: dögvész, dögmirígy, dögkórság, miáltal különösen az említett romlás eszméjének, az egész test anyagot meghatott ragályos ereje fejeztetik ki; és ily általános, terjedelmes romlás eszméjénél fogva, fejezé ki az egyiránt a sokaság fogalmát, a: döge kitétel alkalmazásában: döge van ― sok van, Cserei (u. o. 473): nagy dög hó esék ― azaz sok hó, egy falu név Nyitráb: Őzdög, az őzek sokaságától? ― Szavunkban e szerint félreismérhetlen analog értelem forog fen a fentebbi romlás, halál, roszanyag szellemének fogalmával; nyilván egy cosmomythicus eszme, kifejezvén egyszersmind a romlott anyagnak szétoszoltában új életbe áttértét[7].
Mielőtt fogalmunk teljes alkalmazását foganatba vennők, felderítést igényel még a név első része: ur- (melyre nézve az urdung alakban, már az előbbi cikkb. tárgyalt ur szó adna felvilágosítást), evr- és őr-dög. László 3. 2. t.c. előjön már: ewrek: apud quemcumque aliqui civium vel villarum, qui dicuntur ewrek, vei servi detinentur. Endlich. mon. 342: evvrek, — homályos értelme közönségesen út- s határ-őr magyarázattál adatik. Zsámbokinál (interpr. Bonfinoi i. kiad.) finium olim custodes viarumque observatores. Bartal (comment. 1. 144): custodes finium és cursores publici; hasonl. a zsigmondi esküben: ewrii, Mosóci corp. jur. széljegyzetében: observatores. Innét a régi őr, különösen határállomások maigi nevei: Örkény, Őrálló, Őrmező, s a stayerrel határos Őrség kerülete (Szirmay parab. 120. és n. t. Zempl. 32). A névnek régi divatos értelme már egyiránt: vigil, custos, speculator, Katonánál (hist. cr. 7. 591) egy okiratb. speculatorum nostrorum eur, vulgariter dictorum; mint hivatal és talán méltósági név is a fensőbbség némi értelmével is birhatott, — (egy 1327 okirat Szirmay n. t. Zempl. 32 eőrnagsag - capitaneum spicolatorum-ot ir) — s mint ilyen az őr a döggeli összetételben: a fő értelemben volna vehető, mit a fentebbi mythosi emlékek, melyek azerint a devek élén közönségesen egy: fő dev állott igen jól magyaráznának[8].
Ezen felül az evr őr szónak ismét mélyebb és összefüggő mythologia értelme is kinálkozik. Grimm 183 egy nevezetes agsz. runa nyomán a germ. tiv, zio hadisten ezen eor, aor, nevére figyelmeztet, a runa értelme[9]: Ear fit importunus hominum cuicunque, quum caro incipit refrigescere pallidumque corpus terram eligere coniugem, tunc enim gloriae dilabuntur gaudia evanescunt foedera cessant. Itt tehát Ear mint a halálszelleme állítatik elő, minő már a véle azonos zio vagy a devek és ördögünk, ki e szerint az elhűlő testet körülveszi, midőn az a földdel egyesül, (l. előb. jegy. Jankovich). Ezen óném. eort nevünkkel közvetítheti, a Herodot által skytháknak is tulajdonított, és mind külső hangzat mind mythosi benső értelemre nézve rokon Ares, a római Mavors, Mars, ki egyiránt a hadöldöklés, mint a döghalál, vész, romlás, dühöngés és őrjöngés szelleme[10]. Egy még közelebb járó skytha népség nevet is birunk Herodottól 4. 110 az Oiorpata amazonok nevében; Herodotnak már róla adott férjölő — viricida értelmezése, s ennélfogva nálank is gyakori, nyelvünkkel egybevetett értelmezései (l. Otrokócsi 2. 289 oior — úr néki, és pata — csatapaténál fogva, ölő), valamint mitsem mondanak ugyan, úgy annak máris mesés amazon népségi alapja, és Herodot általi nyilván nem értése, mélyebb talán mythosi értelmet is gyaníttatni enged. Szorosb összefüggésre utal még itt a hadisten kardjáróli a skythák, húnok, alánok, germánok és magyaroknál, egyiránt honos hit, melyet a skythákróli regék Aresnek, a húnok hadistennek, a germánok Zio Earnak tulajdonítának[11] (l. jelvek kard XVI c.).
Ördög nevünk és fogalmunkban e szerint, a halál, romlás, a rosz, gonosz elvének, a had öldöklő őr és védszellemének, vagy istenségének személyesített képzetérőli ősvallási hitnyon lappanghat.
Megállapítva nevünk mythosi jelentőségét, kiindulhatunk annak további magyarázása végett egyenesen saját hagyományainkbani keresésére. Krónikáink latin szövege róla emlékezik-e még egyenest helyeken, mint p. a pog. forradalom említésében (bud. 93): Vatta dedicavit se deamoniis? miben azonban, mint krónikáink és legendáink hason egy kél helyén, készebb vagyok ismét csak a már jellemzett szokásos krónikási phrasisokat érteni. Bizonyosb nyomát vélném ellenben feltalálni krónikáink a helyén, hol ezek (uar. 2. 3. bud. 38 st.) a magyarok Svatoplukhozi küldött követük a föld, fű és vizzeli megérkeztét beszélik, mire Árpád: cum suis de aqua danubii cornu implens et ante omnes hungaros super illud cornu omnipotentis dei clementiam rogavit, ut dominus eis terram in perpetuum concederet. Finitis his verbis omnes hungari clamaverunt: deus! deus! deus! tribus vicibus et ibi inventus est usus iste, et servatur apud hungaros usque modo: itt már a tudósítás, feltünő élénksége melletti homályos értelme, bizonyos ősvallási alapú hagyományt sejtet; felvilágosítja ezt csakugyan a rólai további mondakör, mely szerint ezzel már az erdélyi Deés városnak, mint a helynek, hol e tény történt, neve, összefüggésbe hozatik. Ezen hagyomány első nyomát a régi históriás „emlékezzünk” énekben találom (Toldy tört. költ. 7):
istent ők ott imádának háromszor deust kiáltának,
arról nevezték ott a várost, Számos mentében a nemes Deusnak.
hasonlón tudják azt: Székely Ist. (cron. 151): a magiarok azon helt nagy fel szóval deust kialtanac haromszor ... a heliet pedig a holott deust kialtanac a deusről Deesnec nevezec, ki mind e napiglan ugy hivatic. Heltai (cron. 22): a magyaroc azon helt kialtanac fel szoval haromszor deus, deus, deus, — és azt a helyet, a hol ez lön, nevezec a kialtas után Deusnac, melyet mostan Deesnec hijunc — holot az város mellett, kezel fen a Számos vize felett az egyic földvár vagyon (melyet t. i. a magy. ott a 7 erdélyi közül építének); bővebben gelleji Katona (titk. 1646. 1. 9) és Lisznyainál (cron. 213) ki a hagyományt, felakadva mindjárt az idegen deus néven, vizsgálván, magyarázata közt újabb hagyományos vonásokat hoz elő: szerinte Árpád s a magy. tábor mindenféle isteneket nagy kiáltásokkal és ordítással segítségül hivának Deés avagy Deus nevű városnál, napestig könyörgéssel és áldozatokkal kérve, hogy Pannoniát Attila atyjuk földét az istenek újolag a magyaroknak lakóföldül adnák, de csak midőn um. másodszor oda gyűlésre térnek, építtetnek ott a szászok által (!) egy várost, mely lakhelyük lévén, ezektől mert um. a deák nyelvet tudák (!) nevezteték Deusnak, és a magyarok megtudván hogy deus istent jelent, háromszor deust kiáltanak; — mihez mindjárt hozzáadja hogy azt mások „fabulának” tartják, hogy a sült barbarus magyarok így kiáltottak volna, azért igazabb um. hogy az kezdettől Deésnek hívatott. Később még 990 e helyt a deési sóaknák igazgatói Béla, Rosa és Csíz egy kőoszlopot emeltetének, melyre e verseket iraták: Hunnus de Scythicis digressus sedibus hospes
Pannoniae glebam transfert huc, gramen et undam.
ter clamans: deus hac liceat tellure potiri!
Desia camque dei dixit de nomine terram[12].
Még nevezetesb hogy ennek emléke a tájnép regéiben is fenmaradt, s ezek szerint is: (l. Cornidest Windisch ung. mag. 2. 65), midőn a hét vezér Pannoniát meghóditá, erdélynek indult, s mivel um. a bájos deési tájék igen megtetszett nékik, ott a Pannoniából magukkal hozott három tárgyat a földröget, füvet és vizet hálaáldozatul az ég felé magasba hajíták, mi mellett az isten nevét háromszor latinul deus kiálták, azért neveztetett később, az e helyen épült város Deusnak, mely most Deésnek mondatik[13].
Ezen adatok egyszerűen összeállítva már világosan szólanak; az elfogulatlan vizsgálat tudja, mit tartson a pog. magyarok latin deus felkiáltásáról; mint ellenben ismét a hagyomány — a nálunki még ily nyomok teljes híja mellett is — élénkebben szól, mintsemhogy azt a megszokott s könnyen kiismerhető krónikási ferdítés miatt elvessük; valószínü volna példaul, hogy a magyarok ezen pog. áldozat alkalmával, (mely általában ősi honfoglalási traditiónk, mint pog. vallási áldozatnyomaink egyik legelőbkelőbb jelenete l. áldozat XVII), egy a deushoz hasonló főbblény neve kiáltatott, minő ismét csak óvallásunk dev - dög nevére volna magyarázható. A hely lakói, mint a sóbányák mutatják, régtől s a korban is román gyarmatmaradékok voltak, kik a nagyszerű jelenetnek netalán rémült tanúi lévén, a hármas kiáltás általi esedezést természetesen saját deus v. oláh deu - isten nevökkel, könnyen magyarázhaták. Még természetesb hogy a későbbi történetmondai feljegyzés a latin deus név mellett megmaradt, miután a nemzeti és keresztyéni kegyelet, ily nagyszerű esemény emlékénél a már elferditett ördögi, dögi, devi óvallási fogalmat, és nevet, szívesen elmellőzé, s az egészet a latin krónikások igen megfelelőleg adhaták a deus szóval[14].
A vélemény erősítéseül még több védvek is felhozhatók. Hogy általában ily várak nevei s eredete körül hitregei szinezetű hagyományos népmondák forognak fen, azt, és értelmük bővebben a tündérek (IV c.) és különösen az óriásoknál (V) látandjuk; itt még is eleve felhozhatunk egykét, magyarázatul szolgáló vonást. Valamint a fentebbi historizált azon három sóakna igazgatóroli adat, mint láttuk tündéri várlak, épités és név, hagyományos hitrege nyomain alapszik; úgy tud, a névre igen találkozó Déva, erdélyi vár eredetéről is egy különös regét a népdl. (3. 151) beszélvén, az ily alkalommal igen gyakran előkerülő vonást: hogy midőn a várat építő 12 kőműves munkájával mire sem tudott menni, mert a mit délig felraktak, az délután mind leomlott; a hit szerint ilyenkor ellenséges szellem hálrálá a munka sükerét, és áldozatul egy embert kellett béfalazni, az első kőműves javaslatára elhatározzák, hogy azon nőt, ki legelől kiviendi az ebédlővékát, fogják befalazni, ez mindjárt saját neje volt, ki társaitól azonnal megragadva béfalaztatott, miután az épület többé nem omlott. A regében nyilván az ókori hiteszme forog fen, miszerint nagyobb vállalatok alkalmával, az illető véd v. ellenséges istenség, nagyobbszerű emberi áldozatot, v. az általi engesztelést követel, mi által a vállalat sükerül st. (áldozat. XVII). A néphitben maig fenmaradt mondákból látandjuk alább, hogy különösen az ördög az, ki emberi áldozat után sovárog, az otthon lévő nemtudott kincset azaz újon szülött gyermeket, az ember lelkét st. követelve. De különösen szerepel ily várépítéseknél is, mint a regében (Tompánál 148, és Pulszky tageb. 1, 88) a lublói vár építője, Kővárinál (erd. rég. 214): a sz. demeterié; mindenütt ismét díja az ember lelke, az épületbe bémenő első, az utósó dolgozó kőművesek st. (l. alább, s az ördög épitményekről az óriásn. V); így azonban már a keleti regék divjei is, a nagyszerű paloták ügyes építői, (l. Firdusi schah n. Görres 1, 13. az 1001 éj 547 e. Hammer geisterl. 10). Itt tehát kétszeresen nevezetes volna a hely, ha mint gyanítható, a mondával összefüggőleg (mint Deésnél) maradt fel a Déva név is[15]. Teljesen erősül azonban véleményem hogy: itt a hármas deus felkiáltásnál nem más mint emilyen devi, ördögi szellemekrőli nyomok lappanganak, az adatot kisérő további hagyomány által, a krónikák ugyan is a beszélt áldozat és hármas deus kiáltásróli tudosítást l. f. mindjárt közvetlenül a nevezetes szavakkal kisérik: et ibi inventus est usus iste et servatur apud hungaros usquemodo, mit a históriás ének szavai ismét világosabban ekkép tudnak:
tőlök maradt nékünk a szokásunk, hogy ha mikoron árut mi szakasztunk,
deus deus ott kiáltunk bizonyságunk hogy megárultunk.
Székely (cron. 151): mely szokás mind e napiglan a magiaroc között megtartatic aldomas italba, es valami arunac vegezesebe. Heltai (cron. 22) onnet marada ez a szokás magyarországban és erdélyben: hogy valahol valami arro leszen, avagy valami marhánac, avagy iószágnac vétele, hogy az vétel és arro mellé bizonsagocat hinac, es az aldomas italban haromszor kialtanac fenszoval deus deus deus. Első tekintetre ugy látszik, hogy e helyt nem más, mint a vevés és eladásnál áruszakasztásnál nemzetünknél divatozott, és törvény parancsolta áldomás: victima emtionis, merci potus (áld. XVII), szokásáról van szó, minőt a későbbi kor ezen jelenetben vélvén, egyenest onnét gondolta származtathatónak. De már a sajátságos jelenetben inkább áldozás mint áldomás forogna fen, s nem is jöhetek nyomára, hogy a régi magyar áruszakasztási áldomásnál latinul az isten neve háromszor kiáltatott volna, én ugy gondolom, hogy ebben is mint a Deés névnek deustóli származtatásában egy már nem értett jelentés lappang, és azt a tudomásomra lévő népszokással vélném értelmezendőnek, mely szerint maig, a marha sőt edényvásárláskor is, azok átvételénél, az illető, értésemre nem jöhetett babonás suttogás, és cselekvéssel, mely már azonban nagyobbára a keresztcsinálásba tért át, hiszi a bennek létező, vagy őket körülvevő ártalmas rosz szellemektől megőrizhetni, azokat tőle elhárítani. —
Több az mit az ördögrőli néphit maig még fentartott, csakhogy ez máris a belevegyült számos idegen és keverék elemek miatt különösen figyelmes vizsgálatot igényel.
Az összes óvallási tanok, és hitregék tudnak egy atyai jó főlény mellett rosz, gonosz szellemről, habár nem is azon egyensulyú dualismusi nézettel, minő már a zendvallási rendszerre nézve, de ez is valószinüleg hibásan, felállítatott. Az ószövetségb. az isten mellett egy kisértő sátán áll, a hindub. a rontó Siva a zendb. divek és fejük kiválólag Ariman, az egipt.: Typhon a szlávb. a bjeli-boggal ellentétezett: černo-bog, mint nálunk az ördögöt még maig ilyenül kiismerhetjük. Minden hitregékben otthonosok a sötétség és világosság, jó és rosz szellemei, az [hiányzik] és [hiányzik], a lios és döckalfar — licht u. dunkel — elbe, a természet — világosság és setétség, tél és nyár, éj és nap egymást váltva, folyvást előkerülő, — tüneményeinek hitregei képletekbeni személyesitései. — Ezen óhitképzetekhez miután azokat új vallási tanok válták fel, e tekintetben egy újabb jelenség is járult; régi isteneik és főbblényeik ugyan is ez újhit által elégtelenek és roszaknak inkább, mintsem nemlétezőknek és hatalomnélkülieknek jellemezve, mint kik csupán a rosz szellem súgallatából eredtek, s annak hatalmával birnak, rájuk mint mondók ennek fogalma átvitetett: kik a pogány istenekhez ragaszkodának, azok az ördög szolgái, ördög hiveinek bélyegeztettek, péld.: krónikáinkban is Vatta dedicavit se demoniis st. — így hangzik nevök az összes krónikák, és legendákon át; — mint viszont ismét a néphit régi istenei és főbblényei, rosz vagy roszra magyarázott ferdített szinezete tulajdonai a sátánra ruháztattak; mindeztet valamint történetileg eléggé okadatolják a krónikai, néphagyományos és legendai nyomok, úgy lélektanilag megtörténtük, az áttérők állapotja, a térítők eszélye st. Igy már az ószövetségb. a pogány fogság korából ismért Belzebub, Belial istenséggel azonosítva látjuk a sátánt, hasonlón ment át rá és a 70 ford. diabolusára, nagyobbára mind az, mit a pogány többi mythosok, véle alakjaik felváltva, daimonjaik, devjeik, dzsinkjeikről st. óriási, sárkányi, tündéri, ördögi, valamint más polytheistikai alakjaikban roszat tudtak. Ezekből alakult a középkorban, a bibliai kisértő roszszellem elátkozott angyalra ruházott, s a néphitben maig fenlévő, azon sajátságos vegyülék ördögi fogalom, különös alakokban és tulajdonságokkali személyesítése, melyre sem a bibliai kinyilatkoztatás, sem a kereszt. vallási hagyomány, sem hitkönyveink tana ekkép nem jogosít. Grim. 937 — 57. — Innét a vizsgálat sajátlagi feladata volna ismét, ezen pogány hitregei jelleme, nevei tulajdonságai és személyesítéseinek felismerése; itt pedig különösen a magy. őshit ezen fogalma és képzetére nézve, a mennyire ez még ma eszközölhető.
- ↑ mint ugyan is a szó a halotti beszédb: urdung előjő, az n betűt máris képzőnek tartom (l. alább). igy csak is még egy helyt találjuk, egy 1398 okiratb. (Pray hier. 1. 93): Stephanus dictus urdungh, hol azonban az nem mint vezeték пév, hanem csupán a rosz tulajdonság miatt alkalmazottnak mutatkozik, a szövegnél fogva: Steph. dict, urdungh, nos ad instar subdoli serpentis, de dictis regnis nostris eliminare moliebatur; tehát egy ördöngös gonosz Istvánról van szó.
- ↑ figyelemre méltó, hogy a szavunkkal értelem s eredetre azonos sanskrit: dev div elszármaztában hasonló formativumok jönek elő, így az azonos Ζεὺς aioli dialectusb.: Δευς régibb formája eseteiben digammát vesz fel, mint gen: ΔιϜος dat. ΔιϜι etc. szinte a germ: Tiu, Tiv az epinali glos. (Mone anz. 838. 145) Tiig — mars, hasonl. a szláv: div — div diblik.
- ↑ Hyde i. h. 181 tudósít a perzsa div nevekről: durgj-akumat, dorgj-terumat, durgj-rem istan, uki-derugi, mihr-derugi. Jankovich (szónyom. 116) az ördögöt: a dörgö döngő-től akarja származtatni.
- ↑ Ismér azonban, a későbbi hindu mythos is istentől elpártolt, devetas szellemeket, mint a setétség s pokol fajzatit, ép ugy mint ismét a későbbi perzsa jó deveket a perikben, kik a megbukott szellemek közül megtisztulva, a paradicsomot újra elnyerlék. Vollmer. myth. Vörterb 597.
- ↑ ily értelemben vádolja már Meletos Sokratest (Platon apol. Socr. 26), hogy daimonionokat hisz csupán, s nem isteneket, Sokrates ugyan cáfolja, hogy: daimoniont azaz istenfélét, istenit hinni és ¡stent nem hinni képtelenség; ezzel azonban a daimonok, csupán fensőbb isteni lényeknek állítvák, minök sajátlag a mythologiák mindezen roszszellemei is; így magyarázza Platon: πᾶν τὸ δαιμόνιον μεταξύ ὲστι ϑεοῦ τε ϰαί ϑνητοῦ (sympos. 23), mely tant a régi Orphicusoktól veheté,mint Stallbaum megjegyzi (Jacobs et Rost bibl. gr. 11. 3. Plato Stallb. 1. 176); gyöki jelentésénél fogva daimon — rendező, kiosztó — austheiler, ordner (Lennep etym. gr. 167.) s a görög irókn. általában: fensőbb isteni lény (Creuzer Symb. 3. 1. 5). Sajátlag azonhan a daimoni fogalom a classicus mythosb. azonos a fentebbi keleti hindu dev és parzi divekröli tannal. Mig ugyan is Homernál a daimon vegyest az istenség értelmében, mintegy deus és numen, használtatik, Hesiod. erg. 121 eredetibb tanok nyomán azokat az istensegtől egészen elválasztja; szerinte a jó daimonok a teremtés prototypjai; azon aranykori az istenek által eleve teremtett lények, kik e korszak elmultával mint halhatatlan szellemek a légben honolnak, közbenjárók az istenek s emberek közt, mint az emberi természet egykori részesei, ennek szükségeit ismerők, azoknak őrei, jóltevői, az isteni adományok köztüki kiosztói s vilagrendezők. Ellenökben (i. h. 135) a második ezüstkori teremtett lények, kik már az eredeti isteni boldogságtól elpártoltak, megvetve az isteneket, képezik a rosz daimonokat, (a harmadik teremtés ezután Hesiod szerint az óriási, a 4-¡k herosi korszak) kik az embereknek kárthozó befolyásuk által ismét ártalmára vannak, miután mindezen lények halhatatlan szellemekkint lengik körül az embereket (l. alább), ködleplezetten a légben honolva, mely telve van vélök, számuk 3 myriadra tétetik (i. h. 251), hasonlón a fentebbi keleti pantheismusi alapeszméhez, hogy általuk mint mindistenségi szellemrészletek által minden át van hatva; innét hogy minden ember, hely, mező, ház, tárgy stnek megvan saját őr, véd, jó és rosz, ellenséges, szelleme, agathos és kakodaimonja. Alakjukra nézve a jók fehérek, a roszak feketék (l. al.), ezen alig látható s csupán érezhető testi alkatuk, majd gyermekies kifejletlen emberi alakban, s légi természetük jelentésére szárnyakkal, majd ismét különféle állati alak és testrészletekkel képeztetett (leggyakrabban kigyóképében)a különös bennük létezni vélt tulajdonságok jelentésére, (l. Gerh. üb. dämon. 4). A későbbi classicus mythosb. a felölüki ezen tudat mindinkább az előtérbe toluló polytheisticus alakok megé vonul, s helyükbe a szokott személyesítési mythologiai processusnál fogva ezek állanak elő, a daimon fogalom és alak pedig, csupán ezek egyes további tulajdonságaik személyesítéseül használtatik; mindamellett a daimonróli sajátlagi ezen eredeti tan, valamint a római genius hasonló jelentése félreismérhetlen, mit jelesen mutat fel újabb iratában Gerhard. l. f. id. és mit én e helyt csak azért is kivántam bővebben s figyelemgerjesztőleg megjegyezni, hogy a magy. mythologia feljebb jellemzett daemonologiai alakjainak ily, a keleti, s ezen eredetibb classicus ― mythosi daimoni tannali hasonlatára figyelmeztessek, miután az polytheismusi más elem hiányában csak ily fölényi fogalmakkal birhatott, minőkül mindazon fentebb a II. cikkben előadott nyomok, a IV-ben a tündéri s más szellemekrőli képzetek, s az itt tárgyalandó ördög mint roszszellemrőli hiteszmék mutatkoznak.
- ↑ Hankánál Igor 8. ószl. pog. dalb. a rém div kiált a fatetejéről — div klicet wrchu dreva. Az oroszb. maig is a szitok: szcob na teba diw pryszol ― hogy a div jőjön rád. Rakowiecki prawda ruszk. 1. 75.
- ↑ A perzsa mythosb. a devek az elholtak szellemeit a duzzakban (perzs. pokol) körülvéve rothadással étették, s vallási nagy átokkint hangzott hogy a lélek rothadással lakozzék Nork 10. 182; a hinduban a Pidur ― deva ― degalok a halottak őrszellemei. Sonnerat i. h. 149. — Valjon Jankovich szónyom. 116 ördögrőli magyarázata: hogy azok bizonyos roszszellemek voltak, kik a holt emberi és állati testet körülveszik és kínozzák, néphagyományos hitalapú-e, vagy csak tapogatódzás? a finn Kalamistoban (pokol) Kalma (egy a halállal, halotti bűz, holttest) uralkodik a holttetemek felett, a halott lelkének mielőtt a másvilagra juthatna, le kell testét vetni, és Kalmának átadni (l. XII c). Lejebb még egy mesénk nyomán, alkalmam lesz az ördög, halál, és döghalál viszonyba helyezett személyesített alakjaira figyelmeztetnem. A szláv. m. felj. említők a döghalál ― bozi-rana ― isten sebzése v. Moгоva-rana — Mora a halál istenség által ejtett seb.
- ↑ Reguly figyelmeztet Maltebrun geographiajában az ördögnek a vogul ortikkali hasonlatosságára; Reguly magyarázata szerint ortik: ort — fejedelem és iki ― bátyát jelentene. A voguloknál szerinte különös véd istennek tartatik a szarnyu-ater — fehér v. ezüst fejedelem, ő az ¡sten hetedik és legifjabb magzatja, hivatása a vogul földet vadlúd alakjában, mi a sebesség jelve, körülszállni, s minduntalan az emberek imáit, fogadásait, jó és rosz tetteit az istennek bémutatni, mintegy közbenjáró lévén az isten és a vogulok közt. Nálunk az ördög név, és fogalomra használt egyik régi magyarázat annak körüljárástóli jelentése. Szirmay par. 120 az örök körüljárásától, Cucor is (u. muz. 1. 363) a körüljáró roszszellemnek, az örv és kör értelmétől magyarázza az ördögöt sz. Péter rólai szavaihoz képest: circuit sicut leo rugiens quaerens quem devoret. Ide tartható volna-e a Laszló 3. 12 t.с. rerum fugitivarum collector vulgariter: jоссerdegh (Endlich, mon. 345): joccerydegh. Zsámboki interpr. i. h. furtorum collector. Bartal comment: 1. 14 jókergecsnek (jókergető?) irja. Igy jellemzi Hesiod is a daimonokat (erg. 124, 254) mint kik ködlepelbe burkolva látatlanul járják körül a világot. — A finn sajátlagi roszszellemi, ördögi képzet Hiisi, Kaleva az istenatya tizenkét fiai egyike, ő a rosz, gonosz elve, küzdésben testvérei a világosság, és jóelv személyesítőivel, ártalmas az embereknek, különf. nevei: Lempo, Hitolainen (pokol: hitola lakától), Panahainen, Juntas, mások az erdő hegyektől különféle ily nemei szerint: veszi hiisi — erdői ördög, vuoni-hiisi — hegyi ördög; s mint ilyen az általánosb tündéri, óriási s más főbblényi istenségi képletekbe tér át, miért sajátlag ördögünkkel kevésbé vethető össze, találkozásaikra mégis tárgyunk folyamán figyelemmel leszünk, (l. Ganand. myth. fen. 14. Schröt. fin. run. 158-62).
- ↑ Ear bidh eorta gehvilcum
thonne fästlice flaesc onginnedh hraev cólian, hrusan ceosan
blac to gebeddan. blaeda gedrosad, vynna gevitadh, vera gesvicadh. - ↑ Homern: ϑοῦρος — vad és ᾶψρων — örült, nyelvünkön is az őr-ül örjöng gyöke azonos szavunkéval.
- ↑ ide mutatnak a hasonhangzatú kardelnevezésck: goth: hairus, agsz: heor, ósz: heru, óéjsz: hiört, mindenütt a h szellet elől, s ha a mi szavunk: k betűjét, mint ilyen erősültet tekintve elvesszük, szavunk közelebb álland: ard az őrd-höz mint a karhoz. Zio is saxnot ― ensifer, consors gladii l. Grimm 184.
- ↑ l. Cornides lej. id. h; Gerando transylv. (2. 326); és Kővári (erd. r. 269) a felírás szerzője Fabius Dési, és koráról 1578 tudósít. A hagyományra vonatkozik már Szolnok megye címere is.
- ↑ hogy az egész hagyomány, s meg ama tudákosan felhozott sóakna igazgatók nevei, kik azt később örökítették volna, régi népregéken alapszik, figyelmeztettetem Kővárinál (erd. rég. 149) feljegyzett népmonda által, miszerint a három, Deés körül lévő Bélahegy, Rózsahegy, és Cichegyen, három e nevű tündér által lakott és épített vár állott volna, melyek uralkodónéja a Rózsakirályné tündér volt, negyedik Óvár a Deés vára; mi tehát itt nyilván őshitregei tündéri korba vág, s mint látni nem egy hagyomány elvegyülését foglalván magában, a fenforgó mondát méltán vonhatjuk hitregénk vizsgálata körébe.
- ↑ ezen magyarázat ha merész volna is, legalább egyszerűbb és okozatosbnak mutatkozik, mint akár az adatnak, mint csupán mesésnek, hypercriticai lenézéssel mellőzése, vagy hason gyötrött véleményzés, minővel Cornides (Windisch mag. i. h. és r. vet. 24) azt ismételve fejtegeté, péld: hogy talán egykori Deus nevű urától — miután hason neveket Deus Angelus a váradi regest. talál — vette nevét, vagy egy koldúsnak alamizsnaérti „deus benedic” latin szavakkali hálálkodásától neveztetett volna el Deés, és a közel Benedek helység így. A fenebbi véleményt érinté már azonban Bodor is pog. magy. hitr. 42.
- ↑ Kővárinál is i. h. 93: az a néprege szerint tündérek által épült várnak tartatik, mi ismét hitregei alapra utal, a tudákos decebali decidavai vélemények ellenében, miután koránsem vélem azt a tündér st. népregei hagyományos vonásokról mit Kővári, miről később szólandok. — Popov szláv. mytb. 24: a szlávok a Duna partján egy új várost épitendők, népfönökeik korán napkölte előtt küldenek ki férfiakat, hogy az előtalálandó első gyermeket elfogva, az építés alapjába falazzák. A gyermektől um. szerb: dijete kapta az újváros Detinec nevét. Valjon a honunkbani számos Dévény (Pozs. Nogr.), Divék, Déva, régi vár, és helynevek nincsenek-e összefüggésben, a fentebbihez hason hitregei hagyonányokkal? s e nemű szláv eredetüek ama dite v. inkább szláv mythosi: devina, divina nevekkel? minőt valószinűvé tesz a Morvának, Dunábai torkolatánáli Dévény, Divény, mint a marahon birodalon székhelye, bár ma a körülte lakó szláv nép e nevét nem ismeri, azt német Thebennek mondva, és ily neve csak a magyarban maradt fen. Bélnél not. 2. 256: hogy Devojna testvére az egyik fél romjait sohasem volt képes felépíteni? számos romváraink alatt lézengő mondák felszedése minderre szinte még bővebb világot vetne.