Óh, Debrecen...
szerző: Ady Endre
Óh, Debrecen, ki büszkén hordod
A művész-pártoló nevet,
Engedd, hogy néhány, rövid sorban
Elzengjem én is érdemed!
Művész ugyan aligha volnék,
De jámbor költő csak vagyok,
Ennélfogva megrónál érte,
Ha érdemedről hallgatok!...
Fel dalra hát!... Debrecen népe
Szinházba tódul télen át,
A szépért való lelkesültség
Itt, Debrecenben él tehát,
De adjanak elő klasszi-
kus darabokat, nem pe-
dig pikáns bohózatokat és
nem kevésbé pikáns ope-
retteket - mindjárt
nincs közönség. Ebből
tehát az a tanulság:
Óh, Debrecen, a kort megérted,
Utól is érted csakhamar,
A pikáns lett a te országod,
Mely ápol s majdan eltakar.
Müvészek gyakran felkeresnek,
Neved s hired ők szeretik,
Te pedig dúsan, bő kezekkel
Aranyakat fizetsz nekik,
Feltéve, ha ártisták az
illetők, s olyan hölgyek is
vannak köztük, akik sze-
paréba is elmennek. El-
lenben, ha igazi művészek
keresnek fel, gyöngéden
hagyod őket éhen halni.
Mi ebből a tanulság?
Itt nem lehet ám stréberkedni,
Itt nem kell más, csak orfeum,
Mert másképpen (a rím kedvéért)
Az ágyba fektet Morfeum!...
Óh, Debrecen, szeretlek téged,
De azért keggyel megbocsáss,
Ha néha-néha versbe ömlik
Egy-egy keserü vallomás.
Müvész ugyan aligha volnék
- Az arcom csúf, hangom hamis ─,
De falaid közt éhen veszhet
Nemcsak müvész ─ poéta is!...