Ész és szív

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ész és szív
szerző: Sárközi György

                                   1

Mit használ, ha tudod csodalények s régi világok
     Titkát és a hires bölcsek arany szavait?
A legfőbb szeretet nélkül siri csarnok a lelked,
     Hol komoran tartod s bámulod önkoponyád.

                                   2

Ifjui homlokomat ráncolva, mogorva szavakkal
     Mondtam: Tágas az ész, tán belefér a világ…
S büszke szemem fölvetve a csillagos égi mezőre,
     Hirtelen éreztem, mint szorul össze szivem.

                                   3

Minden igazság magva belé van vetve szivedbe
     S rejtekező csiraként várja a nap sugarát,
Ám te dohos foliánsaidat pörgetve sebessen
     Versz szelet és megölöd gyenge csirád odabenn.

                                   4

Nem leled értelmét a világnak: ezernyi szilánkra
     Zúzott régi tükör, zűrzavar, ősi homály.
Egykor majd belátsz ragyogó üvegébe, de akkor
     Földerülő titkát már sose mondhatod el.