A lap feldolgozottságának foka

Érzékenységeim egy kedves atyámfiának időnek előtte történt halálán

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Érzékenységeim egy kedves atyámfiának időnek előtte történt halálán szerkesztése
szerző: Ányos Pál

Tua vita dignior aetas.
VIRGILIUS

    Vond be, szomoruság, fátyollal lantomat
Hogy sirathassam meg bátyám s barátomat,
Kit végezéseknek mostoha rendei
S halandóságunknak örök törvényei
Élete tavasza virágzó korában
Az elenyészésnek zártok homályában.
Illy hamar tünnek el Hibla virágai,
Kiket ápolgattak Gráciák ujjai,
Midőn a nap érvén egünk közepére,
Lankasztó sugárit küldi mezejére.
Illy gyorsan múlik el erdők ékessége,
Mellyet a tavasznak szült gyönyörüsége,
Ha az ősz ráküldi süvöltő szeleit,
Mellyek leszaggassák halvány leveleit.
Szomoru törvénnye a nagy természetnek,
S egy föld golyóbicsán tévelgő nemzetnek,
Ezt is te irtad fel nem levők számában,
Kit most sohajtásim követnek sirjában.
    Bátyám! nem vagy többé! nem látnak szemeim!
Hasztalan kivánnak ölelni kezeim!...
Csak néha, ha az éj bus csendességében
Elmult napjaimat olvasom rendében,
S a szomoru holdnak bágyodtt világára
Könyves szemmel nézek haldokló lángjára,
Akkor hallok szomszéd toronyban huhogni,
S egy fejér árnyékot mellettem suhogni,
Ó tudom, hogy tied! - Te jősz barátodhoz,
Hogy felszedd könyveit s vigyed koporsódhoz;
Oda, hol életünk lehullnak jármai,
S megszünnek sebesült szivünknek jajjai;
    Hol hiv barátinknak nemes könyveiből
Ciprus nől testünknek hideg tetemiből.
Nagy éj - hosszu álom! - most nyugodalmadban
Altatod bátyámot bus birodalmadban!
Hol van most erkölcsin nőtt gyönyörüségünk,
Hol annyit igérő hamis reménségünk?
Megcsalt! - a temető fonnyasztó szelei
Fujtak, s elbágyodtak rózsáink szinei,
Mellyek már az érdem illatos kertyéből
Reánk mosologtak bimbók rejtekéből!
Igy sohajt a szegény lakos kunyhójában,
Ki jutalmát várta terhes munkájában,
Midőn a szélvésznek kietlen árjai
Pusztittyák telekét, s usznak kalászai.
    Ti, kik e nagy világ gyászos piacára
Tettétek életét, hitetlen karjára,
Érdemes aggottak, hallom nyögésteket,
Hallom sohajtozni sebhedt sziveteket!
Igaz helyét lelte fájdalom nálotok,
Elfonnyadt a virág, amelyre vártatok!
Elmegyek veletek idétlen sirjához,
Hogy közelithessek boldog árnyékához,
Melly az igaz erkölcs gyönyörü fényében
Lebeg temetőnek bus kerittésében.
    Ó szerencsés ifju, ki annyi sohajtást
Érdemelsz, s még annyi könyveket és áldást,
Nyugodjál békével! - s ha eltüntél tőlünk,
Sirod tulsó részén emlékezz felőlünk!
Éngem még életem egy-két esztendeje
Biztat; ó azután boldogok mezeje
Leszen lakóhellyem, hol téged, barátom,
S véled több pajtásim, reménlem, meglátom!