Érzékeny gondolatok
szerző: Ányos Pál
Non recito cuiquam, nisi amicis. HORAT.
I
Egy tenger közepén álló kőszálon nyugszik egy sziv, mellyet a szélvész ostromol
Haszontalan csapdossz, tenger, habjaiddal;
Éol, haszontalan dőlsz rám rabjaiddal,
Győzhetetlen kőszál istápja szivemnek,
Mellyet örökösen áldozok hivemnek.
II
Tüskékkel vagyon egy sziv békeritve
Melly keserves nyügbe zárt hajlandóságom,
Midőn nem érheti tárgyát boldogságom!
De bár keservesebb volna is rabságom,
Mégis holtig tartó lesz állandóságom.
III
Egy ékes személynek lábainál térdepel egy ifju; de a személy
egy repülő madárra mutat, melly egy szivet tart szájában
Amit keressz, nincs már magam hatalmában,
Mert ama kis madár hordozza szájában,
Kit már bizonyossá tettem vagyonnyában;
Azért menj! s illy kincset végy más tárházában.
IV
Két, veres pántlikával öszvekötött sziv halálfő felett áll
Melly ártatlan kötél kapcsolja szivünket,
Hidd el, még az ég is áldgya szerelmünket.
Kérlek, ollyan szentül tartsuk hivségünket,
hogy egész a sirig vigyük bilincsünket!
V
Egy szerelmétől vajult ifju szivére mutat
Szivemben szüntelen rólad gondolkozom,
Néked szerelmemmel szüntelen áldozom,
Mert még hivebb szivre sohasem akadtam,
Miolta érezni hiv szivemet hagytam.
VI
Egy szép személy egy kopasz kősziklára támaszkodik,
gondolattyaiban elmerülve
Mennyit kell egy igaz szivnek sohajtozni,
Hányszor könyves szemmel magán óhajtozni,
Miglen azt a boldog órát elérheti,
Hogy hive keblében buját enyhitheti!
VII
Egy kőszálon áll egy sziv, melly után nyul egy ifju, de el nem érheti
Tantalus almája csak árnyéka ennek,
Ki után megvakul fénye minden szemnek!
Mégis annak kinnya legnagyobb, pokloknál,
Tehát enyim nagyobb a legnagyobbaknál!
VIII
Asszu ágon nyög egy szomoru gerlice
Amelly nap megfosztott szivemnek mássától;
Az fosztott meg éltem minden vigságától; -
S mivel már hasonló szivre nem találok,
Azért bánatomtól soha meg nem válok!
IX
Nádszálon áll egy sziv, s a szélnek fuvása szerént ingadoz
Mint a szél lengedez, ugy inog hivséged,
Próteust képzeli festett szivességed.
Bátran! - de jól vigyázz, hogy ne csalatkozzál,
S hajótörés után habokhoz kapdozzál.
X
Hajnalban egy ékes személy kertyét öntözgeti
Már a piros hajnal mosolyog egünkön,
S ujra kezdi Venus játékit szivünkön.
Azért kertecskémet én is öntözgetem,
Hol még ma hivemet buzgón ölelgetem!
XI
A havasi juhász egy kőszálon furuglyál, s előtte egy kies völgyben legelnek juhai
Közlöm szerelmemet érzékeny sipommal,
Lelkesedgyék egész völgy indulatommal.
Napnyugoti szellők ragadgyák szavamat,
S ahhoz vigyék, kinek szentelem hamvamat.
XII
Egy szomorun csergedező pataknak partyán ül egy bus személy
Érzéketlen patak, miként csergedezel,
Ártatlan zugással fájdalmat képezel. -
Engedd, elegyittsem vizeddel könyvemet,
S ezzel könnyebbittsem haldokló szivemet!
XIII
Egy személy egy szivet repitt ki kezéből
Repülj, égő szivem, annak hajlékába,
Kinek rózsa nyílik piros ajakába.
Árulj el mellyemnek érzékenységéről,
S lopj le egy-két csókot isteni képéről.
XIV
Egy kinyilt szivből lángok rohannak ki
Tekénts be szivemnek hevült rejtekébe,
Citheréát fogod látni itt székébe.
S mindezek a tüzek számodra lángolnak, -
Mert képednek minden ereim hódolnak.
XV
Egy pásztor hársfára vágja Fillisnek (szeretőjének) nevét
Csendes magányosság! szivem nyájassága,
Ki sok nyögésimnek lehetsz bizonysága; -
Im, itt hagyom nevét ékes Fillisemnek,
Hogy e fával nőjjön jele szerelmemnek.
XVI
A felháborodott tenger ide s tova hány egy hajót
Sorsom a haragos tengert képzelheti,
Mellyen hajóm kivánt partyát nem érheti;
De mégis, elbusult szivem remélheti,
Hogy még fellegimet fényes nap követi.
XVII
Egy ifju szép bokrétát tart a kezében
Boldog virágocskám! menj hivem keblébe.
Ó mint kérkedhetel asszonyod kénnyébe!
Szöktess egy pillantást helyettem mellyébe,
S mondd: nincs olly gyengeség Ciprus szigettyébe.
XVIII
Két szivet egy lánc kapcsol öszve, és három vagy négy más sziv repdes körülöttek
Ne hizelkedgyetek tündér hivségtekkel,
Mert bár előznétek Venust szépségtekkel,
Mégsem vonhattok el hivem szerelmétől,
Kinek csak a halál választ el szivétől.
XIX
Kupidó sürü bokrokból lövi nyilát egy szivre
Keszkenőddel puha szellők játszadoztak,
Midőn pillantásim képeden futkoztak.
Gömbölyű mellyedre csak egyet vetettem,
Máris Kupidónak puzdráját érzettem!
XX
Egy Grácia ferdik; egy bokor mellől alattomban nézi egy ifju
Ó szerencsés habok, miként örülhettek,
Hogy annyi szép titkot bártran szemlélhettek!
Vajha szabad volna Szalmácist követnem,
S magamat szerelem tengerébe vetnem!
XXI
Egy Grácia a szép illatu pázsiton szunnyadoz; alattomban nézi egy ifju
Egek! millyen szépség enyeleg arcáján!
Melly piros patakok csergedeznek száján!
Ida vetekednék két tellyes almáján -
A többit meglátod Názó Korinnáján.
XXII
Egy sziv tömlöcben nyög; a másik kivül áll
Elválasztják ugyan vasak személyünket,
De nem válaszhattyák esküdt szerelmünket,
Sőt, amelly akadály különöz bennünket,
Érzékenyebb tüzzel gyullasztja szivünket.
XXIII
Két galamb két sziven áll és csókolódik
Halok, Galateám, midőn csókolhatlak,
Halok, ha mellyemhez gyengén szorithatlak! -
Csuda, illy kinok közt mégsem utálhatlak,
Sőt imádás nélkül soha nem láthatlak.
XXIV
A holdvilágnál egy lugosban járkál egy ifju, gondolatjaiban elmerülve
A fáradt természet béhunyta szemeit,
Szökik a lágy szellők mirtus leveleit;
Álmos ágyán kiki felejti terheit,
Csak egy szerencsétlen nyögi szerelmeit.
XXV
Egy kisded gyermek a másikat egy kis kocsin huzza
Nézd el az ártatlan természet munkáit,
Mellyek festésére oktatta Musáit
Göthe, s boldogoknak nevezte tréfáit,
Mert még nem esmérik az élet igáit!
XXVI
Orfeus, a tilalom ellen, visszateként Euriditzére, és ismét megfosztatik tőle örökre
Szegény, mennyit vesztett csak egy pillantással,
Mit már vissza nem nyer ezer sohajtással! -
Hogyha a szerelem terhel vakittással,
Hogy vétkezhetett ez mégis a látással?
XXVII
Egy hajó a szélvész után part felé közelget
Már egy kegyes sugár mosolyog szivemre,
Mellyet küld szerencsém némü reményemre,
Mint a szélvészek közt fáradt evezőnek,
Ki messzéről látja jelét egy mezőnek.
XXVIII
Klóris egy kellemetes kert felé sétál mulatozásra
Hüves Pomónának nyugtató szállása,
Mellyre mosolyodik Klórisom látása,
Tisztelem rózsákkal szagos tüzhelyedet,
Hogy fogadd kegyessen mái vendégedet.
XXIX
Egy ifju bucsuzó félben áll kedvesse előtt
Vedd végső bucsuját igaz tisztelődnek,
Kit a sors irigylett érzékeny ölednek!
Kiragad határján lakó vidékednek,
De szivemben haggya jelét személyednek!
XXX
Venus faragott képét nézi egy ifju
Hidd el, csalatkozott Fidiás mivében,
Hogy Venust rajzolta hires mühelyében;
Mert arra célozván igyekezetében,
Azonban te képed látszott remekjében.
XXXI
Egy pázsiton nyugszik egy ifju, gondolattyaiban elmerülve
Hány veszélyt szenvedett Ulisszes honnyáért,
Jázon mennyit fáradt Kolkis báránnyáért, -
Mindegyik koszorut nyert fáradságáért:
Csak szivem sohajtoz hasztalan tárgyáért!
XXXII
Egy ifju szerelmessét tartya karjai között és zsebóráját tekénti
Midőn a bal szelek viszik vitorlámat,
Nem győzöm sürgetni unalmas órámat;
Ha pedig Klórisom piheg kebelemben
Száz pillantást egynek számlálok szivemben.
XXXIII
Egy oltáron áll két sziv
Megesküttünk immár Venus oltárjánál,
Mint Sándor Kártigám festett márvánnyánál;
Bárha elválunk is Kháron hajójánál,
Mégis megáll szivünk szent fogadásánál.
XXXIV
Etna hegye mellett áll egy ifju
Piramus szerelmét szederjfa mutattya,
Párisét füstölgő Ilion sirattya;
Endimion hevét Latmus vádolhattya;
Enyimet Etnának lángja rajzolhattya.
XXXV
Héloize és Abelárd; igaz szerelem példája
Boldog Héloize, hived szerelmével,
Ki csudálatosan hevitett tüzével; -
Mert, ha voltaképpen szivét megvizsgálom,
Ott igaz szerelem képét feltalálom.
XXXVI
Metasztázius elbucsuzik Nicse baráttyától
Isten hozzád, Nicse! már el kell távoznom;
Hány erdőn s mezőkön szükség most utaznom! -
Minden ágtól fogom nevedet kérdezni.
Hát te, barátodról fogsz-e emlékezni?
XXXVII
A nap elenyésző félben vagyon, mellyet egy ifju elmélkedve néz
Áruló sugárak, mért el nem enyésztek?
Elájult szivemnek mennyi but szereztek! -
Ó ha ti majd éjszak tengerén eveztek,
Mennyi gyönyörüség okaivá lesztek!
XXXVIII
Kapcáját egy rózsaszinü pántlikával köti Klóris; előtte áll imádója
Jaj, takard el kérlek!... Olvasztod szivemet,
Midőn olly titokkal táplálod szememet!
Hidd el, ezzel oda vezeted szivemet,
Hol trónussán látom érzékenységemet!
XXXIX
Vadászatra menő félben áll egy ifju
Kimegyek az erdők hüves szállására;
Bárcsak Aktéonnak akadnék nyomára! -
Melly részegen néznék Garga folyására!
Meghalnék Diánnám olly szép látására.
XL
Egy ifju térden áll kedvesse előtt, s kardot nyujt néki
Diánám, kezedbe ajánlom éltemet;
Vagy engesztelődve tekéntsd személyemet,
Vagy, ha számba veszed még tovább vétkemet,
Inkább vedd e kardot, s verd által mellyemet!
XLI
Egy óra mellett áll egy ifju
Tudod, Galatéám, nemét szerelmemnek,
Tudod valóságát eskütt hivségemnek;
S hogy csak az oltya el lángjait szivemnek,
Ki végső óráját hozza el éltemnek.
XLII
Klóris fejér tafotaágyán aluszik: kifedett hó mellyét a szerelem istenei mozgattyák
Melly édes képekkel töltöm álmaimat!
Adónis vállára teszem karjaimat;
Ezer csók fereszti hevült ajakimat. -
Bár szüntelen álom birná napjaimat!
XLIII
A kis Kupidó egy koporsó kőre vágja e verseket
Jámbor! kérlek, állj meg! nézd e jelenséget,
Hol elzárt örökre halál egy hivséget;
Jelentsd vagy egy könyvvel a keserüséget,
Azután menny, s hagyd el e gyászos térséget!
XLIV
Egy hajó kiterjesztett vitorlákkal áll a tenger közepén,
de nem indulhat, mivel semmi szél sem fuj
Nyugszik a nagy tenger csendes habjaival,
Nem indulhat hajóm kész vitorláival, -
Nincs szél, melly mozdittsa folyó szárnyaival;
Nincs, aki segittse kegyes karjaival.
XLV
Klóris bucsuját veszi kedvessétől
Élj százszor boldogul, eltávozásodban;
Vezéreljen az ég minden járásodban!
Emlékezzél néha magánosságodban,
Hogy szivem holtig nyög édes rabságodban!