Égi utazás

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Égi utazás
szerző: Sárközi György
Nyugat, 1921. 17. szám

Gondolat, büszke hajó, feszítsd ki szárnyas, tiszta vitorlád,
Köteleidnek csavaros rendszere készen áll
A messze útra, még csak a ragadó, füttyös szélre várok.

Nem tengereknek acél hullámai kígyóznak most vezető sineiddé,
Nem várnak szűz szigetek ma szabadítót, vőlegényt,
A félénk halnép elkerüli kutató hálód szövedékét.

A kék levegő szabadabb magasát hasítsd, szabad hajó, ma
Hagyd el a lomha vizet a dicsőbb elemért,
Repülj, csodálatos sárkánya észszerű mitológiának!

Repülj s figyeld a szárnnyá terült vitorlák öntudatos csapását
S a sejtett célhoz oly konokul forduljon kormánykereked,
Mint a delejtű rendületlen hűséggel őrzi a két sark irányát.

Érzed-e, mint locsol hulláma a súlytalan óceánnak?
S mint marad el minden valóság s lesz minden emlék,
Melyet színes hináruszályként viszel a magasba magaddal?

Vasmacskád csak aludjék a tengerhomokban... rég eltépted a láncot,
A te tengereden nincs láncos horgonyozás,
S nincs néma szélcsend, szárnyad alá süvölt az égi törvény.

Ott az örökre kiszabott szabadság viharos szelei ragadnak,
Húznak egy földig sugárzó kikötő felé,
De melynek igaz fényét csak a magas út izzadt hajósa látja.

Oda törj, égi hajó, ha el is tűnsz, el is veszel színedölő tüzében,
Halván, befogad minden gondolat végkikötője:
Isten.