Édes keserűség

Édes keserűség szerző: Csokonai Vitéz Mihály

Ó, Cipria terhes igája!
Hogy kell magam adnom alája!
    Nyakamat vas-lánca keríti,
    Szívem siralomba meríti.

Nem nyughatom, és csak epesztem,
Magamat sírásnak eresztem.
    Éjjel szememet le se zárván
    Siratom balsorsomat árván.

Mint a szomorú egek éjjel
Sírnak mezeinkre le széjjel,
    Hogy enyészvén a nap, az égnek
    Tetején súgári nem égnek, -

Sírok, zokogok keseregvén,
Könnyem kebelembe peregvén,
    Mint gerlice párja tavasszal,
    Nyögök, ah, sok ezernyi panasszal.

Egek! ó, egyedül tireátok
Kérést panaszolva bocsátok;
    Jaj! enyhítsétek emésztő
    Tüzemet, mert már megemészt ő.

Szánjátok, egek, nyavalyámat,
Könnyebbítsétek igámat,
    Enyhítsetek állapotomban,
    Én tömjént gyújtok azomban.

Te pedig, kegyes angyali lélek,
Ki miatt bús életet élek,
    Nézz e szívbéli sebemre,
    Tölts balzsamot árva fejemre.

Nézz erre galambi szemekkel:
Jobban gyógyítol ezekkel,
    Jobban egy gerlicecsókkal,
    Mint minden sebrevalókkal. -

Ah, mézzel elegy keserűség!
Kínnal teljes gyönyörűség!
    Ó, Cipria édes igája,
    Hogy kell nyakam adnom alája!