Árpád, a honalapító

A Wikiforrásból
← Az ország megvételeÁrpád
(I. vezér 889-907)

szerző: Garay János
Árpád, a honalapító

Kié a gazdag tartomány
Közötte a Tiszának?
Bolgárok népe hódol ott
A nagyhirű Zalánnak;
A gabnagazdag rónaság
Arany kalászszal tartja ki,
Alpár hizalmas mezeje
Marhát, lovat tenyészt neki.

De rögtönebben, mint a nyár
Felhői megtolúlnak,
Árpáddal a magyar hadak
Mély Ungon átnyomúlnak.
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem;
A harcz után kürt harsadoz:
Magyar hadé a győzelem!

Ki űl Biharban oly dusan
Gyémánt s arany ruhában?
Toborzó, hanga, vígalom
És lakma mámorában?
Aklában annyi pompa ló,
Mint háremében kéjleány;
Ki volna más mint Mén-Maróth,
A chazar herczeg, trónusán.

De rögtönebben, mint az ár,
Mely hegytetőrül ömlik,
Árpáddal a magyar hadak
Bihart körűlözönlik;
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem, -
A harcz után kürt rívadoz:
Magyar hadé a győzelem!

Mi ország az, megette ott
A roppant rengetegnek,
Hol a hegyek aknáiban
Só és arany teremnek?
Erdély az, a vitéz Geló
Oláh herczegnek székhelye,
Nagy Etelénk megtört hada
Maradványának menhelye.

De rögtönebben mint az ég
Villáma földre csattan,
Árpáddal a magyar sereg
Serény lovára pattan;
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem, -
A harcz után kürt harsadoz:
Magyar hadé a győzelem!

Mely nép tanyáz dús telkein
A szép Pannoniának,
Mely völgygyel, hegygyel változik
Bal partin a Dunának?
Rómának sarjadékai
Egy új édent tenyésztnek itt,
Ekét hordozva térein,
Borággal hintve hegyeit.

De rögtönebb mint gondolat,
Partján Kelemföldének,
Árpáddal a magyar hadak
Dunán is átkelének.
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem, -
A harcz után kürt rívadoz:
Magyar hadé a győzelem!

S volnál kétszer hatalmasabb
Mint vagy, tótok királya!
Hires Szvatoplug téged is
Lesújt a harcz viszálya;
Istennek szól itt végzete,
Istennek sújt itt ostora,
A merre mégyen, győzni fog
A magyaroknak tábora.

És menne még tovább is így,
Ország után országra;
De hármat üt Árpád vezér
Rettentő paizsára.
Az első sziklaroppanás,
A másik tengerbődület,
A harmadik kemény ütés
Miként az égi dörrenet.

Elsőre a kemény hadak
Rohantukban megállnak,
Másikra mint a rajsereg
Árpád körébe szállnak.
A harmadikra csend leszen
Mérföldnyi messzeség fölött,
S a hős - egy félisten - feláll
Kétszázezer vitéz között.

"Hová, hová vitéz sereg?
Mindennek van határa!"
Szól a vezér, s mint nap kisüt
A fenség homlokára.
"Az ősi föld megnyerve már,
Ennél egyéb nem kell nekünk, -
Hazát szerezni volt a czél,
A véres harcz, csak eszközünk.

A nyert hazát megtartani
Lesz szívünk aggodalma;
Erő, egység, közértelem,
Nagy nemzetünk hatalma!
Elég a harcz, elég a vér,
Nem dicstelen, ha pihenünk, -
A munka végbevíve már,
Most halljon hálát istenünk!"

És régi, ős szokás szerint
Nagy áldomást ütének,
Fehér lovakkal áldozók
A magyarok istenének.
S közben, miként éjszak szele
Ha végig zúg völgyön hegyen,
Hangzék az összes háladal
Hatalmas-ékes-lelkesen!

S eljöttek a hon apjai,
A nemzet hét vezére,
Győzelmök zsengéit tevén
Az oltár szent kövére;
Elhozta a sik pásztora
Marháját és föltette azt,
A hegy lakója színborát,
Arany kalászát a paraszt.

Eljöttek a hókeblü nők,
Ékei az új hazának,
S a tűz előtt letérdelők
Buzgón imádkozának:
"Oh magyaroknak istene!
Oh áldd meg azt a nemzetet!
Adj néki mindent a mi kell,
Adj egyetértő érzetet!"