Ájtatos párbeszéd husvétra
szerző: Babits Mihály
Ember mondja:
Hogyan támadjak föl, Jézus, hogyha nem éltem soha?
Föltámadni csak az tud, ki élt és meghalt valaha.
Én csak sírok, és nem égek, mint a hitvány tűzifa.
Lélek mondja:
Sírj hát! és ne hajts a szóra hogy sírni se szabad már.
Sírj, de sírj úgy, hogy sírásod messzebb sírjon magadnál!
Ez is élet! Óh bár minden ember helyett sírhatnál!
Jézus mondja:
Hallod, hallod, Jézus mondja: »Én ontottam véremet
minden emberért, hogy jusson véremből mindenkinek:
te meg adj ma könnyeidből akinek még nincsenek!«
Ember mondja:
De hogyan lehessek főniksz, míg szememből könny szakad?
Mégha lángokat sírhatnék! mert a könny csak oltogat,
s aki nem ég és nem lángol, nem lobbanthat másokat.
Lélek mondja:
Emlékszel, hogyan sóhajtott oltárnál egy szent leány?
»Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus kiván!«
Ő is sírt, s az angyalok bús csókja kéklett ajakán.
A szent leány sóhajtása:
»Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus tanit!
De milyen boldogság ép hogy ilyen nehéz valami:
mily boldogság a keresztet gyenge vállal hordani!«