Virtus
| Virtus szerző: Thury Zoltán |
I.
A mi fiatalságunk hires volt a nagy duhaj bálokról. Nem afféle közönséges tánczok voltak azok, a milyet másfelé is produkál a tüzoltóság, meg a polgári egyesület, hanem egészen különleges sárvári bál, a hova messze földről eljöttek mulatni a könnyü lábu lányok. Beleszédültek a tánczba, elkábultak, részegek lettek a muzsikától, csupa tüz lett az arcza a leghalványabbnak is, a legénynép pedig kurjongatott, fölleget taposott föl a padlóból, por volt az egész nagy szála föl a padozatig, a melyben elkeveredtek a párok s csak ugy ki-ki fordultak belőle a szomszéd szobákba, mintha a forgószél kavargása dobta volna ki őket magából. Hogy tovább dicsekedjem a hirességünkkel, ezek azok a bálok, a hol az egyik banda arra vár, a mig kidül a másik, hogy a helyébe álljon s aztán ujra fölváltják egymást, mert az urak birják akár három nap és három éjszaka egy huzamban, a czigány kezéből pedig a sok friss után kiesik a vonó. Itt kerülnek össze sok jó tánczu legények sok jó tánczu lányokkal az egész hosszu tánczra, a mi a bál után következik s vénségben végződik s itt ismerkedett meg Gerbenczey Pál, a világ lumpja Heves Margittal, a kinek az apja pedig az utóbbi időben maga volt a józanság, ámbátor hogy fiatal esztendeiből sok emléket beszélnek a vénebb emberek a behajigált tükrökről és a csapatonkint lenyakazott borosüvegekről, a melyeket az ifju Heves György ur küldött át a másvilágra egy-egy jó pillanatban.
Szóval, a fiu nem illett bele a Heves-családba. Az öreg dühbe jött, ha csak hallott is a dologról.
- Mit? Az a korhely akarja a Margitot. Az éjjel is reggelre virradt a czigány mellett. Ilyen mulatós urfi nekem nem kell, ha mondom...
Az öreg asszony engedékenyebb volt. Azt mondta, hogy nem illik ilyen hebe-hurgyán kimondani, hogy igy vagy ugy. Vannak emberek, a kik hajdanában szintén éppen ilyen nagy korhelyek valának s azért mégis jutott nekik feleség. Aztán meg mit csináljon a szegény fiu. Iszik, ha boszantják...
- Ki boszantja? Csak nem én! A miért nem dobom oda neki a leányt?
- Nem azért mondom, csakhogy hát elkeseredik szegény.
Az öreg Heves pedig nem engedett és igy esett meg az a skandalum, a mi egy következő bált egészen tönkre tett, ne rójja föl az isten ezt bünül a fiataloknak.
Az urak a szomszéd szobában ittak vagy tizennégy asztalnál. Közben némely asztalon kártyáztak is, de azért inkább a borban volt tulnyomó a mulatság. Heves György ur több tekintélyes és mindig nagyon józan életü polgárral poharazott, mig távolabb, a harmadik asztalnál a lumpok koczintgattak. Ezek közt volt az öreg Gerbenczey is. A két vén ember csak lopva pislogott egymásra s ha rajta kapták egymást azon, hogy oda-oda pillantgatnak a másik asztal felé, hirtelen elkapták a fejüket s rettenetes mogorván bámulták meg maguk előtt az asztalt.
- Az a fráter ugylátszik haragot tart velem, a mióta fiának kiadtam az utat - mondta mogorván - hanem hát csak tessék. Ha volna egy csöpp becsület benne, idejönne, aztán mondana az embernek egy két jó szót. Ugy tán mennénk valamire. Én ugyan nem sokra becsülöm a karakterét, hanem szeretem a barátságot.
Egyszerre csak egy cseléd rontott be, utat tört magának a pipafüstben a Heves ur asztaláig és elkezdett jajgatni.
- Tekintetes ur, tessék hazajönni. A tekintetes asszony azt izeni, hogy hamar szedje a lábát. A kisasszony nincs sehol, elvitte a Gerbenczey ifijur. Én láttam, a mikor felültek a kocsira, fusson ki a szemem, ha nem láttam, hanem azt hittem, hogy csak ugy trappolni mennek a lovakkal.
Egyszerre ugrott föl az asztal mellől a két öreg, a lump meg a józan. Heves ur méregbe jött, a mikor még mindig ott sipítozott előtte a cseléd s rákiabált:
- Fogd be a szádat. Mondd Jánosnak, hogy adja ide a bundát s szaladjon haza. Fogják be a négyest. Agyonverem őket, ha nem lesz készen minden, mire haza érek.
Gerbenczey ur is kikiabált az előszobába.
- Mihály szaladj haza. Rud mellé a Rigót, meg a Mocskost. Tedd a puskám a kocsiba. Te is ülj fel a bakra. Itt legyetek, a mig ötvenet számolok.
Heves ur rákiabált a lányra.
- Mit állsz itt! Merre mentek?
- Az országuton Galambos felé.
- Indulj haza.
A másik asztalnál meg Gerbenczeyt faggatták az urak, hogy mit akar a puskával. A vén korhely már nyugodt volt, mosolygott. Látszott az arczán, hogy tetszik neki az állapot.
- Nem hagyom, hogy akárki is viczczeljen a fiammal. Ha szereti, az övé a lány. Most már majd ketten beszélünk.
Heves ur átkiáltott a tulsó asztaltól.
- Én is ott leszek.
A vén Gerbenczey fölrántotta a vállát, mintha azt akarta volna tudomására hozni mindenkinek, a kit illet, hogy ezzel ugyan nem sok van mondva s visszakiáltott:
- Hát leszünk hárman.
II.
A faluból előbb hajtatott ki a Heves ur kocsija, de rögtön utána ment a Gerbenczeyé. Irigykedve nézett utánuk mind, a ki csak szereti a lovat meg a hajtást. A kisebb urak, a kik ilyen becsületekben némely itt nem eléggé méltatható okok miatt csak a passziv gyönyörüségre tarthatnak számot mindaddig, mig a földek föl nem szabadulnak egynémely zár alul, fogadásokat kötöttek, hogy melyik ér hamarabb nyomába a lánynak. Meghányták-vetették a kérdést s általában az volt a vélemény, hogy a vén Gyuri négyese csak négyes, szép, formás, hanem a Gerbenczey lovai jobban futnak. Azonban hát mégse volt bizonyos, egyáltalában beérik-e őket, mert ma már gőzös van, ha arra felülnek, szaladhatnak utána. Annak meg aztán nem kell országut, hanem repül Pest felé is, meg lefelé Brassónak, üthetik a nyomát bottal, ha egyszer megindul. Még a telegráf is olyan, hogy csak a tolvajnak meg a policzájnak jó, de a ki igaz uton jár, eltévelyedik rajta, hát nem egészen bizonyos, hogy utólérik-e őket.
A két kocsi pedig rohant egymás után az uton. Néha az egyik emberelte meg magát, majd meg a másik. Egymás elé vágtak, de a ki vadabban hajszolta a lovait, annak pihenni kellett egy-egy hágón s csak nem tudtak egymás nyomába érni. A közben bolondul mentek mind a ketten előre az országutra. A kerekek küllői összeszaladtak egy karikába a kocsik alatt, a lovakról sárgás, tenyérnyi foltokban szakadt le a tajték s egyik-másik már reszketett és összerogyni készült a hajszában.
Hátul meg kiabáltak az urak.
- Csapj közibe! Repüljön a kocsi, mert szíjat hasítok a hátadból, ha nem haladsz.
Már csak egy nagy lejtő választotta el őket Bereghalomtól. Ez volt a czél, mert köröskörül nagy vidéken ez volt az egyetlen hely, a hol meghuzódhattak a szerelmesek.
Itt már valóságos hajtóvadászat lett a hajsza. Minden különösebb ok nélkül, voltaképpen csak a becsületért előbb akart mindenik bejutni a városba, mint a másik. A leány meg a fiu csak másodrendü kérdés lett. A fontos csak ez a verseny volt, a miről évekig fog beszélni a megye. A lovak nekivadulva iramodtak neki a hegynek s fejüket a szügyükbe vágva rohantak le a lejtőn, a kocsikban pedig kipirulva állottak föl az urak, mintha ezzel is segíteni akartak volna a repülésben.
Gerbenczey hátul volt és sehogyse tudta beérni a négyest. Rekedten kiabálva a lovakra, meg a kocsisra, de hiába, a távolság csak megmaradt közöttük. Egy fordulónál hirtelen felkapta a puskát, egy pillanatig czélzott s bele lőtt a csendbe. A kocsis jól összefogta a gyeplőszárakat, hogy ne veszítsék el a fejüket a lovak a nagy durranásra s mint a vihar rohantak el a Heves ur kocsija mellett, a melyben hiba esett, mert az egyik első ló fölfordult a lövés után. Már messze jártak, a mikor Heves ur még mindég rettenetesen káromkodott. A kocsis lekapcsolta az első két lovat s kettesben rohantak a másik kocsi után. Ez a kis veszteség azonban eldöntötte a versenyt, már nem tudták beérni a kocsit s mire a megmaradt lovakat bekötötték az istállóba, akkorra már javában párolgott a jászol mellett a Gerbenczey két sárgája. Heves ur zsebrevágta a revolvert s bement az étterembe. Azt mondta, hogy most már kiadja ennek a betyárnak az apai jussát is, meg az anyait is, ugy agyonpuffantja a gyönyörüséges fiával egyetemben, hogy többet egyet se szólnak. A leányt meg viszi haza.
III.
Benn Gerbenczeynek már kompániája is akadt. Egy pár városi pajtással ült egy sarok asztalnál s éppen a vendéglőssel tárgyalt.
- Aztán igazán itt vannak?
- Itt tekintetes ur, a nyolczas számban.
Gerbenczey ur az urakhoz fordult s csillogott a szeme, a mint eldicsekedett a históriával.
- Szereti a gyerek a lányt, hát csak nem hagyja magát. Az övé, ha hozzá huz a szive. A lány mindég azé, a kibe szerelmes. Ha akadnak olyan vén bolondok, a kik az utjába állnak, hát segít magán. Nem igaz?
Az urak ráhagyták, hogy igaz bizony, már hogyne volna igaz s telerakatták az asztalt borral.
Heves ur a másik asztalnál telepedett le, félig hátat fordítva a kompániának és hivta a vendéglőst.
Erre már felpattant Gerbenczey.
- Nem megy egy lépést se. Ide áll mellém. A ki beszélni akar magával, az jöjjön ide, majd a szemébe nézek.
Az urak kaczagtak s az egyik egy termetes poharat szinig megtöltött borral s átküldte Heves urnak. Rátette a névjegyét illendőképpen. A felkinált falusi uraság azonban csupa méreg lett a kötözködésre. Falhoz csapta a poharat s fölszedelőzködött, hogy kifelé menjen. Azt mormogta, hogy a kinek nincs helyén az esze, azzal nem áll szóba.
Gerbenczey fölugrott az asztal mellől s odakiabált a szomszédhoz.
- Engem tart az ur bolondnak?
- Olyan formán.
Nagy szünet következett. A két ember veszedelmes mérgesen meresztette egymásra a szemét s Gerbenczey erősen szorongatta egy üveg nyakát, hogy most mindjárt odavágja a Heves ur fejéhez. Mielőtt azonban idáig jutottak volna, elkaczagta magát.
- Igaza van neki.
Heves urnak az se tetszett.
- Már miért volna igazam.
- Nem az urhoz szóltam.
- Nem-e?
- Nem hát. A ki velem a másik asztaltól tárgyal, - azzal szóba se állok.
- Tán hogy odamenjek?
Meg is indult, de nem valami barátságos szándékkal. Kifeszítette a mellét s egyenesen Gerbenczey urhoz akart férkőzni, a ki pedig az asztal tulsó oldalán ült. Az urak pedig hamar utját vágták a verekedő kedvének. Egyszerre négyen is körülvették, lehuzták róla a kabátot s e közben azt tárgyalták vele, hogy a ki haragszik, annak nincs igaza.
- Ha szereti a fiu a leányt, hát neki kell adni.
- Ki mondja azt hogy kell? Én nem adom. Ha még másforma volna, nem ilyen, e fajta.
Gerbenczey büszkén kivágta a mellét.
- Jó faj ez. Nem kérem az urtól kölcsön a magáét.
Az urak leültették a vendéget, bort töltöttek a poharába s biztatták, hogy igyék. Fel is köszöntötték s aztán a fiatalokról kezdtek el beszélni, a mire különösen Gerbenczey érzékenyedett el.
- Szegény gyerekek.
- Mit szegény! Van annak a lánynak annyija, mint az ur fiának.
- Nem azért mondtam, hogy pattogjon az ur.
- Nohát.
Sokáig hallgattak. A fiatalokra gondoltak mind a ketten s a nagy csendben rábámultak egymásra, de már mintha nem lettek volna olyan mérgesek. A Gerbenczey ur szeme lassankint vizes lett abban a nagy örömben, hogy milyen szépen megsegítette a boldogságát a fia s áthajolt az asztalon Heves urhoz.
- Öreg czimbora, csak nem haragszol.
Megölelte s magához szorongatta a vén embert, a ki pedig még mindég nagyon haragos volt és dörmögött, ámbátor már mosolyogni kezdett az arcza s a mig beszélt, remegett a hangja.
- Leszedik az embert a lábáról. Sok gazember...