Vesztegzár a Grand Hotelben/Hatodik fejezet
| ← V. fejezet | Vesztegzár a Grand Hotelben szerző: Rejtő Jenő | VII. fejezet → |
VI[szerkesztés]
Amikor Maud visszatért a szobába, első pillanatban azt hitte, hogy a pizsamás idegen már kiment. Annál szomorúbb lett, amikor az ablakfüggöny mögül előbukkant a szemtelen idegen vidám arca, és azt kérdezte:
- Hogy van?
A folyosón ismét léptek és hangok zaja hallatszott.
- Miért nem hagyta el a szobát, amikor mindenki a hallba ment?
- Nem mertem az ön utasítása nélkül semmit sem tenni.
- Ostobaság!
- Különben sem volt mindenki a hallban.
- Hogy érti ezt?
- Például az az illető sem lehetett ott, aki ezt a levelet hozta önnek... - És az asztalra mutatott, ahol a boríték feküdt.
A leány meghökkent.
- Itt járt valaki, amíg távol voltam?
- De mennyire...
Maud feltépte a levelet, azután elolvasta. Utána a hamutálcába dobta, és meggyújtotta a szélét. Figyelmesen nézte, amíg a papír lassan elégett.
- Remélem, nem rossz hír? - kérdezte derűsen csevegve az idegen.
- Maga akaratlanul is tanúja volt egy beszélgetésnek, amelyből, minden igyekezetem dacára, néhány szót hallott...
- Biztosíthatom, hogy annyi, mintha...
- Hallgasson, kérem!... Nem tudom, milyen ember, de az az érzésem, hogy jószívű. Bizonyára súlyos helyzetből menekült meg a segítségemmel. Viszonozza ezt azzal, hogy nem érdeklődik utánam, ha elment innen...
- Ezzel most ne legyen gondja - nyugtatta meg a fiatalember -, hiszen a vesztegzár néhány hétig tart, és addig megbeszélhetjük.
- Ugyan! Csak nem képzeli, hogy itt marad a vesztegzár idejére?
- Hová menjek?
- Mit tudom én?... Ha nincs oka arra, hogy bujkáljon, akkor nyittasson szobát.
- Van okom bujkálni, mert az apám azt akarja, hogy nősüljek. Át akartam evezni Bali szigetére, ahol egy barátom lakik a tengerparton, és adott volna ruhát.
- Hol hagyta a ruháját?
- Az apám bezárta, hogy ne szökhessem meg. Reggel lett volna az esküvőm, és akkor ideadta volna a frakkomat. Én azonban éjjel kimásztam az ablakon, pizsamában nekivágtam Balinak. A vihar visszadobott a szálló strandjára, és bemásztam ide. Azóta elnyomatás alatt állok.
Maud kissé felderült a bolondos történeten, és barátságosabban felelt:
- Ez mind igen szomorú vagy komikus; ahogy vesszük, de nyugodjon bele: a vesztegzár arra kényszeríti, hogy feladja a harcot. Nem bujkálhat hetekig pizsamában.
- De mit mondok a szállósnak, ha megkérdezi: hogy kerültem ide ilyen könnyű viseletben.
- Hazudjon valami gáláns kalandot, vagy amit akar...
- Hát jó. Megyek. Köszönöm a szívtelen vendéglátást... Mert enni nem adott. Ezt leszögezem.
Egy másodpercig hallgattak. A férfi a hamutálcán elhamvadt levelet nézte.
- Szeretném, ha bízna bennem - mondta azután. - Az az érzésem, hogy szörnyű csávában van és a hegyes orrú lakkcipő, akivel beszélgetett, nem valami elszánt segítőtárs.
Maud szomorú habozással nézett maga elé.
- Nem - mondta szomorúan Maud. - Sajnos, nem segíthet rajtam...
- És mi lesz, ha letartóztatják?
- Tessék?! Honnan... veszi?...
- Nem akarok blöffölni. Hallottam, hogy este menekülni akart. Valószínű tehát, hogy üldözik. Mivel a vesztegzár miatt kénytelen maradni, könnyen lehet, hogy utolérik...
- De miért gondolja, hogy a rendőrség üldöz?
- Ez világos, mert...
Kopogtak.
- Ki az?
- A rendőrség...