Valahány török bejt, kit magyar nyelvre fordítottak
| Valahány török bejt, kit magyar nyelvre fordítottak szerző: Balassi Bálint |
Interpretatio quam in iuliam retorsit
Ez széles világon mennyi virág vagyon, mindaz sem ér egy rózsát,
Az oly vendégség is, kiben egy kegyes sincs, mindaz sem ér egy bapkát,
Én is minden szűznél, ki ez világon él, feljebb tartom Juliát.
Interpretatio cum ornatu
Ti, kik szegénséget én szememre vettek, én hiszem, azt tudjátok,
Hogy a vidám szemű s vékony szemöldökű kegyes rabja nem vagyok;
S hogy ember sem vagyok, s lelkem is egy szál sincs, talám azt alítjátok?
Ismét felvetette szemöldök íjébe szép szemének idegét,
Kiből tüzes nyilat szívemre ő bocsát, lővén, mint feltett jegyét;
De bár vesszen fejem, tudom, szeret engem, szinte mint én személyét.
Tebenned, Julia, mind világ csudája épen megtetszik: szépség,
Ékesség, édesség, eszesség, szelédség, udvari gyönyörűség;
De hogy búmban így hágysz, s csak még ingyen sem szánsz, az-é a jó emberség?
Ha nagy haragjában megöl is Julia, mégsem mondom gyilkosnak,
Azért mert csak őtet, senki nem egyebet vallok én asszonyomnak,
Mint örökös úr bír lelkemmel, ha rá sír, hogy véget nem vet búmnak.
Egykor szép Juliát látván, hogy ő magát szép tükörébe nézné,
Kérdém: E világra ily szépséget másra Isten vallyon adott-é?
Mosolyga s felele: Ily szép ki lehetne – mond –, megbolondultál-é?
Mikoron kirepül lélek beteg testbűl, soha senki nem látta;
De az én szerelmem, ki olyan, mint lelkem, hogy fejemet elhadta,
Most szemem jól látta, de vélni sem tudta, hogy magát másnak adta.
Egykor szép Julia magába így szóla – mond –: Kik engem szeretnek,
Egyaránt való jót méltó-é, hogy azok mind fejenként végyenek?
Nem, mert nem igazság, hanem a boldogság adassék már csak ennek!
Rózsa színű lelkem, én édes szerelmem, ne kösd meg világomot,
Szánj engem, rabodot, ki tűröm kínodot, nézd, kérlek, nyavalyámot,
Más ölében ne dőlj, hanem inkább megölj, hogysem úgy többíts búmot!