V. fejezet A marxista pszichológia évtizedei az 1960-as évektől 1990-ig

← IV. fejezet Az 1950-es évek. A Lélektani Intézet beolvadása a Neveléstudományi és Lélektani Intézetbe. Tettamanti Béla munkássága

A lélektan 80 éves története a szegedi egyetemen 1929-2009
szerző: Szokolszky Ágnes

VI. fejezet A pszichológia fejlődése a Szegedi Tudományegyetemen, az ezredfordulótól napjainkig →

Társszerzők, társszerkesztők: Pataki Márta, Polyák Kamilla. Nyomtatásban megjelent: Szeged : JATEPress, 2009. 302 p. V. fejezet 143-208.

V. fejezet A marxista pszichológia évtizedei az 1960-as évektől 1990-ig

E fejezet összeállításában közreműködtek: Pataki Márta, Szokolszky Ágnes, Davletova Gulzada, Békés Nóra

Összefoglalás. Az 1960-as években megindult a magyar pszichológia újjászerveződése. A szocialista tömb országaiban újraéledő pszichológia számára meghatározó volt, hogy a Szovjetunióban legitimációt nyert a „pavlovizált” pszichológia, és a hatvanas évektől kifejezett fellendülés volt tapasztalható ezen a tudományterületen. Mivel nyugati kapcsolatokat nem lehetett fenntartani, a feléledő szovjet pszichológia, illetve a szocialista tábor országai váltak elsősorban a nemzetközi kapcsolatok forrásává. A Neveléstudományi és Lélektani Intézetben Tettamanti Bélát 1959-ben Ágoston György követte, aki 1990-ig maradt vezető. 1970-ben az intézet keretében létrejött egy önálló Pszichológiai Tanszék, amelynek élére Duró Lajos került; ő szintén 1990 január 1-ig volt tanszékvezető. A Pszichológia Tanszék feladata a tanárképzés pszichológiai tárgyainak oktatására korlátozódott, ezen belül is sokáig fennmaradt a „gyanúsabb” pszichológiai területek (pl. személyiséglélektan) peremen tartása. A Pszichológia Tanszék vezetője és oktatói az adott kötöttségek között végeztek sokrétű és színvonalas szakmai tevékenységet.

A lélektan országos újjászerveződése az 1960-as évektől kezdődően

A Szovjetunióban 1950-ben a Szovjet Tudományos Akadémia és az Orvostudományi Akadémia szervezésében lezajlott az ún. Pavlov vita, amelynek keretében rehabilitálták a pszichológia tudományát, egyúttal azonban a pavlovi pszichológiát emelték az egyedül elfogadható hivatalos irányzattá. Sztálin 1953-as halálát követően megnövekedett a mozgástér; a hatvanas években kibontakozott Lurija neuropszichológiai munkássága, Leontyev tevékenység-elmélete, és nyilvánosan megjelenhetett a Vigotszkij féle iskola is.^[1]

Magyarországon az 1960-as évek elején szerveződött újjá a pszichológia. Természetesen a marxista alapokon álló nézetek kaptak teret, és erősen érződött a Pavlov – kultusz hatása.^[2] A folyamatot Gegesi Kiss Pál pszichológus neve fémjelezte. 1959-ben erőfeszítései nyomában létrehozták az MTA II. osztályán belül a Pszichológiai Bizottságot, és megalakult az MTA Pszichológiai Intézete. Lassacskán megindult a pszichológiai könyvkiadás, és 1960-ban újraindul a Pszichológiai Szemle Gegesi szerkesztésével. A Magyar Pszichológiai Társaság 1962-ben kezdett újra működni, elnöke 1962 és 1972 között Gegesi Kiss Pál volt.^[3]

Az 1970-es években fellendült a Magyar Pszichológiai Társaság élete. Nőtt a szekciók száma, együttműködések alakultak, konferenciákat szerveztek. Nagy szó volt, hogy a Társaság tagjai akadémiai támogatással, korlátozott számban, nyugaton szervezett konferenciákon vehettek részt (a nyugatra történő utazás lehetősége minden magyar állampolgár számára erősen korlátozott volt). 1980-ban a XX. Nemzetközi Pszichológiai Kongresszusra 125-en kaptak engedélyt kiutazni, a következő kongresszuson már csak két fő képviselte a magyar pszichológiát, 1982-ben, az edinburghi Alkalmazott Pszichológiai Kongresszuson 15 fő vehetett részt.^[4] Az 1980-as években fokozatosan javultak az állapotok, azonban Csongrád megye híres volt az országos átlaghoz mérve kemény vonalas megyei pártvezetéséről, amely megkerülhetetlen korlátot jelentett a szellemi közéletben.

Lélektan a Neveléstudományi és Lélektani Tanszék keretében, Ágoston György vezetése alatt

A szegedi egyetem évkönyve az 1960-67 között elért eredményekről beszámolva a következőket írja: „a dogmatizmustól és revizionizmustól megtisztult marxizmus – leninizmus iránt megnövekedett érdeklődést táplálva, igyekeztünk elősegíteni oktatóink ideológiai továbbképzését”.^[5] Az 1960-as évek elején kitűzött célt: a kommunista szakemberképzés megvalósítását a beszámoló szerint 1966-ra sikerült elérni. Az ez évi pártértekezletben rögzítették, hogy az oktatók nagy többsége elvégezte a Marxista–Leninista Esti Egyetemet, vagy legalább ennek megfelelő marxista képzésben vettek részt, és hogy az oktatók 60%-a MSZMP párttag. Az egyetemi pártpolitikában a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) a hallgatók nevelésére és formálására nagy hangsúlyt fektetett, amit az egyetem minden erejével támogatott. Azon a véleményen voltak, hogy az addigiaknál ifjúság-centrikusabbá kell tenniük a pártpolitikai munkájukat. Az 1960-as évek alatt az ideológiai nyomás tehát nem csökkent. A lélektan továbbra is korlátozottan, alapvetően a pedagógia fennhatósága alatt működött. Az 1960-as években a tanárjelölt egyetemi hallgatók 10 félévből 3 félévben kaptak lélektani oktatást. Néhány példa korabeli leckekönyvek alapján:^[6]

1960/61—1964/65-ben végzett magyar–francia szakos hallgatók:

• 1960/61 II. félév Lélektan, heti 3 óra (Bizó Gyula)
• 1961/62 I. félév Fejlődés- és neveléslélektan (Duró Lajos)
• 1961/62 II. félév Iskolai lélektani gyakorlatok (Nagy János)

1961/62—1965/66-ban végzett magyar-orosz szakos hallgatók:

• 1961/62 II. félév Általános lélektan, heti 2 óra (Duró Lajos)
• 1962/63 I. félév Fejlődés- és neveléslélektan, heti 2 óra (Nagy János beírva, aláírva Veczkó József )
• 1962/63 I. félév Iskolai lélektani gyakorlat, heti 1 óra (Nagy János, aláírva Veczkó József)
• 1962/63 II. félév Iskolai lélektani gyakorlat, heti 1 óra (beírva Zentai Károly, aláírva Veczkó József)

1961/62—1965/66-ban végzett magyar-történelem szakos egyetemi hallgatók:

• 1961/62 I. félév Általános lélektan, heti két óra (Zentai Károly)
• 1962/63 I. félév Fejlődés- és neveléslélektan, heti két óra (Zentai Károly)
• 1962/63 I. félév Iskolai lélektani gyakorlat, heti 1 óra (Zentai Károly)
• 1962/63 II. félév Iskolai lélektani gyakorlat, heti 1 óra (Zentai Károly)

Tettamanti Bélát 1959-ben Ágoston György^[7] (Pécs, 1920. április 7.-) követte a Neveléstudományi és Lélektani Intézet élén. Elődjéhez hasonlóan a marxista pedagógiát képviselte, a későbbiekben iskolakísérleteket folytatott, illetve egyetemtörténeti kutatásokat kezdett. Ágoston György 1959-től 1970-ig a Pedagógiai-Lélektani Intézet vezetője volt, 1970-től az 1984/85-ös tanévig maradt kisebb megszakításokkal a Neveléstudományi Tanszék élén. (A kép forrása: SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteménye.)

Ágoston György arcképe^[8]

Felsőfokú tanulmányokat a pécsi és a szegedi egyetemen folytatott, latin-francia szakos középiskolai tanári oklevelet 1943-ban a Horthy Miklós Tudományegyetemen, egyetemi doktori fokozatot 1948-ban a Debreceni Egyetemen szerzett. Kandidátusi disszertációját a közösségi nevelés és az úttörőmozgalom témaköréből írta, s védte meg 1952-ben. Neveléselméleti tanulmányai révén vált a neveléstudomány nagydoktorává 1972-ben. Kutatási területe a nevelésfilozófia, a neveléselmélet, a neveléstörténet, és a kísérleti pedagógia volt.

Pedagógiai oktatói tevékenységét a szegedi főiskolán kezdte főiskolai előadó tanár beosztásban 1949-ben, 1952-től Budapesten az ELTE docense lett. 1959-ben a szegedi egyetem Neveléstudományi és Lélektani Intézet élére került, mint intézetvezető docens, majd 1961. augusztus 1.-től, mint tanszékvezető egyetemi tanár. 1963-ban megszervezte a Neveléstudományi és Lélektani Intézet vezetőjeként és a TIT megyei szakosztályának elnökeként a Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetemet, amelyet 1990-ig minden nyáron megrendeztek. A rendezvény majdnem egy hétig tartott előadásokkal, megbeszélésekkel, kulturális rendezvényekkel, jó alkalmat nyújtott a pedagógusok továbbképzésére és tájékozódására az oktatás- és iskolaüggyel kapcsolatban (a Nyári Egyetem programjára az alábbiakban részletesebben kitérünk).

1970-től a Pszichológiai Tanszék önállóvá vált Duró Lajos vezetése alatt, a továbbiakban Ágoston György a Pedagógiai Tanszéken volt tanszékvezető az 1985/1986-os tanévvel bezárólag, majd a tanszék professzora 1990. január elsejei nyugdíjazásáig.

Ágoston György művei (válogatás): A közösségi nevelés és az úttörő mozgalom (1952). Budapest, Tankönyvkiadó; Pedagógia. 1. A nevelés elmélete. 1. r. (1959). Budapest, Tankönyvkiadó; Pedagógia. 2. A nevelés elmélete. 2. r. Jausz Bélával (1964). Budapest, Tankönyvkiadó; A kommunista erkölcs tartalma és az erkölcsi nevelés feladatai (1961). Budapest, Tankönyvkiadó; A Langevin-Wallon tervezet. (Ford, bev. és jegyz.) (1966). Budapest, Tankönyvkiadó; Méréses módszerek a pedagógiában. Nagy Józseffel és Orosz Sándorral (1971). Budapest, Tankönyvkiadó; Az osztrák iskolaügy alakulása: 1962-1982. (1987).^[9] Budapest, Tankönyvkiadó; Középiskolai fejlesztés: koncepciók, kísérletek (1988). Szeged, JATE Kiadó; Felméri Lajos (1993). Budapest, OPKM.

Az Ágoston György által 1964-től kezdődően megszervezett Pedagógiai Nyári Egyetem keretet nyújtott a pedagógiai, iskolaüggyel kapcsolatos aktuális kérdések tárgyalására, és az ehhez kapcsolódó pszichológiai témák megjelenésére. Duró Lajos tanszékvezetése alatt a Pszichológiai Tanszék munkatársai: Veczkó József és Zakar András is bedolgoztak a Nyári Egyetem munkájába szervezéssel, kötetszerkesztéssel és előadások tartásával. A Nyári Egyetem – ritka folytonosságot mutatva – ma is él.^[10] Az alábbiakban a rendelkezésünkre álló nyomtatásban megjelent anyagokból válogatva mutatjuk be néhány év pszichológiai előadásait.

3. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem 1966 nyarán, Szegeden. Téma: A köznevelés rendszerének fejlődése a társadalom és tudományos-technikai forradalom korszakában. Duró Lajos: A tanulók képességeinek megismerése címmel adott elő. Rajta kívül más pszichológust nem hívtak előadni, természetesen ezt a megadott téma indokolja.

5. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem 1968 nyarán, Szegeden. Téma: A pedagógiai szociológia. Duró Lajos: A szociometriai vizsgálat módszere és jelentősége címen adott elő; Pataki Ferenc: A pedagógiai szociológia fogalma, tárgya című előadással jelentkezett.

6. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem 1969 nyarán, Szegeden. Téma: Korunk ifjúsága. Petrikás Árpád:^[11] Követelmények és önnevelés a serdülőkorban címmel tartott előadást; Popper Péter: A mai serdülőkről adott elő; Zentai Károly: Az életpályára való felkészülés motívumainak vizsgálatával jelentkezett.

10. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem 1973 nyarán, Szegeden. Téma: Szociológia, szociálpszichológia és neveléstudomány. Hunyadi Györgyné - Hunyadi György: Az attitűdkutatás szociálpszichológiai elmélete és az iskolai közösségek pedagógiai vizsgálata címen adtak elő. Pataki Ferenc: A személyiség fejlesztése a közösségben címen adott elő. Az iskolai közösség kapcsán Makarenkóra hivatkozik. Veczkó József: Ahogyan a tanulók tanítóik és tanáraik magatartásformáit látják címmel tartott pedagógiai-pszichológiai előadást.

14. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem 1977 nyarán, Szegeden. Téma: Felzárkóztatás, differenciálás, fakultativitás a korszerű oktatásban. Ritoók Pálné:^[12] A felzárkóztatás, differenciálás, fakultativitás néhány pszichológiai vonatkozása címen adott elő.

19. Szegedi Nyári Egyetem/Pedagógia 1982 nyarán, Szegeden. Téma: Erkölcs és ifjúság. Az erkölcsi nevelés aktuális kérdései. A József Attila Tudományegyetem Pszichológia Tanszékének oktatói közül hárman adtak elő az 1982-es Szegedi Nyári Egyetemen. Duró Lajos: A középiskolai tanulók értékválasztásának pszichológiai sajátosságai címen tartott előadást. Gergely Jenő: A család és iskola közösségének szerepe a tanulók életfelfogásának alakításában címen adott elő. Sebőné Szenes Márta előadásának címe: Értékjelzők a középiskolások baráti kapcsolataiban.

20. Szegedi Nyári Egyetem/Pedagógia 1983 nyarán, Szegeden. Téma: A neveléstudomány helyzete és feladatai Magyarországon. Klein Sándor: Mit várhat a pedagógus a pszichológustól? címen tartott előadást. Nyomtatásban: Molnár Zoltán szerk. (1983). A neveléstudomány helyzete és feladatai: [Összeállítás a TIT Szegedi XX. Pedagógiai Nyári Egyetemen elhangzott előadásokból]. TIT Csongrád Megyei Szervezet, Szeged

28. Pedagógiai Nyári Egyetem 1991 nyarán, Szegeden. Téma: Új törvény –új iskola: személyiségfejlesztés és/vagy „tudásgyár”. Klein Sándor: Személyiségfejlesztés és tehetséggondozás címen tartott előadást.

36. Pedagógiai Nyári Egyetem 1999 nyarán, Szegeden. Téma: Család és iskola: feladatok, problémák, lehetőségek. Balogh László:^[13] Tehetségfejlesztés: kihívások - lehetőségek címen tartotta meg előadását. Kőrössy Judit:^[14] A gyermek helye a mai magyar családban téma köré csoportosította mondanivalóját.

37. Pedagógiai Nyári Egyetem 2000 nyarán, Szegeden. Téma: Hagyomány és modernizáció a közoktatásban. Szabó Éva:^[15]A tanár és a diák kapcsolat változásai.

38. Pedagógiai Nyári Egyetem 2001 nyarán, Szegeden. Téma: Minőség, színvonal, iskola. Vizi E. Szilveszter, az MTA tagja, agykutató, a tudásközpontú társadalomról tartott előadást, Vajda Zsuzsanna, egyetemi tanár: A hátrányos helyzet és az iskola címen adott elő.

41. Pedagógiai Nyári Egyetem 2004 nyarán, Szegeden. Téma: Etika, erkölcs, szociális kompetencia. Jámbori Szilvia:^[16] A fiatalok agresszivitása c. előadását tartotta meg.

43. Pedagógiai Nyári Egyetem 2007. július 9-14-ig tartották meg a szegedi Biológiai Központban. Téma: Kihívások a XXI. század iskolájában. Pléh Csaba, az MTA tagja, kognitív pszichológus és nyelvész előadásának címe: Nyelv, gondolkodás, tanulók közti különbségek. Csepeli György, államtitkár, szociálpszichológus, előadásának címe: A XXI. századi technika társadalmi hatásai.

A Pszichológia Tanszék megalakulása 1970-ben, Duró Lajos tanszékvezetése és munkatársai

Dr. Márta Ferenc rektor az egyetem 1970. szept. 14-i tanévnyitó közgyűlésén a következőket jelentette be: „A Bölcsészettudományi Karon 3 új tanszék létrehozására került sor, az Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékre, a Pszichológiai Tanszékre és az Angol nyelvi és irodalmi Tanszékre.”^[17] A Pszichológia Tanszék csak úgy alakulhatott meg, hogy egyúttal létrejött a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékcsoport, melynek vezetője Ágoston György lett (1970-1990). Ezzel elkezdődött a pszichológia óvatos kibontakozása.

A Pszichológia Tanszék vezetője húsz esztendőn keresztül Dr. Duró Lajos docens, a pszichológiai tudományok kandidátusa volt. Helyileg a tanszék a Bölcsészettudományi Kar főépületében volt, a Táncsics Mihály utca 2. szám alatt, ahogy az néhány korábbi pecséten is látható. Csak később, az 1979-es iratokban lehet látni, hogy a Pszichológia Tanszék címnek az Egyetem utca 2. van feltüntetve.^[18] (Az 1980-as években a tanszék az un. Petőfi épületbe, a Bölcsészkar épületével szomszédos felújított irodaház harmadik emeletére költözött a Pedagógia Tanszékkel együtt.^[19] 2008 júliusában költözött vissza a pszichológia a Bölcsészkari épület felújított földszinti részébe.)

A Bölcsészkar épülete mögött évtizedeken át sportpálya működött, ahol ma a József Attila Tanulmányi és Információs Központ helyezkedik el. (A kép forrása: SZTE EK gyűjteménye)

A Pszichológiai Tanszék összetétele az 1970/71-es tanévben a következőképpen alakult: Tanszékvezető: Dr. Duró Lajos docens, adjunktus: Dr. Veczkó József, tanársegédek: Kerekes Imréné és Dr. Nagy Mária, technikus: Lukács Mihály . A tanszék tudományos kutatásai a tanárképzés profiljához igazodóan főleg neveléslélektani témakörökre terjedtek ki. Ezek közé tartozott az erkölcsi tulajdonságok és az interperszonális kapcsolatok összefüggésének kutatása (Duró Lajos), a környezeti ártalmak és személyiségzavarok pszichológiai vizsgálata (Veczkó József), illetve a tanulói személyiség megismerésére irányuló kutatás (Németh Kálmán).

A Pszichológiai Tanszék személyi összetétele az 1974/75-ös tanévre a következőképpen alakult: Dr. Duró Lajos tanszékvezető docens, Veczkó József egyetemi docens, Gergely Jenő adjunktus, Kemény Ferencné Gyimes Erzsébet és Zakar András tanársegédek, Lukács Mihály technikus.^[20]

Duró Lajos

Duró Lajos^[21] (Püspökladány, 1928. november 8. –) Felsőfokú tanulmányokat a debreceni és az egri pedagógiai főiskolán folytatott, magyar-történelem szakos főiskolai diplomát kapott 1951-ben, Egerben. A leningrádi Alekszandr Ivanovics Herzenről elnevezett Pedagógiai Főiskolán volt aspirantúrán 1953 és 1957 között. A pedagógiai tudományok kandidátusi tudományos fokozatot érte el, melyet itthon 1958-ban honosítottak előbb pedagógiai, majd pszichológiatudományi kandidátusi disszertációként. 1960-ban egyetemi doktori címet és egyetemi docensi kinevezést nyert a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi és Lélektani Intézetébe. Rövidebb tanulmányutakat tett a Szovjetunióba, NDK-ba, Jugoszláviába, Lengyelországba. Kutatási területei a fejlődéslélektan, a pedagógiai pszichológia és a pedagógiai szociálpszichológia területére terjedtek ki.

Duró Lajos tanszékvezető egyetemi docens

Duró Lajos az 1958/59. tanév második félévben kezdett oktatni a Neveléstudományi és Lélektani Intézetben, Tettamanti igazgatósága utolsó hónapjaiban. Megbízott docensként oktatott pedagógiát a biológia-kémia és a biológia-földrajz szakos tanárjelölteknek.^[22] 1959/60. tanévtől Ágoston György tanszékvezető egyetemi docens vezetése alatt a pedagógia mellett egyre több pszichológiai kurzust vállalt, az 1960-as évek elején Bizó Gyula adjunktus távozása után Duró Lajos docens oktatta a fejlődéslélektant. Veczkó József adjunktussal bővült a létszám, hiszen ha lassan is, de folyamatosan nőtt az oktatandó tanárjelöltek száma. Az 1960/61. tanévben egy oktatóra már 9.4, 1965/66. tanévben már 11 hallgató jutott.^[23] A pedagógia és a lélektan oktatása vonatkozásában sokkal nagyobb volt az arány, hiszen a Jogtudományi Kar kivételével mind a Természettudományi Karon, mind a Bölcsészettudományi Karon sok volt a tanárjelölt hallgató (az 1980-as évektől már a JTK sem kivétel, ők is személyiség-, munka- és pályalélektani oktatásban részesültek). Sokan azok közül is tanári oklevelet szereztek, akik a későbbiek során nem a tanári pályán óhajtottak tevékenykedni, például növénynemesítők, kutatók, művészeti előadók, újságírók, sportriporterek, mozielőadások szervezői, muzeológusok, könyvtárosok stb. lettek.

A pedagógiai és a pszichológiai tanszék szorosan együttműködött. Az 1960-as évektől lassan beinduló önálló pedagógia szak pszichológiával egybefüggő területeit Duró Lajos és munkatársai oktatták. Gyakran a pedagógiai doktoranduszok vizsgáztatásából is kivették részüket. Önálló pszichológus képzés beindítására lehetőség nem volt, mert az ehhez szükséges szakmai követelményekhez sem a személyi, sem az anyagi feltételek nem voltak meg. Duró Lajos érdeme, hogy az 1980-as években saját tanszékének korábbi története felé fordult, és 1988-ban megszervezte Várkonyi Hildebrand Dezső születésének (1888-1988) ünnepi emlékülését, melyen Várkonyi tanítványok közvetlenül számoltak be professzorukkal kapcsolatos emlékeikről, köztük volt Rókusfalvy Pál pszichológus, Zentai Károly pszichológus, Baróti Dezső irodalomtörténész. Mindezt meg is jelentették egy emlékkötetben, melynek nyomtatása szerény, tartalma annál értékesebb nemcsak a szegedi, hanem egyben a magyar pszichológia története számára is. A kötet szerkesztésében Zakar András is részt vett.^[24] (A kötet az Acta Universitatis Szegediensis. Sectio Paedagogica et Psychologica c. egyetemi szaklap 1988/30-as számában jelent meg, tartalmát a 4-es pontban közöljük).

Mindehhez hozzátartozik, hogy hivatalosan az 1980-as években sem volt kívánatos Várkonyi Hildebrand Dezső nevét emlegetni. Az ünnepi emlékülés és a pszichológiai Tanszék Laboratóriumának elnevezése ügyében is engedélyeket kellett kérni. 1988-ban, az ünnepi emlékülés alkalmából Duró Lajos tanszékvezető előterjesztést tett arra vonatkozóan, hogy a tanszék laboratóriumát Várkonyiról nevezhessék el. Az emlékülés és a hozzá kapcsolódó események engedélyeztetése hosszabb procedúrát igényelt, melynek néhány dokumentuma az alábbiakban olvasható. Duró Lajos tanszékvezető írt levelet a Magyar Pszichológiai Társaság elnökének, s az egyetem rektorának ez ügyben, aki a Művelődési Minisztérium felé továbbította az elnevezés igényét. Végül a sikeres, engedélyező válasz is ettől a szervtől érkezett meg.

• 
  Engedélyezési kérelem Várkonyi emlékülésre 1. oldal
• 
  Engedélyezési kérelem Várkonyi emlékülésre 2. oldal
• 
  Levél az egyetem rektorához, 1. oldal
• 
  Levél az egyetem rektorához, 2. oldal
• 
  A Kulturális Minisztérium engedélyezte a Labor Várkonyiról való elnevezését

Az 1988-as Várkonyi emlékülés megrendezése és a Labor Várkonyiról való elnevezésének engedélyeztetésével kapcsolatos néhány dokumentum

1990-től még két évig oktatott Duró Lajos a Pszichológia Tanszéken egyetemi docens beosztásban. 1993. január 1-től nyugdíjazták. Nyugdíjazása után néhány szemeszteren keresztül óraadóként működött. A kutatói munkát nem hagyta abba, ma is tanulmányokat, könyveket ír. Duró Lajos a Magyar Pszichológiai Társaságnak 1962-től mind a mai napig aktív tagja. Különböző tisztségeket töltött be a társaságban, munkásságát elismerik és becsülik.

Dúró Lajos irányítása alatt a tanszék élénk külföldi kapcsolatokat ápolt különböző szocialista országbeli intézményekkel. A tanszék dolgozóinak külföldi utazásairól először az 1971/72-es JATE Évkönyvben lehet olvasni. Dr. Duró Lajos tanszékvezető docens és Dr. Veczkó József, a tanszék adjunktusa Szovjetunió egyetemeire utaztak tanulmányi útra, illetve konferenciára. Ettől az évtől a tanszék dolgozói minden évben kiutaztak különböző szocialista országbeli egyetemekre előadásokat tartani. 1971 novemberében tanszékvezető Dr. Duró Lajos két hétre Odesszába utazott, a Mecsnyikov Egyetemre, egyrészt hogy építse és ápolja a kapcsolatot az ottani egyetem tanszékével, másrészt, hogy tanulmányozza a legújabb szakirodalmak alapján a személyiség erkölcsi fejlődésének pszichológiai vizsgálatát. A beszámolóban tételesen is szerepel az 1971-es leningrádi szociálpszichológiai konferencia anyaga, Merlin: Előadások a személyiség motivációjának pszichológiájáról; 1971, Gribanov: A személyiség lélektanának vázlata; 1971, Petrovszkij: A személyiség lélektanáról, 1971. Továbbá az 1971-es Tbilisziben tartott IV. Szovjet Pszichológiai Kongresszus személyiség lélektani szimpóziumának anyaga. Ezeket a kiadványokat egyetemi jegyzet anyagának kidolgozásánál hasznosította.^[25]

Az egyetemi évkönyvek alapján megállapítható, hogy a tanszék más szocialista országok egyetemeivel is ápolta kapcsolatait. Feljegyzések szerint 1972-ben rendszeres személyi és kiadványcsere volt a Leningrádi Herzen Pedagógiai Főiskolával. A Főiskola Pedagógiai Tanszékének professzora E. T. Konnyikova szegedi tartózkodása alatt tanulságos konzultációkkal töltötte idejét a tanárképzés tapasztalatairól, a személyiség és a közösség kutatásának problémáiról és pszichológiai oktatásáról. Maga Duró Lajos is ötnapos konferencián vett részt a fent említett szovjet főiskolán.^[26] 1972 október 14-24. közt Duró Lajos részt vett a Greifswaldi Egyetem Neveléstudományi Szekciójának nevelési eredménymérésének metodológiai kérdéseiről tartott kétnapos tudományos konferenciáján és Pszichológiai Tanszék vezetőjével és két munkatársával hasznos konzultációkat tarthatott (Levéltári feljegyzés, Tanszék kapcsolatai a szocialista országokkal 1972-ben). 1972-től a tanszéknek voltak saját külföldi vendégelőadói is, akkoriban elsősorban a Szovjetunió tagállamaiból.

Duró Lajos művei (válogatás): A középiskolai kollégiumi nevelőtanár-képzés néhány kérdése (1962).^[27] Szeged, Szegedi Nyomda; A tanárjelöltek pszichológiai gyakorlatának nevelőhatása (1963). Acta Universitatis Szegediensis sectio paedagogica et psychologica 7. 1963.; Fejlődés és neveléslélektan. Szerzőtársakkal^[28] (1965). Budapest, [kiad. a] Tudományegyetemek. Bölcsészettudományi Karok; Tankönyvkiadó; A személyiség és tanulmányozásának módszerei. Magyar Pszichológiai Szemle, 1972/2.; Az értékorientáció pedagógiai pszichológiai vizsgálata. Szeged, JATE, 1982. 270 p. Act. Paed. Psych.; Mester János az önuralom lélektanáról és az akaratnevelésről (2002). In Párhuzamok a XIX. és XX. század pedagógiai törekvéseiben. Gyula, APC Stúdió 133-146.; A pedagógiai gyakorlat pszichológiája: nevelés és értékkutatás. Szerzőtársakkal^[29] (2005). Budapest, BBS - INFO Kiadó.

157-158-159-161. p. Dokumentumok a Várkonyi H. Dezső 1988-as emlékülésének megszervezésével kapcsolatban

Veczkó József

Veczkó József^[30] (Zalavég, 1926. november 4.) Felsőfokú tanulmányokat a budapesti egyetemen folytatott 1952-től 1957-ig, középiskolai tanári pedagógus diplomát szerzett 1957-ben. A gyermekfelügyelet és a gyermekvédelem területén dolgozott, 1962-ben került a szegedi József Attila Tudományegyetem Neveléstudományi és Lélektani Intézetébe, ahol 1965-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1970-ben az újonnan létrehozott Pszichológia Tanszéken adjunktusi beosztásban dolgozott,^[31] majd az 1974/75-ös tanévben egyetemi docensi kinevezést kapott. Emellett mellékállásban 1962-től a szegedi Zeneművészeti Főiskolán zenepszichológiát – és pedagógiát is oktatott, főiskolai jegyzetet, könyvet szerkesztett és írt ezen a területen, zenei folyóiratokban publikált. Fő publikációs területe a gyermekvédelem; „Gyermek és ifjúságvédelem” című könyve 12 kiadást ért meg. 1974-1980-ig dékán-helyettesi tisztséget töltött be Csukás István dékán mellett.^[32]

Veczkó József

Kutatási területei a következőkre terjedtek ki: az iskola pszichés klímája, tanulási motívumok, a szociokulturális ártalmak és személyiségzavarok összefüggése gyermek- és ifjúkorban, a gyermekvédelemmel összefüggő pedagógiai és pszichológiai kérdések, továbbá a zenepszichológia kérdései. Az 1980-as évektől speciális kollégiumokkal bővült a pszichológiai oktatás, melynek keretében Veczkó József előadásokat tartott például a Bevezetés a pszichológiai kutatás módszertanába és a Gyermek és ifjúságvédelem pszichológiai kérdései témakörökben.^[33]

Veczkó József 1989. december 30-án vonult nyugdíjba. Nyugdíjazása után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán adott órákat, s folytatta tudományos tevékenységét, megszerezte 1994-ben a kandidátusi fokozatot a neveléstudományok területén, és további sikeres szakkönyveket írt, amelyekben összegezte azokat a tapasztalatokat, amelyeket a gyermekfelügyelet és gyermekvédelem területén és az egyetemi pszichológiai oktatásban szerzett.

Veczkó József művei (válogatás): Gyermek- és ifjúságvédelem (1965). Budapest, Tankönyvkiadó; Az egyén, a csoport és a közösség kölcsönhatása zeneiskolában: (1-2. rész.) (1982). Parlando, 24. évf. 2. sz. 1-4., 3. sz. 5-8.; A gyermek és környezete Várkonyi Hildebrand Dezső neveléslélektani műveiben (1988). In Várkonyi (Hildebrand) Dezső emlékkötet. i.m. 171-178.; A gyermek- és ifjúságvédelem alapjai (2000). Gyula, APC Stúdió; Gyermek- és ifjúságvédelem: család- és gyermekérdekek (2002). Gyula, APC Stúdió; Gyermekvédelem pszichológiai és pedagógiai nézőpontból: társadalmi-, család- és gyermekérdekek (2007). Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Veczkó József tanítványai közé sorolható Démuth Ágnes (Szeged, 1952. dec. 22.) főiskolai docens (Felnőttképzési Intézet Szeged, SZTE, JGYPK), aki így vall magáról: "Sajnos, testvérem meghalt, egykeként sokat voltam egyedül, s rengeteget olvastam, így nem csoda, ha magyar szakra jelentkeztem. Másik szakom az orosz volt, de azt - mivel csak átlagosan (közepes) teljesítettem - lecseréltem pedagógia szakra. (Abban a reményben, ott több pszichológiát tanulhatok, mint az átlag tanár szakosok.) Veczkó József tanár úr hatására eljegyeztem magam a gyermekvédelem mellett. Szakdolgozatom címe: Barátválasztási motívumok nevelőotthonban és családban élő gyerekek esetében. 12 évig dolgoztam a Rigó Utcai Nevelőotthonban."^[34] Démuth Ágnes az ELTE pszichológia szakját is elvégezte, később az Amerikai Egyesült Államokban szerzett szakmai tapasztalatokat, kiváló pedagógus és pszichológus vált belőle.^[35]

Szintén Veczkó József tanítványának vallja magát Pukánszky Béla (Szeged, 1954. december 23.-) pedagógus, neveléstörténész.

Pukánszky Béla^[36]

Számára Veczkó József a "követendő tanár-modellt jelentette"^[37] még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Pukánszky Béla kiváló neveléstörténeti munkáiban sokat tett nemcsak a magyar pedagógusok, hanem a magyar pszichológusok megismertetéséért is. A tanítványok között megemlíthető még Gácser József tanszékvezető, Mészáros István neveléstörténész professzor is.

Zakar András

Zakar András^[38] (Solt, 1947. május 14.) 1974-től 1995-ig volt a JATE Pszichológia Tanszék oktatója. Felsőfokú tanulmányait a szegedi egyetemen folytatta történelem-pedagógia szakon 1966 és 1971 között, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szakpszichológusi oklevelet szerzett 1987-ben. A pszichológia területén egyetemi doktori disszertációját 1974-ben, kandidátusi disszertációját 1987-ben védte meg. PhD fokozatot 1994-ben nyert a Debreceni Egyetemen. Kutatási területei közé a pályalélektan és a tanácsadás-pszichológiája tartozott.

Zakar András^[39]

1974-től tanársegédi, 1977-től adjunktusi beosztásban dolgozott, egyetemi docensi kinevezést 1989. július 1-jén kapott. A tanárjelöltek részére az általános lélektan, a fejlődéslélektan oktatásából kivette a részét, a pályaválasztás pszichológiai kérdéseiről speciális kollégiumokat tartott. A Duró Lajos által vezetett Pszichológiai Tanszéken belül létrehoztak egy Pályalélektani Tanszéki Csoportot, amely 1988/1989-1995/1996-ig működött, vezetője mindvégig Zakar András volt, távozásával a csoport megszűnt. 1995-től a Jogtudományi Kar Munkajogi- és Szociális Jogi Tanszékének egyetemi docense, közben a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kara Pszichológiai Csoportjában főiskolai tanárként működött. Mind a mai napig a tudományos közélet aktív szereplője. 1988-ban tevékenyen részt vett a Várkonyi Hildebrand Dezső tiszteletére kiadott emlékkötet szerkesztésében.

Zakar András művei (válogatás): Az érettségiző fiatalok pályaválasztási identifikációjának pszichológiai vizsgálata (1981). Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae Sectio Paedagogicae et Psychologica, 23. 82-102.; A gimnáziumi tanulók pályaorientációjának személyiségi tényezői: Kandidátusi értekezés tézisei (1985). Szeged, Szegedi Ny.; Pályaválasztási elméletek (1988). Budapest, Tankönyvkiadó; A szakmai életút kutatásának főbb tendenciái (1989). Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Series Specifica Paedagogica, 31. 23-31.; Regionális pályaválasztási koncepció (2000). Pécs, Dél-Dunántúli Régió Munkaügyi Központjai; A jogi pályák pszichológiai háttere (2004). Szeged, SZTE ÁJK Tud. Biz. (Klny. Tanulmányok Dr. Molnár Imre egyetemi tanár 70. születésnapjára. 801-818.); A joghallgatók pályával való azonosulásának pszichológiai sajátosságai (2008). In: Ius et legitimatio: tanulmányok Szilbereky Jenő 90. születésnapja tiszteletére / szerk., előszó: Szabó Imre. Szeged, Pólay Elemér Alapítvány 351-362.

Gergely Jenő

Gergely Jenő (Gyula, 1941. április 4.-) 1970 és 1988 között oktatott a JATE Pszichológiai Tanszékén. Egyetemi doktori disszertációját 1971-ben védte meg. Az 1970/1971-es tanévtől tanársegédi, majd az 1974/1975-ös tanévtől egyetemi adjunktusi^[40] beosztásba került. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma Debreceni Egyetem) szerzett pedagógia-pszichológia szakos diplomát 1968-ban. Szegeden kivette részét a fejlődéslélektan, a pedagógiai pszichológia, az általános pszichológia oktatásából. 1988-tól a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Pszichológiai Tanszékére ment tanítani főiskolai docensi beosztásba, ott az 1995/1996-os tanévben ő lett a tanszék vezetője.^[41] Nagy érdeme volt abban, hogy 1999/2000-es tanévtől elkezdődhetett a SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a tanítóképzés, melynek keretében pszichológiatörténetet, fejlődéspszichológiát, pedagógiai pszichológiát és szociálpszichológiát is oktatnak.

Gergely Jenő művei (válogatás): Óvodások és korrekciós osztályba járó gyermekek kognitív fejlődése (1985). Duró Lajossal. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Sectio Paedagogica et Psychologica, 27. 117-139.; Gyermekek, tanárok, iskolák (1988) Veczkó Józseffel. Módszertani Közlemények, 27/3. 196-198.; Vezetési ismeretek. I-IV. Szöveggyűjtemény (1988). Szeged, JATE Kiadó; Személyiségpszichológiai vázlatok (1997). Budapest, Tankönyvkiadó; A gyógypedagógia pedagógiai-pszichológiai kérdéseiről (2005). Gyula, APC-Stúdió.

Acta Universitatis Szegediensis: Paedagogica et Psychologica

Duró Lajos Ágoston György szerkesztő mellett, mint társszerkesztő jegyezte a Tettamanti által alapított és szerkesztett Acta Universitatis Szegediensis. Sectio Paedagogica et Psychologica c. lapot a 12.(1968) számtól annak megszűnéséig, 31.1989-ig. Az alábbiakban ízelítőt adunk a lap tartalmából, néhány kiválasztott év tükrében.

1956. 1. Szerk.: Tettamanti Béla

• 1. Tettamanti Béla: Művelődés és nevelésügy az ókori görög városállamok virágzásának és válságának korában [filozófiatörténet-pedagógiatörténet]
• 2. Király József: Az idegrendszer plaszticitása és a nevelhetőség [kísérleti pszichológia]
• 3. Király József: Új készülék a reakcióidő meghatározására [kísérleti pszichológia-módszertan]
• 4. Király József: Kereszturi Ferenc [pszichológiatörténet]
• 5. Muhy János: Schwarz Gyula kultúrpolitikai törekvései [kultúrpolitika]

1964. 8. A Szegedi József Attila Tudományegyetem Neveléstudományi és Lélektani Intézetében készült disszertációk Szerk.: Dr. Ágoston György

• 1. Orosz Sándor (1962): Középiskolai fogalmazástanítás [pedagógia]
• 2. Nagy József (1963): Az idegen nyelvi készségek és jártasságok kialakításának néhány problémája [pedagógia]
• 3. Nagy Istvánné (1964): Önálló munka földrajzórán [pedagógia]

1966. 10. Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Ágoston György: Az oktatás korszerűsítése mint társadalmi szükséglet
• 2. Duró Lajos: Szociometriai módszerek pedagógiai-pszichológiai alkalmazásának metodológiai problémáiról
• 3. Orosz Sándor: A középiskolai tanárjelöltek nevelési gyakorlatáról

1968. 12. Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Ágoston György: A IV. osztályos gimnáziumi tanulók körében végzett, a hazafias nevelés eredményeit vizsgáló felmérés tapasztalatai [pedagógia]
• 2. Rózsa Éva: A pedagógiai szociológia a gyakorló pedagógus munkájában [pedagógia]
• 3. Veczkó József: A tanulók iskolához való viszonyát alakító hatások pszichológiai vizsgálata [iskolapszichológia]

1974. 17. (idegen nyelvű kiadvány- angol, német) Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Ágoston György & Orosz Sándor: An experiment to transform the structure of secondary school education
• 2. Helmut Breuer: Methodologische und methodische Aspekte einer Frühdiagnose von Voraussetzungen für den Erwerb der Schriftsprache
• 3. Veczkó József: Pupils opinion of their teachers behavioural forms
• 4. Kunsági Elemér: An investigation of the ideals of secondary school students

1979. 21. Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Duró Lajos: A személyközi viszonyok fejlődése a gimnázium első osztályában
• 2. Gergely Jenő: A tantárgycsoport választásának értékorientációs tényezői a gimnáziumi fakultatív képzési kísérletben
• 3. Veczkó József: Serdülőkorú tanulók tantárgykedveltségének pedagógiai pszichológiai vizsgálata
• 4. Zakar András: Az első osztályos középiskolai tanulók pályaválasztási szándékainak értékorientációs tényezői

1981. 23. Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Ágoston György: Nevelés a tanórán kívül [pedagógia]
• 2. Gergely Jenő: Az érdeklődés szerepe a pedagógiai és pszichológiai elméletekben [pedagógia, pszichológia]
• 3. Kékes Szabó Mihály: Középiskolai tanulók közösségi tevékenységének vizsgálata [fejlődéslélektan]
• 4. Zakar András: Az érettségiző fiatalok pályaválasztási identifikációjának pszichológiai vizsgálata [pedagógia, iskolapszichológia]
• 5. Ágoston György & Dr. Nagy József: Tájékoztató jelentések a JATE Pedagógiai Tanszékén az elmúlt tervidőszakban /1977-1980/ a 6-os kutatási főirány keretében végzett kutatásokról
• 6. Duró Lajos, Dr. Gergely Jenő, Dr. Zakar András & Dr. Veczkó József: Tájékoztató jelentések a JATE Pedagógiai Tanszékén az elmúlt tervidőszakban /1977-1980/ a 6-os kutatási főirány keretében végzett kutatásokról

1983. 25. Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Ágoston György: Az iskolakísérletek egyes kutatásszervezési és kutatásmódszertani kérdései [iskolapszichológia, módszertan]
• 2. Komlóssy Ákos: Az egységes alapú középiskola modellje [pedagógia]
• 3. Jazminiczkyné Tanács Erzsébet: Az orientáció szerepe az egységes alapú középiskolai képzésben [pedagógia]
• 4. Laszlavik Éva: Az idegen nyelvi képzés helyzete a kísérleti egységes alapú képzésben [pedagógia]
• 5. Nagy József: A műveleti képességek rendszere
• 6. Csapó Benő: A kombinatív képesség bonyolult rendszerként való leírásának stratégiája
• 7. Hunya Péterné: Többváltozós matematikai statisztikai módszerek a pedagógiai kutatásban [módszertan]
• 8. Kékes Szabó Mihály: Csongrád megyei középiskolák KISZ-munkájának időszerű kérdései [pedagógia]
• 9. Kunsági Elemér: 17-18 éves fiatalok eszményképválasztásának forrásai [fejlődéslélektan, szociálpszichológia]
• 10. Duró Lajos: Középiskolai tanulók értékorientációjának strukturális és dinamikai jellemzői [fejlődéslélektan, szociálpszichológia]
• 11. Veczkó József: A tanulók iskolai viszonyának alakulása egy longitudinális vizsgálat tükrében [iskolapszichológia]
• 12. Gergely Jenő: Középiskolai tanulók életfelfogásának értékorientációs tényezői [fejlődéslélektan, szociálpszichológia]

13. Keczer Tamás: Középiskolai osztályközösségek pszichikus szerkezetének összehasonlító vizsgálata fakultatív rendszerű oktatási kísérlet után [iskolapszichológia]

• 14. Zakar András: A pályakép vizsgálata középiskolai tanulók körében [pedagógia]

15. Sebőné Szenes Márta: Adatok a középiskolások baráti kapcsolatainak többszempontú elemzéséhez [fejlődéslélektan, szociálpszichológia]

1985. 27. Szerk.: Dr. Ágoston György és Dr. Duró Lajos

• 1. Csapó Benő: A nominatív képesség fejlődését befolyásoló tényezők [fejlődéslélektan]
• 2. Csirikné Czachesz Erzsébet: A logikai műveletek és a kognitív fejlődés kapcsolata napjaink néhány fejlődéslélektani kutatásában [fejlődéslélektan]
• 3. Hunya Péterné: Interaktív tesztelés feladatrendszerének minimalizálása AID módszerrel [módszertan]
• 4. Kékes Szabó Mihály: Közösségi nevelésünk néhány időszerű kérdésének történeti előzményei [pedagógia]
• 5. Komlóssy Ákos: A munkára nevelés néhány neveléselméleti kérdése
• 6. Koncz János: Művelődéspolitikánk néhány kérdése [kultúrpolitika]
• 7. Duró Lajos & Gergely Jenő: Óvodások és korrekciós osztályba járó gyermekek kognitív fejlődése [fejlődéslélektan, iskolapszichológia]
• 8. Gergely Jenő: G. W. Allport-P.E. Vernon- G. Lindzey: Értékbeállítódás teszt alkalmazásának tapasztalatai [módszertan]
• 9. A gyermekvédelem szervezeti és tartalmi reformja
• 10. Zakar András: A pályával való azonosulás vizsgálata pedagógusnak készülő gimnáziumi tanulók körében
• 11. Zakar András & Helembai Kornélia: A szakmunkás tanulók érdeklődésstruktúrájának vizsgálata [szociálpszichológia]

1988. 30. Várkonyi (Hildebrand) Dezső Emlékkötet [pszichológiatörténet] Szerk.: Zakar András. Szerkesztőbizottság: Ágoston György, Duró Lajos, Nagy József

• 1. Zakar András: Előszó
• 2. Dr. Várkonyi Dezső: Az emberi viselkedések és cselekvések rendellenességei a normalitás körében [Parataxisok]
• 3. Rókusfalvy Pál: Várkonyi (Hildebrand) Dezső életműve
• 4. Duró Lajos: Várkonyi (Hildebrand) Dezső fejlődéslélektani munkássága
• 5. Veczkó József: A gyermek és környezete Várkonyi (Hildebrand) Dezső neveléslélektani műveiben
• 6. Baróti Dezső: Várkonyi, a professzor
• 7. Zentai Károly: Emlékezés Várkonyi professzorra
• 8. Veszprémi László: Várkonyi és a „Cselekvés iskolája”
• 9. Kiss György: Várkonyi (Hildebrand) Dezső és a pszichológiai közélet
• 10. Büky Béla & Sellei Zoltán: Várkonyi (Hildebrand) Dezső esztétikai és irodalomlélektani munkái.

Duró Lajos tanár úr visszaemlékezése^[42]

Gyermekkor, iskolák

Püspökladányban születtem 1928. november 8-án. Kisparaszti családból származom. Hárman voltunk testvérek. Én vagyok a legidősebb: az öcsém két évvel, a húgom hat évvel fiatalabb. Korán belenőttem abba a helyzetbe, hogy testvéreimet istápoljam, segítsem, támogassam. Jó légkörű családban nevelkedtünk. Szüleink engedtek minket gyereknek lenni, de példájukat követve keményen dolgozni is megtanultunk. Segítőkészséget, összetartást, kölcsönös megértést tapasztaltunk a családban és környezetünkben.

A helybeli református elemi népiskolában kiváló tanítóink voltak. Első osztályban Pap Kálmán nagy türelemmel tanított meg bennünket írni és olvasni. Másodikban Szűcs János – akit a felnőttek „rektor úrnak” szólítottak – szeretetteljes bánásmódjával maradandó hatással volt tanítványaira. Harmadik osztályban Kecskés Gyula különös gonddal fejlesztette környezetismeretünket. Évtizedeken át gyűjtött helytörténeti anyag alapján megírta „Püspökladány története helynevekben” c. könyvét, amely erősíti a szülőföld iránti szeretetet és ragaszkodást. Negyedik osztályban Dorogi Márton sokszor alkalmazta a dramatikus játék módszerét. Egyszer a padokból felépítettük Eger várát és eljátszottuk az ostromot. Kora ifjúságától értékes néprajzi gyűjtőmunkát végzett, gazdag könyvtára tanítványai előtt is nyitva állt. Könyvek ajánlásával megkedveltette velünk az olvasást.

A további tanulás útja a helybeli polgári iskolába vezetett. Ez a szigorúsága mellett jó hírű iskola valósággal vonzotta a környező falvak tanulni vágyó gyermekeit, mert jól felkészített a középiskolai tanulásra. Tanáraim közül különösen Klucsik Dániel igazságossága, gyermekszeretete és bizalmat keltő bánásmódja volt rám nagy hatással. Stadler Mária német nyelvi óráit a beszédcentrikus tanítási módszer tette vonzóvá. Koós Róza megszerettette velünk a memoritert. Nagyon sok verset tanultunk nála önként, akár szorgalmi vállalásként is. Boros Erzsébet élményszerű órái megalapozták a történelem iránti érdeklődésemet. Eddigi tanítóim és tanáraim hatásának döntő szerepe volt abban, hogy a továbbiakban a nevelői pályára való felkészülést választottam.

A Debreceni Református Kollégium Tanítóképző Intézete

1943 szeptemberében az I/a osztályban 52-en kezdtük meg tanulmányainkat. Megilletődötten ismerkedtünk a 400 éves Kollégium hagyományaival és nevelési értékrendjével. A heterogén összetételű évfolyam közösségi arculatának alakításában jelentős tényező volt a közös cél és feladat tudatosulása: készülés a pedagógus pályára, amit a többség – bár romantikus elképzelésekkel – nemcsak foglalkozásnak, hanem életre szóló hivatásnak is tekintett.

Kiváló tanáraink a kezdettől a képesítőig példájukkal, életvitelükkel, humanisztikus bánásmódjukkal szorgalmazták, fejlesztették a bontakozó nevelői beállítódást. A nagy tekintélyű tanári karból csupán néhány nevet említve is impozáns névsor áll előttünk: Kiss Tihamér egyetemi magántanár már akkor ismert gyermekpszichológus, 1946-tól igazgatónk, Osváth István magyar-német szakos öt éven át osztályfőnökünk, Rapcsák András matematikus, később a KLTE tanára, akadémikus, G. Szabó Kálmán rajztanár, festőművész, Csenki Imre ének-zene szakos a nagy hírű Kollégiumi Kórus karnagya, Kossuth-díjas, Balázs Béla és Tóth Béla mint pszichológia-pedagógia-logika szakosok az államosítás után főiskolai tanárként működtek.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert tanáraink kitűnő szaktárgyi, módszertani felkészültségük mellett nagy hatású nevelő egyéniségek voltak. Nem kívánták, hogy mindenben kiemelkedők legyünk, de elvárták és segítették a képesség szerinti teljesítményt, a kreatív gondolkodást, az öntevékeny cselekvést és a kitartást a hivatásra való felkészülésben. Az itteni tanulmányok tovább erősítették a magyar és a történelem iránti érdeklődésemet. (1948-ban a városi és megyei centenáriumi tanulmányi versenyen I. helyezést értem el.) Ezzel együtt az Intézet professzionális jellegét meghatározó neveléstudományi tárgyak egyre erősebb vonzáskörébe kerültem.

Jelentős szerepe volt ebben Kiss Tihamér lélektan tanáromnak. Kezdettől nagy hatással volt rám rokonszenves megjelenése, a Várkonyi-tanítványokra jellemző „pedagógiai szeretet” bizalomkeltő kisugárzása. Emlékezetes, élményt jelentő órákat, foglalkozásokat tartott. A gyakorlatban alkalmazható ismereteket közvetített gyakran saját vizsgálati eredményeivel hitelesítve. Nagy jelentőséget tulajdonított a pszichológiailag megalapozott gyermekismeretnek az eredményes nevelőmunkában. Külön foglalkozott a lélektan iránt intenzívebben érdeklődők szűkebb csoportjával. Bevezetett bennünket a gyermektanulmányozás empirikus módszereinek (megfigyelés, beszélgetés, kikérdezés, gyermeki alkotások elemzése) gyakorlati alkalmazásába. A gyakorlóiskolai kipróbálás (hospitálás, próbatanítás) elsődleges tapasztalatait sikerélményként értékeltük, ami újabb feladatvállalásra adott ösztönzést. Egyszer nekem jutott egy különleges megbízás, amikor arra kért a tanár úr, hogy lássam el két óvodás korú gyermekének felügyeletét, amíg a szülők fontos elfoglaltságuk miatt nem lesznek otthon. Rendkívül érdekes és tanulságos volt ez a két-három órás együttlét. A gyerekek nagyon barátságos, készségesen együttműködő partnerek voltak; cselekvően produkálták magukat, ügyesek voltak a játékban, melyben magam is részt vettem. Nekik is érdekes lehetett ez a találkozás, mert érdeklődve tudakolták, hogy mikor megyek legközelebb. Nekem pedig nagy megtiszteltetés volt, hogy ettől kezdve közelebbi kapcsolatba kerültem a családdal.

Az egri Pedagógiai Főiskola

1948-ban, a képesítő után tudtuk meg, hogy szeptembertől pedagógiai főiskola kezdi meg működését Debrecenben. Ortutay Gyula miniszter Kiss Tihamért nevezte ki igazgatónak, akivel már korábbról, Szegedről ismerték egymást. Kiss Tihamér hazai és külföldi tanulmányainak befejeztével – bölcsész és hittudományi doktorátus és vallástanári képesítés birtokában – Szegeden volt segédlelkész és középiskolákban hitoktató tanár (1929-1941). A Várkonyi Hildebrand által vezetett Nevelés Lélektani Tanszék laboratóriumában gyermeklélektani vizsgálatokat végzett és készült a tanítóképző intézeti tanári vizsgára. Az országosan ismert Benedek-rendi professzor és a református segédlelkész együttműködéséből életre szóló barátság született. Várkonyi támogatta Kiss Tihamér külföldi tanulmányútjait. Genfi kiküldetését is ő javasolta, ahol Piaget kutatóasszisztenseként dolgozott 1940-41-ben. Amikor Várkonyi Kolozsvárra távozott, Kiss Tihamér követte őt Erdélybe és a sepsiszentgyörgyi tanítóképző tanáraként működött (1941-1945). Közben a Kolozsvári Egyetemen Várkonyi vezetése mellett magántanári habilitációt szerzett gyermeklélektan tárgykörben (1943). Amikor 1945-ben Erdélyből távoznia kellett, akkor jött Debrecenbe és lett nekem tanárom a tanítóképzőben.

Főiskolai igazgatói megbízatása rövid idejűnek bizonyult. Alaptalan vádakkal illették, feljelentgették (főként az Állami Gyermeklélektani Állomás vezetése miatt támadták). Ortutaytól felmentését kérte, de tanárként maradt a főiskolán. Szeptembertől Némedi Lajos lett az igazgató. A leendő hallgatók a pesti főiskolán felvételiztek. Magyar-történelem szakra nyertem felvételt. Megbíztak azzal, hogy titkárként szervezzem Debrecenben a főiskolai MEFESZ^[43] szervezet munkáját. Az induló új főiskola 72 hallgatóval az Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte meg működését. Ezt az elhelyezést átmenetinek szánták, amíg az új épület elkészül. Az ünnepélyes alapkőletételnél beszédet mondott Ortutay Gyula miniszter, Némedi Lajos igazgató és a hallgatók nevében magam is szólhattam.

A Főiskola csak egy évig működött Debrecenben; 1949 nyarán áttelepült Egerbe, ahol a patinás Líceum épületét kapta meg. Itteni tanulmányaim során különösen Csabai Tibor irodalmár, Papp István nyelvész és Varga Zoltán történész tanárom emlékezetes előadásai, szemináriumai segítették szakmai felkészülésemet. Kiss Tihamér nem jött Egerbe. Örültem, hogy Debrecenben egy évig hallgatója lehettem és sokat tanulhattam tőle, amit később oktatói és kutatói munkámban felhasználtam. Debrecenben az Állami Tanítóképzőben, később a Felsőfokú Tanítóképzőben – mint szakcsoportvezető – dolgozott. Alkotóereje teljében nyugdíjazták 1968-ban.

Egerben kétfős Pedagógia Tanszék kezdte meg a tanítást: Balázs Béla – korábban tanárom – és Székely Istvánné tanársegéd. Nagy volt az oktatóhiány. Diákként gyakornoki megbízást kaptam. Az előadásokat Balázs Béla tartotta. Az alsóbb évfolyamokon két évig lélektani szemináriumokat és gyakorlatokat vezettem, felügyelet mellett vizsgáztattam is. Sokat kellett készülni erre a felelősségteljes feladatra. A magyar-történelem szakos tanári felkészülés mellett kezdett kialakulni bennem a lélektani megalapozottságú nevelés iránti érdeklődés gyakornoki munkám és szakirodalmi olvasmányaim hatására.

Az Oktatásügyi Minisztériumban

Az államvizsga után három lehetőség közül választhattam: maradok Balázs Béla mellett tanársegéd, a Városi Oktatási Osztály munkatársa leszek, vagy elmegyek a Közoktatásügyi Minisztériumba. Végül mégsem választhattam, mert hiába szerettem volna tanársegédként maradni, a Minisztériumba kerültem: a Nevelésügyi Főosztály Nevelési Osztályán lettem előadó (1951). Ekkor Darvas József volt a miniszter. A VKM^[44] munkájáról hozott határozat után sokan kikerültek a Minisztériumból (az elnevezésből is eltűnt a V és maradt a KM). A távozók helyére egyszerre 15-20 fiatal, többnyire pályakezdő – a gyermektanulmány által nem érintett – tanár került a különböző osztályokra.

Szerencsére szakmai területen dolgozhattam. Az ifjúsági mozgalom nevelési kérdéseivel foglalkoztam. A munkám megkívánta azt, hogy állandó kapcsolatban legyek az Úttörő és DISZ Központ illetékes osztályaival, iskolákat látogassak és részt vegyek az osztály kiadványainak előkészítésében. Közvetlen munkatársaim voltak a Vaszkó Mihály vezette pedagógiai szakcsoportban: Szarka József, Kanyó József, Füle Sándor. Ekkor jelentek meg első írásaim a Köznevelésben és a Családi Nevelés c. folyóiratban. Egy fejezetet írtam az Osztályfőnök nevelőmunkája c. kiadványba és a tanítóképzők számára készült Pedagógia tankönyvbe. Előadásokat tartottam különböző pedagógus fórumokon. Egyszer az Igazgatók Iskoláján az előadói asztallal szemben, az első sorban foglalt helyet Osváth tanár úr, tanítóképzős osztályfőnököm. Hirtelen melegem lett, hogy ilyen tapasztalt hallgatóság előtt kell szerepelnem. A végén megnyugtattak a tanár úr elismerő és biztató szavai.

Az 1950-es évek elején a Minisztériumban előtérbe került a tudományos utánpótlás kérdése. Akkoriban még nem lehetett pályázni, hanem elbeszélgettek a kiválasztott jelölttel és döntöttek. Először Prágába, a Comenius Pedagógiai Tudományos Intézetbe kaptam egyéves ösztöndíjas kiküldetést. Már a nyelvtanulással is készültem, amikor közölték, hogy a Slansky-per miatt elmarad az ösztöndíjas út. Aztán jött az ajánlat, hogy menjek Kínába a Pekingi Egyetemre történelem szakos hallgatónak. Ezen sokat töprengtem, mert az egyéves nyelvtanulással együtt hat év lett volna a tanulmányi idő és közben csak egyszer jöhettem volna haza. Nehéz volt nemet mondani, de idős szüleimre való tekintettel elfogadták indokaimat.

Leningrádi aspirantúra

Végül az volt a legrokonszenvesebb ajánlat, hogy neveléstudományi aspirantúrára küldenek a Szovjetunióba, amit aztán elfogadtam. Már ismertem Makarenko magyarul megjelent műveit. Várakozással teli ambícióval készültem a hároméves kiküldetésre, ami 1952 szeptemberétől volt esedékes. A nyár folyamán behívót kaptam a korábbi tanulmányok miatt elhalasztott katonai kiképzésre. Felmentésről szó sem lehetett. Be kellett vonulni Szentendre-Izbégre a sátortáborba. Egyik este a hangosbemondó közölte, hogy jelentkezzek a táborparancsnokságon. Ott tudtam meg, hogy másnap délelőtt 10 órakor meg kell jelennem az MTA Pedagógiai Bizottsága előtt a Székházban. Egész napra kimenőt kaptam és időben megérkeztem. Ketten vártak a teremben: Ágoston György, Az ELTE Pedagógiai Tanszékének vezetője, akit még Debrecenből ismertem, és akivel az ifjúsági mozgalom témájában minisztériumi beosztásomnál fogva munkakapcsolatban álltam, és Szokolszky István, a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet igazgatója. Együtt a neveléselmélet és a didaktika ismert művelői. Igen tartalmas beszélgetést folytattunk tervezett kutatási témámról (Nemzetköziségre nevelés az oktatás folyamatában) és sok hasznos tanácsot kaptam a munkámhoz. Másnap a parancsnokságon érdeklődtek, miért hívtak az Akadémiára. Amikor elmondtam, milyen tanulmányokra készülök, igyekeztek rábeszélni, hogy ne menjek sehová; áttesznek a tiszti kiképző táborba, nekik is szükségük van szakemberekre, taníthatnék, kutathatnék a Katonai Akadémián. Többször visszatértek a témára, de végül nem szorgalmazták tovább a dolgot. Október 30-án szereltem le, így szeptemberben nem tudtam elutazni.

Különböző okok miatt mások is késtek, és november elején többen együtt utaztunk Moszkvába: Garamvölgyi József irodalmár (később miniszter-helyettes), Kis Ottó matematikus, Szabó Elek vegyész. Közvetlenül a november 7-i ünnepség előtt érkeztünk meg és a követség futárszobájában helyeztek el bennünket. Napokig jártuk a várost és ismerkedtünk a környezettel, mert a Felsőoktatási Minisztérium csak az ünnep után foglalkozott képzési helyünk kijelölésével. Garamvölgyi kivételével, akit Szaratovba küldtek, Leningrádba kerültünk. A Herzen Pedagógiai Főiskola Általános Pedagógiai Tanszékére irányítottak, Buslja A. K. lett a vezetőm. Az alkotói szellemű környezetbe való beilleszkedést segítette két felsőéves aspiráns, Komár Károly és Szarka József baráti támogatása. Együtt laktam Sükösd János, szintén velem együtt kezdő aspiránssal, aki a Babeş-Bolyai Egyetemen volt tanársegéd. Kitartó munkával határidőre elkészült értekezésem első változata. A tanszéki előzetes vitára betegségem miatt később került sor, és a meghosszabbítás engedélyével 1957-ben védhettem és szerezhettem kandidátusi fokozatot.

Szeged

1957 decemberében érkeztem haza. Az Oktatási Minisztériumban előbb a Középiskolai Főosztály főelőadójaként dolgoztam, majd Nagy Sándor hívására a Pedagógiai Tudományos Intézet munkatársa lettem. Rövid ideig maradtam itt, mert hívtak a Szegedi Tudományegyetemre. Ezt a lehetőséget szívesen vállaltam; mindig tanítani szerettem volna. 1958. szeptember 1-jén docensi megbízást kaptam a Neveléstudományi és Lélektani Intézetbe, amelynek vezetője Tettamanti Béla professzor volt, munkatársa pedig Kunsági Elemér adjunktus. Tettamanti alapos felkészültségű neveléstörténész oktató és kutató volt. Csak egy évig dolgoztunk együtt: 1959-ben hirtelen meghalt. Utána Ágoston György docens, 1961-től egyetemi tanár lett a tanszékvezető. A közös tanszéken 1970-ig, a tanszékcsoport keretében 1990-ig dolgoztunk együtt. A korábbi ismeretség elősegítette a munkamegosztás zökkenőmentes kialakítását, az ötéves tanárképzésre való áttérésből adódó új feladatok koordinálását, a tanszékfejlesztés irányainak meghatározását.

Az első években részt vettem a pedagógiai és pszichológiai tárgyak oktatásában. 1962-ben megalakult a Tanszéken a pszichológiai csoport, melynek vezetésére megbízást kaptam. A csoportot Veczkó József adjunktussal szerveztük meg. Közel 30 éves együttműködésünk időszakában alapos szakmai felkészültségével, gazdag gyakorlati tapasztalatával, kitartó munkabírásával jelentős szerepe volt egyre növekvő oktatási, kutatási és fejlesztési feladataink eredményes megvalósításában. Németh Kálmán, Kerekesné Nagy Mária és a félállású Riesz Béla idekerülésével megnőttek az ötfős tanszéki csoport önálló tanszékké válásának esélyei.

Az 1960-as évek korszerűsítési munkálatainak leglényegesebb eredményei között érdemes megemlíteni a személyiség-központú pszichológiai oktatás tartalmi és módszertani kidolgozását, a tanár szakos hallgatók laboratóriumi és iskolai pszichológiai gyakorlatának kísérleti kialakítását, valamint a tanulói személyiség megismerésére és jellemzésére való felkészítés beépítését az V. éves hallgatók képzési rendjébe. Ebben az időszakban valamennyi munkatársam megszerezte a bölcsészdoktori címet, rendszeresen végzett kutatómunkát és bekapcsolódott az oktatási segédletek, útmutatók, jegyzetek írásába és szerkesztésébe.

Tanszék és Tanszékcsoport

A pszichológiai csoport önálló tanszékké válásában jelentős szerepet játszott a szakmai közélet lendületes fejlődése. Megalakult az MTA Pszichológiai Bizottsága, 1958-ban útjára indult a Pszichológiai Tanulmányok c. sorozat, újra megjelent a Magyar Pszichológiai Szemle c. folyóirat, újjáalakult a Magyar Pszichológiai Társaság és már korábban megkezdődött a pszichológusképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Mindez emelte a pszichológia társadalmi presztízsét. Az Oktatási Minisztérium az intézet-alakítás első lépéseként szorgalmazta a rokon tanszékek tanszékcsoportokba való szerveződését.

Nálunk a közös tanszéken Ágoston György támogatta a pszichológiai csoport működését, teret engedett az önálló kezdeményezésnek. A Tanszék két részlege eredményesen működött együtt. Önálló tanszékké válásunkat kezdetben nem kísérte osztatlan lelkesedés. A hagyományokat követve szerették volna egy tanszék keretében egyesíteni a pedagógiát és a pszichológiát. Végül csak úgy lehetett tanszékcsoportot alakítani, ha a két önálló szervezeti egység összefog. Így jött létre 1970-ben a KLTE-vel egy időben az önálló Pszichológiai Tanszék, amely vezetésemmel működött tovább, és megalakult a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékcsoport, melynek vezetője Ágoston György lett (1970-1990).

Ez a szervezeti forma tapasztalataink szerint előnyére vált mindkét tanszéknek. A tanszékcsoport összefogásával nagyobb eséllyel lehetett például támogatást kapni az oktatás hatékonyságát növelő audio-vizuális eszközök vagy a zárt láncú televíziós rendszer beszerzéséhez. Ez a kutatási támogatásokra is érvényes volt. A Pedagógiai Tanszék gyorsabb ütemű fejlődését elősegítette, hogy a tanár szakosok oktatása mellett 1962-ben a szakképzést – a levelező pedagógia szakot, majd a nappali B szakot és speciális változatait – is bevezették. Nálunk szakképzés híján maradt a korábbi ötfős állapot, pedig a hallgatói létszám emelkedése igényelte volna a fejlesztést. A kis létszám megnövelte az oktatók óraterhelését: a 7,5-es kari átlaghoz képest nálunk 11,5 volt az arány. A Tanszékcsoporton belül az oktatói létszámnak megfelelően kétharmad-egyharmad arányban osztottuk el például a működési keretet is.

A nehézségek ellenére az önállóság időszakában tovább fejlődött a tanszék. Az ötfős személyi állomány változott, de stabilizálódott (Veczkó József, Gergely Jenő, Gyimes Erzsébet, Zakar András). Oktatási programunk szerint tanár szakon az első három szemeszterben a következő tárgyak szerepeltek: A nevelés pszichológiai alapjai, Életkorok pszichológiája, Neveléslélektan és Szociálpszichológia. Félévenként heti két óra. Az első félévben kollokvium, a másodikban aláírás (feltétele a félnapos iskolai gyakorlat teljesítése), a harmadikban pedig a három szemeszter anyagára épülő szigorlat a követelmény. A program új vonása az, hogy az eddiginél jobban érvényesül a gyakorlati orientáció, a változó iskolai nevelés növekvő igényeihez való alkalmazkodás. A pedagógia szakos hallgatók képzésében – speciálkollégium keretében – bevezettük a pályalélektani ismeretek két féléves, kollokviummal záruló oktatását, ami tudományegyetemi viszonylatban országosan is az első kísérletnek számít ezen a területen.

A tudományos kutatásban tanárképzési irányultságú egyetemi tanszékként olyan témák vizsgálatára vállalkozunk, amelyek hasznosíthatók az iskolai oktató-nevelő munkában, segítik a képzési feladatok teljesítését és kapcsolódnak a pedagógiai gyakorlat által felvetett problémákhoz. Ebben az időszakban ezen a területen is sikerült előre lépnünk. Az egyéni témák mellett egységesebbé vált a tanszéki tudományos kutatás arculata, nőtt a team-munka szerepe és eredményesebbek lettünk. 1977-1980 között részt vetünk az OTTKT 6. sz. főirány kutatási programjában „A személyiség közösségi orientációjának és interperszonális viszonyainak fejlesztése középiskolás korban” c. témával. Az általam vezetett team-nek Gergely Jenő és Zakar András is tagja volt. Veczkó József egy másik témacsoportban, „A pedagógusok magatartásának pszichológiai vizsgálata” címmel végezte kutatásait. E munkálatokba részproblémák vizsgálatával szakdolgozó hallgatók és doktoranduszok is bekapcsolódtak. Az eredményeket tanulmányokban, monografikus kötetekben publikáltuk, és tudományos konferenciák keretében előadásokban ismertettük.

A Várkonyi emlékünnep és a Várkonyi Labor

Személyesen nem ismertem Várkonyi Hildebrand Dezsőt. Két tanítványa, Kiss Tihamér és Tóth Béla, egykori tanáraim, gyakran beszéltek róla. Nem találkoztam vele, csak láttam a Pedagógiai Társaság alakuló ülésén, ahol körbevették tanítványai. Ágoston György mondta nekem, hogy „ott Várkonyi beszélget”. Ez után egészségi állapota miatt nemigen mutatkozott nyilvánosan. Egyik hűséges tanítványa, Szántó Károly tanulmányát olvasva (Várkonyi Hildebrand Dezső életútja és munkássága, Pedagógiai Szemle, 1984. 12. sz.) arra az elhatározásra jutottam, hogy egyik közelgő évforduló alkalmával jó lenne megemlékezni róla. Születésének centenáriumához közeledve, tanszéki munkatársaimmal és Ágoston Györggyel megbeszélve már egy évvel az évforduló előtt kezdeményeztem a Pszichológiai Társaság Elnökségénél egy emlékülés megrendezését. Bartha Lajos elnök és a vezetőség egyetértéssel fogadta a javaslatot. A Dél-magyarországi Tagozatot és a Pszichológiatörténeti Munkacsoportot kérték fel az előkészítésre. A szegedi színhelyet mindenki természetesnek tartotta, hiszen itt dolgozott leghosszabb ideig. Az emlékülésre 1988. október 14-én került sor az Aulában. Kristó Gyula dékán nyitotta meg az ünnepséget. Az előadók egykori tanítványai: Baróti Dezső, Zentai Károly, Tóth Béla, Kiss Tihamér és Rókusfalvy Pál méltatták a Mester munkásságát és idézték fel emlékeiket. Az emlékülés anyagát az intézeti Acta önálló köteteként külön megjelentettük.^[45]

Kezdeményeztem azt is, hogy az emlékülés alkalmával a Petőfi Épület III. emeleti kistermében lévő pszichológiai laboratóriumot Várkonyiról nevezzük el. Várkonyi Intézetében is működött egy jól felszerelt laboratórium, amihez akkor jelentős anyagi támogatást kapott. Sokféle vizsgálati eszköz volt ebben a laboratóriumban: reakcióidő-mérő, tachisztoszkóp, GSR készülék. Az 1970-es években ezek jó része még megvolt, de többségük valószínűleg a gyakori költözködések áldozatául esett. Az 1971-es tanszéki beszámoló dokumentum részletesen felsorolja ezeket a technikai eszközöket.^[46]

A Bölcsészettudományi Karon ekkor még nem volt hagyománya a termek elnevezésének. Szolgálati úton levelet írtam Csákány Béla rektornak, hogy adja meg hozzá az engedélyt. Október 10-én, a rektor Kristó Gyula dékánnak címzett levelében azt a választ adta, hogy a Minisztérium „nem emel kifogást” az elnevezés ellen.^[47] Kéri, hogy a dékán tájékoztassa erről a Pszichológia Tanszék vezetőjét.

A névadást az emlékülés szünetében, 12-13 óra között, szűkkörű rendezvény keretében szervezetük meg. Rövid beszédem után felavattuk a kis táblát: Várkonyi Hildebrand Dezső Pszichológiai Laboratórium.

1990: lejár a negyedik megbízatás

1990-ben járt le negyedik tanszékvezetői megbízatásom. A következő ötéves ciklus közben töltöttem be a 65. évet. Többféle meggondolásból nem vállaltam újabb megbízást. Veczkó József, legrégebbi munkatársam is elérte a nyugdíjkorhatárt és 1989-ben visszavonult. Még három évig dolgoztam és 1993-ban magam is nyugdíjas lettem, de szívesen vállaltam feladatokat a Tanszéken. 2004-ben hagytam abba a tanítást. Azóta tanrendi kötöttség nélkül foglalkozom a Szegedi Pszichológiai Iskola (Somogyi József, Mester János, Várkonyi Hildebrand, Bognár Cecil) munkásságának megismerésével.

A pszichológia szak indítása, ami korábban már felvetődött, 1990-ben, a Csákány Béla rektor által szervezett bizottság tervezetében újra napirendre került. A tervezet nagy vitát váltott ki, végül lekerült a napirendről. A kétségtelenül növekvő társadalmi igény hatására mégis foglalkozni kellett a kérdéssel. Erős Ferenc tanszékvezetői működése idején (1992-1994), kezdeményezte a szakindítás előkészítését. Irányításával a Tanszék munkatársai kidolgoztak egy olyan tervezetet, amely minden szempontból megfelel annak a javaslatnak, amelyet a Pszichológiai Társaság dokumentuma (A pszichológus alapképzés minimum követelményei) tartalmaz.

A képzést a pszichológia oktatásában nagy hagyományokkal rendelkező Tanszék bázisán kell elindítani, amit távlatban Pszichológiai Intézetté kell fejleszteni. Ezt a tervezetet, amelyet kedvezően fogadtak és támogattak az illetékes fórumok, a következő tanszékvezető, Vajda Zsuzsanna egyeztette a KLTE Pszichológiai Intézetével (1995). 1996/97-ben debreceni kihelyezett tagozatként indult meg, majd 1999 óta önálló akkreditációval működik Szegeden a pszichológusképzés.

Számomra is megtiszteltetés a folyamatosságot nehézségek árán is fenntartó Tanszék egykori munkatársainak az új helyen, immár méltó környezetben működő Pszichológia Intézet egyik tablóján olvasható gondolatmenet: „A Szegedi Egyetemen folyó pszichológusképzés története egyaránt tartalmaz felemelő és nehéz, akadályokkal teli szakaszokat. Múltunk emlékezetét ébren kívánjuk tartani, elődeink munkáját megbecsüljük és méltón kívánjuk folytatni.”

172-183 ***

6. Veczkó József tanár úr visszaemlékezése^[48]

Gyermekkor, család, küzdelem az életben maradásért

1926. november 4-én születtem Zalavégen, egy 1200 lelket számláló kicsi faluban. Károly napján születtem, apám is Károly. Illendő lett volna, hogy Károlynak kereszteljenek. Nagyszüleim kívánsága teljesült abban, hogy az I. világháborúban hősi halált halt első szülött gyermekük emlékére József legyek. Nagyanyám örökbe hagyta meg: ha iskolás leszek, Hősök Napján, a zalavégi hősök emlékműve előtt szavaljam el a Nemzeti dalt. E kívánságának hat éves koromban eleget tettem.

A lakosság akkori összetétele: 800 szegényparaszt, valamikori telkes jobbágy ivadéka, 400 fő cseléd, jobbágy leszármazott, akik a község közelében elterülő földbirtokosok majorjaiban éltek, dolgoztak. Semmiféle ingatlannal nem rendelkeztek, az uraság tulajdonai voltak. A falubeliek 2-5 kataszter saját földön gazdálkodtak, megélhetésükhöz szükség volt arra is, hogy a majorokban napszámos munkát vállaljanak. Mindkét társadalmi csoportban a felnőttek napi munkaideje 14-16 óra volt, a gyermekeké 5-6 óra. Érthető, hogy kulcsértéknek tekintették a munkabírást, a teljesítményt, a szorgalmat, a kitartást, a fegyelmet és az odaadást. A családok vertföldből vagy vályogból, a faluközösség közreműködésével építették egy szoba konyhás, kamrás házukat. Általában három nemzedék élt együtt, ez 10 -12 főt jelentett. Érezték, létalapjuk egymás elfogadása, az egyeztetésen alapuló viselkedés. Folyamatosan figyeltek egymásra, egymás segítségére siettek, ha kellett. Senki nem válhatott magányossá, kirekesztetté pedig egyáltalán nem. Ismerték a kibékülés, kibékítés, megbocsátás technikáit. Egy részük hasonlított Anna Freud elhárító mechanizmusaihoz.

A családban világos szereposztás, szociális rangsor létezett. A családon belüli munkatevékenység irányítását az apa végezte, a belső együttélés békéjét, a napi ritmus betartását, a lakás rendjét és tisztaságát, a gyerekek nevelését, a szeretetteljes összehangolódást az édesanya tartotta kézben. Fontosak voltak a családi ünnepek, a tradíciók, a rituálék. Egy viszonylag kevés szókincsű csoportban, amelyikben a szemérmesség is erős, kiemelt szerepe van a metakommunikáció olvasatának a személyes érintkezésben; így volt ez a családban és az azon kívüli társas életben is.

A hosszan tartó napi munka, az egyoldalú táplálkozás súlyosan megviselte az emberek szervezetét. A mezőgazdasági munkával járó sérülések, zúzódások gyakori megbetegedést okoztak. Az asszonyok 6-8 terhessége, a szülés, szoptatás és az ezekhez kapcsolódó 10-12 óra napi munka eltüntette róluk az üdeségüket. Folyóvíz, fürdőszoba nem lévén gyakoriak voltak a bakteriális fertőzések. Orvoshoz, gyógyszerhez jutás pénzhiány miatt elképzelhetetlen volt. Nagyszüleim nemzedékének várható élettartama 48-50 év volt, szüleim nemzedékéé 50-60 év. Az én gyermekkoromban lakhelyünkön a gyermekek 35 százaléka 10 éves kora előtt meghalt. 6 éves voltam, amikor 3 éves húgom megbetegedett, vérhast kapott.Egy éjszaka rémült jajveszékelésre ébredtem. Édesanyám magán kívül sikoltozott. A szófoszlányokból értettem meg, hogy kis húgom hajnalban meghalt.

Amikor a gyermekvédelemről szóló egyik könyvemben a szegénység jellemzőiről és csoportosításáról írtam, a gyerekkorom jutott eszembe, és így csoportosítottam: tisztes- illetve lumpen szegénység. Mi tisztes szegénységben éltünk, amire a szűkösség volt a jellemző, de mindenki dolgozott és tartós szeretetkapcsolatban éltünk. Soha nem volt meséskönyvem, kifestőkönyvem, de nem múlt el nap, hogy valaki ne mesélt volna. Soha nem volt iparilag előállított játékom, de a körülöttem lévő felnőttekkel új meg új játékokat készítettünk. Édesanyámmal, nagynénémmel együtt énekeltük a népdalokat. Rövid távú memóriám fejlesztése úgy történt, hogy két család bolti szükségletét én intéztem.

Nagyszüleim nemzedéke nem járt iskolába, ebből adódóan sem írni, sem olvasni nem tudott. Ismereteiket, tudásukat, viselkedésformáikat belenövés, közvetlen tapasztalás, utánzás útján szerezték meg. A szülők és a gyerekek állandó szimbiózisban éltek. Együttes tevékenység közben ismerkedtek meg a felnőttséghez szükséges munkafolyamatokkal. A tanulás nem különült el a napi teendőktől, hanem megmutatás, gyakoroltatás, biztatás, mintaadás-követés útján ment végbe. Szüleim elvégezték a 6 elemi osztályt, olvasó emberek voltak, főleg édesanyám szeretett olvasni.

Hadi munkák, hadifogság

1944 november 3-án más falvak fiataljaival együtt a nyilas rendszer hadi munkára kényszerített bennünket. Zalavégi társaimmal a Sárvár környéki tankcsapda rendszer ásásába kezdtünk. Ruházatunk, cipőnk néhány nap alatt lefoszlott rólunk. Élelmezésünk megoldatlan volt, szállásunkat pajtákban oldották meg. Aludtunk a sárvári téglaégetőben is, 10-15 centiméteres porban. Vérhast kaptam. Egy család megengedte, hogy istállójukban alhassam. December végére 11 kg-ot fogytam. Szilveszter napján Szombathelyre, majd a csallóközi Fél község iskolájába szállásoltak el bennünket. Egy este sorakozót rendeltek el, a templomkertben kellett vigyázzban állnunk és végignéznünk, ahogy a tábori csendőrök agyonlőnek egy falubeli férfit. Az ok: a katonaságtól megszökött. Négy gyermeke volt, felesége tüdőbetegségben szenvedett. A férfit közszemlére tették, mellkasán egy csomagolópapíron ezt olvashattuk: „Így jár minden hazaáruló”.

1945 márciusában nyugat felé indítottak bennünket. Május 7-én hajnalban amerikai fogságba kerültünk. Onnan augusztus 2-án megszöktem. Egy München környéki tanyás gazdánál cselédként dolgoztam, mellette kántorkodtam. Október végén hazaindultam, december utolsó napjaira visszatértem Zalavégre. Súlyom 40 kg. volt, édesanyám alig ismert meg. Az átélt testi-lelki szenvedések leírásával adós maradok. Kulcsgondolat: a legnagyobb veszteségekből is van újrakezdés, ha van remény és cél, lelkierő.

Tanulmányok, az ifjúkori szakmai álmok megvalósulása

Elemi iskolai tanulmányaimat Zalavégen, a középiskolait Zalaegerszegen, Csáktornyán, Kőszegen végeztem. 1946-ban érettségiztem, 1947-ben tanítói képesítést szereztem. Egyetemi tanulmányaimat az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen végeztem, pedagógia szakos középiskolai tanári diplomát kaptam. Jelentős tudós tanár személyiségként ismerhettem meg Kardos Lajos professzort, akinél általános lélektant hallgattam. Magyarázatai mindig világosak, pontosak, tárgyilagosak voltak, de a tanári gyakorlat számára csak más közvetítőkkel voltak hasznosíthatóak. Megragadott Lukács György filozófiája, még inkább két kötetes esztétikája. A gyermeklélektant Mérei Ferenc és Molnár Imre tanár uraknál tanultam. Molnár tanár úr gyermeklélektan jegyzete még ma is megáéllja a helyét. Ő segítségemre volt abban, hogy bepillantsak az akkori Pszichológiai Intézet munkájába, ő volt akkor az Országos Pszichológiai Intézet igazgatója. Tőle tanultam, hogy hogyan kell esettanulmányt, életelőzményt készíteni, hogyan alkalmazhatók az egyes tesztek. Én bejártam hozzá az Intézetbe és megismerkedtem a tesztekkel - ami akkor gyanús forma volt, és nem nagyon szabadott használni - Rorschach, Raven, Szondi teszteket használtunk. Neki köszönhettem, hogy a későbbi évek során kapcsolatot tarthattam az Intézet akkori munkatársaival, megismerkedhettem a náluk akkor használt technikai, elektronikai eszközökkel.

Egyetemi tanulmányaim alatt a neveléstörténetet tanító tanárnő, látva érdeklődésemet, felhívta figyelmemet a Gyermekvédelem c. folyóiratra és Molnár Aladár államtitkár tevékenységére. A 19. század végén haladó szellemű pedagógusok, orvosok, jogászok útjára bocsátanak egy kiáltványt: Építsünk árvaházakat! Ezen a téren Pestalozzi^[49] fejtett ki úttörő munkásságot, de egy német minta is szerepet játszott, ezt szlöjdmozgalomnak hívták. A szlöjdmozgalom lényege tulajdonképpen az volt, hogy szakmunkára kell felkészíteni az árvaháziakat, nem elég az éhhaláltól megmenteni őket. Magyarországon a Tanítók Szakszervezete gyűjtésbe kezdett egy pedagógus árvaház létrehozására. Közben Molnár Aladár tanulmányútja során megismerkedett a Pestalozzi-Warli féle árvaházak nevelési tevékenységével. Átvették Pestalozzi alapelvét, hogy a gyermek fejét, szívét, kezét egyszerre kell fejleszteni. Egy-két éven belül Balatonfüreden felavattak egy árvaházat, ahol a gyermekeket kertészkedésre, szőlőművelésre alkalmas szakemberekké képezték. Ebben a szellemben nyílt meg 1898-ban a kecskeméti Pedagógus Gyermekek Árvaháza is. Az épületet a második világháború után szovjet laktanyává alakították. 1957-ben a Pedagógus Szakszervezet és az Oktatásügyi Minisztérium pályázatot írt ki a volt árvaház megnyitására Országos Nevelőintézet néven. 1957 szeptemberében már érkeztek a gyermekek, pedagógus árvák.

Munka a kecskeméti nevelőintézetben

Pályám kezdetén dolgoztam tanítóként, gyermekotthoni nevelőként, óraadóként lélektant és logikát tanítottam gimnáziumokban. Mellékállásban az Ideggondozó- és Lélektani Állomáson nevelési tanácsadói tennivalókat láttam el. 1957 szeptemberében kerültünk feleségemmel Kecskemétre. Meg lehetett pályázni a tanári állásokat és hát mi is, feleségemmel együtt megpályáztuk, és 1957 szeptemberében megkezdtük a tevékenységünket.

Az intézmény szerkezete szerint családokra oszlott, minden nevelőtanár kapott egy 16-18 főből álló gyerekcsoportot és ők alkottak egy családot. Én a 6-10 évesek csoportját vezettem, mint családapa, a feleségem az alsósok és középiskolás lányok csoportját vezette. Nála az volt a szempont, hogy nagyobb lányok kerüljenek a kisebbek mellé, hogy segítsék, gondozzák, bátorítsák őket, hiszen különösen az esti órák voltak a nehezek egy kisgyereknek az igazi családtól távol. A gyerekek külső iskolába jártak, délután tanórai foglalkozások voltak, amit akkor hagyhattak abba, ha elvégezték munkájukat. Enyhíteni kellett a gyermekeknek azon veszteségét, amelyet a családból való kiszakadás okozott. Időszakos érzelmi labilitásuk nagyban rontotta iskolai teljesítményüket. Ennél is rosszabb volt, hogy csökkent magabiztosságuk. Családias légkört igyekeztünk kialakítani. Az idősebbek választhattak maguknak „kistestvért”, a kisebbek is felkérhettek „testvérnek” idősebbeket. A nevelőtestület úgy döntött, hogy a gyerekek ne egyenruhában, hanem rendes ruhában járjanak. A gyerekek állíthatták össze ebédjük menüjét, együtt dönthettek, hogy mit nézhetnek a tévében és mennyit, ahogy egy családban is működik ez. Minden gyermek egyéni fejlesztési programban vett részt, mert bizonyos lemaradottsággal jöttek az otthonba. Ezt még a pedagógus kollégákkal is nehéz volt elfogadtatni, hogy ilyen egyéni programokat állítsanak össze, de azért sikerült. A nevelők és a gyermekek az esti órákban kötetlen beszélgetések során beszélték meg a napi problémákat. este az ember lelkileg nyitottabbá válik. Igényli mások közelségét.

Nagy gond volt az árvaházi gyerekekkel a pszichés és pszichoszomatikus zavarokkal való szembenézés, mint például a beszédhibák, dadogás, a fiúgyermekek éjszakai bevizelése. Az éjszakai felriadásos gyerekekkel is fontos volt foglalkoznunk, ezt volt a legnehezebb kezelnünk. Minden probléma kezelésére kitalálunk módszereket. A szakértők egy része például azt állította, hogy a bevizelők különösképpen szeretik a cukrot. Az éjjeliőr megfigyelte, hogy a bevizelés általában éjjel 11 és hajnal 3 óra között történik. Ebben a két időpontban felébresztettük az érintett fiúkat, kikísértük őket a WC-re majd vissza az ágyba, és odaadtuk a kikészített hókristály kockacukrot. Az első pozitív jelek egy hónap múlva jelentkeztek. Kiemelném még a szociális szorongás, fóbia, eseteit. Említettem, hogy lélektant és logikát tanítottam Kecskemét azon két gimnáziumában, ahová az otthon lakói is jártak. Ahányszor csak megjelentem az adott iskolák tanári szobájában, 1-2 tanár mindig panaszkodni kezdett. Néhány tanuló esetében az volt a probléma, hogy felszólításkor nem szólaltak meg. Aznap este az otthon könyvtárában keserves, szívszorító, sírós beszélgetésre került sor. Én közben konzultáltam a Katona kórház pszichiáterével és a budapesti pszichológiai Intézet egyik gyermekpszichológusával. A hangos zokogások lecsendesültével rövid mély légzés következett, majd elmondtam mindazt amit a szorongásról nekik tudniuk kellett. Sok mindenben megállapodtunk. A technika része volt, hogy először az irodalom, majd a történelem leckét megtanulása után egy üres szobában hangosan fel kellett mondani. Két hét múlva vállalkoztak arra, hogy átjöjjenek az én csoportomba kiselőadást tartani. Közülük ketten háromnegyed év múlva beszédet mondtak egy iskolai ünnepélyen.

A kecskeméti Ideggondozó és Lélektani Állomás létrehozása

Munkatapasztalataim arról győztek meg, hogy a gyermekek 5-8%-ának valamilyen segítő szakszolgálatra van szüksége. Időközben valamennyire megismertek Kecskeméten, egy megyei pedagógiai pályázaton első díjat nyertem, a megyei újságban gyermeknevelési témájú cikkeim jelentek meg. A Gyermekvédelmi Intézet igénybevette szolgálataimat örökbefogadási ügyekben, fiatalkorúak bíróságán. Végül a megyei Egészségügyi Osztály vezetője elfogadta javaslatomat egy lélektani állomás létrehozására. Eredetileg a „Gyermeksegítő szolgálat” nevet javasoltam, de olyan név kellett, amely az egészségügyre is utalt, ezért került be az „ideggondozó” kifejezés. Egy pszichológusból, egy gyógypedagógusból és egy pedagógia szakosból állt ez csoport. Az első időszakban a problémás viselkedésű, később a tanulmányi nehézségekkel küzdő, beszédhibás, olvasási és írási nehézségekkel küszködő gyermekekkel is foglalkoztunk.

Az Ideggondozó és Lélektani Állomáson folyó munka keretében gyakran kerestek meg iskolaigazgatók, tanárok azzal, hogy tegyek valamit a nehezen kezelhető, általában roma gyerekekkel, pl. iskolai érettség vizsgálatokkal bizonyítsuk be, hogy azok a gyerekek speciális iskolába valók. Ehelyett komplex módon próbáltuk megközelíteni ezt a problémát: nem csak a gyerekekkel foglalkoztunk, hanem a szüleikkel is. Igyekeztem nekik munkát tsalálni. És elindult egy óriási folyamat. A gyerekek iskolában, a szüleik dolgoznak. A megyei védőnő segítségével télen varró-főző, egyéb háztartási tanfolyamok indultak a családoknak. Életmódot is tanultak ezek a családok. Megtanulták, hogy a szoba mésszel és meszelővel kimeszelhető és tisztán tartható. Megtanították a szülőket a gyerekek sok mindenre. Szegedről még másfél évig jártam vissza Kecskemétre felügyelni ezeket a változtatásokat.

Szegedre kerülés

1962-ben jöttem el, előtte két dolog történt: Volt egy pedagógus konferencia, ahol én előadást tartottam. Ott volt Ágoston György professzor, aki korábban az ELTE-n a Pedagógiai Tanszék vezetője volt, a szakdolgozatom is nála írtam. Ő akkor gratulált az előadásomhoz és ebéd közben elmondatta velem a gyermekotthoni és lélektani állomáson szerzett tapasztalataimat. Beszéltünk tesztekről, egy lehetséges lélektani laboratóriumról. Elmondtam, hogy a Pszichológiai Intézetben milyen technikákkal dolgoznak. Mint érdekességről, említést tettem a galvanikus bőrreflex-mérőről, szó volt a személyiséglélektani irányzatokról. Végül arra volt kíváncsi, elméleti ismereteimet és gyakorlati tapasztalataimat egyetemi disszertációvá tudnám-e formálni. Akkor már volt egy munkacímem: „Szociokulturális ártalmak és személyiségzavarok”. Néhány hónap múlva Szegedre hívott. A cél az volt, hogy a gyakorló tanárok számára is használható lélektant tanítsunk.

Ágostonnak azért kellett hivatalból Szegedre jönnie Pestről, mert 1956-ban a Petőfi Irodalmi Körben felszólalt, forradalmi hevületében. És ezért büntetésből vagy jutalmul Szegedre került. Na most, Veczkó Jóska akkor Zalaegerszegen élt a családjával, és beválasztották az ottani Pedagógus Forradalmi Bizottságba, ezért tulajdonképpen menekülnie kellett a letartóztatás elől, Zalaegerszegről. És ebben az élethelyzetben találkoztam én a hasonló helyzetben lévő Ágostonnal.

Mi nem akartunk eljönni soha, mi tulajdonképpen Kecskeméten akartuk leélni az életünket, annyira jól éreztük magunkat; de közben párhuzamosan volt egy másik probléma is. A Minisztérium és a Szakszervezet közölte, hogy a megyei tanácsnak fogják átadni a Gyermekotthont. Na most a mi árvaházunk nem illeszkedett a hagyományos gyermekotthoni rendszerbe. És az kizárt lett volna, hogy van a megyében 5-6 hagyományos árvaház és ez az újításokkal teli kecskeméti megmaradhat ilyen formában, ezért előbb-utóbb az lett volna a sorsa, hogy bekebelezik ezt is. Ezt a bekebelezést nem szerettem volna megélni, így jött az alkalom, hogy lehet menni Szegedre, így jöttem is Szegedre.

1962 szeptember 1-vel neveztek ki adjunktusnak a neveléstudományi Tanszékre. A hálóterv szerint a tanárszakosok két féléven át hallgattak pszichológiát, félév végén kollokváltak. A hallgatókat szaktárgyuk szerint 30-40 fős csoportokba osztottuk. Az egyik félévben áltlaános lélektant tanultak. Egy szovjet-orosz könyvet mondtak hivatalosnak. Mivel a pszichológiát ketten oktattuk Dúró tanár úrral, hamarosan pszichológiai csoporttá alakultunk, a vezető Dúró tanár úr lett. Az általános lélektant illetően gond nélkül megállapodtunk, hogy Kardos professzor jegyzetét használjuk. Annyiban módosítottam, hogy az első foglalkozás témája: irányzatok a pszichológiában. Ebbe belefért egy kis pszichológiatörténet és a személyiséglélektani elméletek ismertetése. A stúdium végén két órában foglalkoztam a szociálpszichológia alapkérdéseivel. Az elméleti előadásokhoz filmvetítés is kapcsolódott; például kis filmeket vetítettünk a reflex-kísérletekről.

1963-tól a lélektani stúdiumhoz fél évenként egy fél napos lélektani gyakorlat kapcsolódott. A hallgatók mentesültek a szaktárgyi órák látogatása alól. A lélektani gyakorlat a pszichológiai laborban kezdődött. Itt ismerkedtek meg a hallgatók az egyes pszichológiai tesztekkel, majd a technikai eszközök kerültek sorra, a hanggenerátor, a galvanikus bőrreflex mérő, a reakcióidő mérés, az EEG. A gyakorlat óvodai és iskolai látogatással folytatódott. a hallgatók megfigyelési szempontok alapján készítettek jegyzeteket, például a gyermek figyelmét követve metakommunikációs jegyek alapján (koncentráltan figyel, nem figyel, megosztva figyel).

Kapcsolat Geréb Györggyel

Értesültem, hogy Szegeden is működik egy Ideggondozó Lélektani Állomás, hasonló ahhoz, amit mi is működtettünk Kecskeméten. Értesültem, hogy egy orvosnő vezeti, és én felhívtam, hogy el szeretnék jönni ide. A Múzeummal szemben működött a szegedi Ideggondozó és Lélektani Állomás, egy belgyógyásznő vezetésével és a pedagógiai-pszichológiai vonulatot Geréb György vezette. Itt találkoztam Geréb Györggyel, mint az Ideggondozó és Lélektani Állomás pszichológusával. Tulajdonképpen egy szakmai konzultáció kezdődött el vele a tesztekről, te hogy csinálod, mit tudsz kihozni a Szondi tesztből, a Rorschachból, a gyerekrajzok elemzéséből. Geréb Gyurka eljött hozzánk Kecskemétre és megnézte, nálunk hogy működnek a dolgok, megnézte, hogyan készül egy esettanulmány, az orvos, pszichiáter hogyan kapcsolódik bele a mi munkánkba.

A Gyurka akkor készítette az első doktori disszertációját (kettőt írt és védett meg), akkor írta a Pszichológiai Atlasz című művét. Ő akkor nagy lendületben, életerőben volt, és a tanárképzés terén a legjobbak közé tartozott. A problémás gyermekekkel való tapasztalatait az Ideggondozóban szerezte és a Pulz utcai gyógyintézetben, bár ő ott nem dolgozott, hanem Wágner Ádám, aki az elmegyógyintézet pszichológusa volt, és Geréb kollégája volt a nevelési tanácsadóban. Wágner Ádámmal mi is jó barátságban voltunk, később nálam írta doktori disszertációját, na és ő hozott össze engem Bognár Cecillel. Ez a Wágner Ádám református és egyházi körökben is mozgott és noha Bognár Cecil maga katolikus volt, a Református Házban lakott (az Anna-kút bal oldalán az a három emeletes sárga épület).

Gerébbel ez a kapcsolatunk tovább folytatódott, fehér asztal mellett, családdal is összejártunk, majd 10 évig még, a súlyos betegségéig. Szakmai publikációkban is együttműködtünk, a szemléletünk nagyjából közel állt egymáséhoz, egy biológiai alapú irányzat, amit ma evolúciós szemléletnek mondunk. Akkoriban a biológiát kihagyni a pszichológiai jelenségekből butaság volt, hozzá nem értést jelentett. Tehát nem véletlen, hogy Geréb első nagyobb műve, a Pszichológiai Atlasz prezentálja a test és a lélek egységét, kölcsönhatását.

Geréb tanár úr személyisége az átlagos, mindennapi alkalmazkodóképességű emberétől eltért. Volt benne egy kis extremitás, ezért őt túlzottan nem kedvelték. Szakmai felkészültsége abban az időszakban a legkorszerűbbnek volt tekinthető. Elkötelezettsége, elhivatottsága nagy energiákat mozgósított. Ami közel hozott minket lelkileg, az az a tény volt, hogy 1944 elején a zsidókat Szerbiába vitték munkatáborba, hogy egy ércbányában a németeknek ércet termeljenek ki. A Gyurka ott töltött több mint 1 évet, az önkényuralom és elnyomottság összes kétségbeesésével és félelmével. Az őrök bármikor, bármelyik pillanatban bárkit lelőhettek, elszámolni nem voltak kötelesek, teljes kiszolgáltatottságban éltek. Gyurkának szerencséje volt, olyan transzporttal jöttek haza, tulajdonképpen gyalog Szerbiából, hogy a parancsnokaik ki tudták védeni őket a nyilas brigantik rémtettei elől. Ennyi az ő sorsának ez a része. Az én sorsom része volt, ahogy említettem, hogy 1944 novemberében, mint 16 éves leventét a falu összes gyerekével hadi munkára vittek. Geréb Gyurka munkaszolgálatos táborban, én pedig hadi munkatáborban voltam egy és egynegyed évig. És ez is megalapozta a jó barátságunkat, az együttgondolkodásunkat és együttérzésünket. A közös sors segített, hogy ugyanarról mindig ugyanazt gondoltuk.

Többször kapacitált engem a Gyurka, hogy menjek át a tanszékére, merthogy ő a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Pszichológiai Tanszékének volt a vezetője. És az ő tanszéke szakmailag jobb felkészültségű volt, mint a miénk. Volt már kész laboratóriuma, volt reakcióidő mérő, hazugságmérő, meg hanggenerátor és tesztsorai is voltak. A Gyurka fő kutatási területe a munkalélektan volt, neki akkor a munkalélektanban a legjobb laboratóriumi felszerelése volt Magyarországon, a ruhagyárral működött együtt. Tehát számomra mint kutatási lehetőség, vonzóbb volt, mint a miénk, de végül nem mentem. Pszichológiaoktatás és élet a szegedi egyetemen, kezdeményezések A Neveléstudományi Intézet keretében Duró tanár úr azt a lélektani felfogást, irányzatot hozta, ami később átment egy Kardos Lajos képviselte általános lélektanba. Az már rendben volt, Kardos Lajos nekem tanárom volt a pesti egyetemen, ő tulajdonképpen az amerikai behaviorizmust hozta Magyarországra. Na most az általános lélektan területén minden stimmelt, hiszen nemzetközileg egy általános felfogás érvényesült ezen a területen. Ami nem stimmelt és borzasztóan zavart, hogy attól, hogy én elmondom nekik és bevasalom rajtuk a Kardos Lajos Általános lélektant, tudtam, hogy ők ezzel se jobb, se rosszabb tanárok nem lesznek.

A Geréb Gyurkánál a lehetőségek tágabbak voltak, előbb nyílt meg egy személyiséglélektant is befoglaló rendszer gondolata. Beszélgettem vele erről már az 1960-as évek végén. És akkor azt mondta, hogy most pedig át kell jönnöd, mert „Irányzatok a személyiséglélektanban” címmel stúdiumot indítunk, szabad stúdiumot. Végül nem mentem át, mert ha vannak olyan pontok, amelyek nehezen egyeztethetőek össze, akkor az egy bizonyos távolságban megtartható barátságnak felel meg, de egy közelebbi viszonyban már ez gond lehet. Na most, hogy pontosabb legyek, a Geréb Gyurka objektivitásra törekvése, tárgyszerűsége, kutatói tényszerűségre törekvése szuper volt, de voltak különbségek. Például egyszer éppen náluk tárgyaltunk, az asszonyok sütöttek főztek, (akkor neki két kislánya volt). Beszélgettünk és felmerült, hogy az én-fejlődés címszó alatt speciális kollégiumot kellene tartani, ez az 1970-es évek végén volt. És a Gyurka összerándult, hogy „minek kutyuljuk, Jóska, annyira azt a lélektant?” Szóval, minden, ami megmérhető, az rendben volt, Gyurka szerint. Én viszont azt mondtam, hogy az intim én a legtitkosabb, amiről sosem beszélek, talán az is fontos lehet. Ő viszont mindent racionalizálni akart. Így, egy bizonyos távolságban maradtunk.

Na most, a Kardos papa volt az Akadémia és a Minisztérium által fönntartott Lélektani Szakbizottság elnöke. Tehát, hogy mi volt a lélektan tantárgy tematikája az egyetemeken és főiskolákon, az ott dőlt el. Szakmailag jó kézben volt, de hát a lényeg az általános lélektan volt. Akkor egyszer csak kaptam egy felhívást: egy bizottsági ülés lesz az Akadémián, készítsek egy tematikát. Ebbe én beleszőttem a személyiséglélektant. Javasoltam, hogy a bevezető részt ne általános lélektannak hívják a tanárképzősök számára, hanem személyiséglélektannak. Teljesen reménytelen volt a helyzetem, mert Duró tanár úr sem értett volna ezzel egyet, de Ágoston György azt mondta nekem, nézd Jóska, mi történhet, hát add be és ha feszülne a dolog átjössz a Neveléstudományi-Pedagógiai Tanszékre, ha gond lenne vagy a Gyurkához. Nekem azért gondolnom kellett az egzisztenciámra is, hiszen család is van. Beadtam a tematikám…, hallatlan rosszul kezdődött a dolog. Kardos papa azt mondta, hogy hát vannak kisebb félreértések közöttünk, mint például a személyiséglélektan. Kicsit kellemetlen és megalázó helyzet volt számomra, hiszen a tanárom volt, nála szigorlatoztam, mit mondhattam volna neki. Képzelje el, egyszer csak nyílik az ajtó, hát ki jön be, betoppant Pataki Ferenc a bizottsági ülésre és látom, hogy a dossziéból előveszi az én felterjesztésemet és azt mondja: „Nem tudom, Kardos professzor úr, hogy hol tartanak, de szeretném elmondani a Veczkó-féle felterjesztésre, hogy tisztelem, Kardos professzor a világ legnagyobb embere, de hát azért ez a javaslat egy személyiséglélektani keretbe csomagolt megismeréslélektan, érzékelés, észlelés, tehát ez egy szakmailag is tökéletes és korrekt elképzelés. Ez az a tanárképzés, ami nem írja felül a pszichológusképzést..” Kardos nagyot nézett, és akkor még többen hozzászóltak és lehetővé vált, hogy személyiséglélektani alapon induljon az oktatás. Tehát volt reményem arra, hogy nálunk a szegedi egyetemen egy másfajta lélektant oktathassunk, így nem mentem át Geréb Györgyhöz, plusz a személyes nézetkülönbség is az oka volt, hogy ne menjek át.

Akkor nálunk az egyetemen már működött a labor, és minden félévben a tanárjelöltek 1 napot gyakorlattal töltöttek. Az azt jelentette, hogy 2 órát a laborban töltöttek, eszközökkel, tesztekkel, utána 3 órát pedig iskolában, óvodában, alsó tagozatban, felső tagozatban. Az óvodában iskolaérettségi vizsgálatokat végeztek az óvónők irányításával. Úgyhogy akkor nem csak egy ismeretközpontú, hanem gyerekközpontú szemlélet kezdett kialakulni. A kutatási témám is kirajzolódott: tulajdonképpen az a kérdés, hogy a gyerekek miért kedvelik vagy miért nem kedvelik az iskolát. A pszichológiai labor amikor idekerültem, 1962-ben kezdődött, egy munkaszobából lett ott az Ady téri földszinten (mai BTK épülete, Egyetem utca 2.). Ott lettek gépek, miegymás, hazugságmérő készülékkel, reakcióidő mérővel, tremor mérővel, hanggenerátorral, meg 5 vagy 10 csatornás elektroenkefalográffal. A klinikától kaptuk, mert ők már kiselejtezték. Akkoriban már a 20 csatornásak voltak egyébként.

A helyzethez tartozott, hogy Duró tanár úr tudta tartani a frontot a politika felé, pártbizottságok, meg egyebek. Ő maga és a barátai részben politikus embereknek is tartották magukat. Ez olyan szempontból előnyös volt, hogy tulajdonképpen szabad volt a gazda. Nem kellett attól tartani, hogy ott a pszichológiai laborban Binet, Simon, Binet-Bobertag tesztek vannak, akkor amikor még ezt hivatalosan nem díjazták volna. Suba alatt egyre erőteljesebben a tényleges szakma irányába lehetett mozdulni. A fejlődéslélektan témaköre is kibővült. Az eredeti gyermeklélektani könyv egy orosz-szovjet fordítású könyv volt. Amely azért bővült, amikor már idekerültem, azért volt egy jegyzetem Molnár Imre bácsitól gyermeklélektanról, amely most is korszerű. Volt még a két kötetes Várkonyi gyermeklélektan könyv is, a Bühler könyv is. A lényeg, hogy a ’70-es évek végétől a világra kitekinthető állapotba kerültünk. A lélektan személyiséglélektan irányába való elmozdulása és a gyermekvédelem volt az én területem. Gegesivel és Liebermannal is a Molnár Imre bácsin keresztül volt kapcsolatom. Gegesi akkor az Akadémia elnöke volt. Liebermann pszichoanalitikus volt inkább, a bécsi nagy iskolához tartozott, szóval szakmailag és politikailag is tudták tartani a hátukat a tekintetben, hogy a pszichológia azért már nem burzsoá tudomány.

Visszaemlékezés Várkonyi Hildebrand Dezsőre

Kezdjük azzal, hogy ő az európai lélektan hazai meghonosítói közé tartozott. Amit Európában tudni lehetett a lélektanról, azt Várkonyi tudta. Ez zseniális dolog volt Szegeden, mert olyan elméleti bázist jelentett, ami nagyszerű volt, az összes gyenge pontjával. Hát a gyenge pontja mi volt? Az volt, hogy a pszichoanalízist kirekesztette, ez az egyházhoz való tartozásából következett. Bár utolsó munkáiban és a feleségével való találkozásom utolsó alkalmával már mondta, hogy másképp látja már a pszichoanalízist. Nem vagyok a pszichoanalízis barátja, de hát, ami van, az van. Ennél nagyobb gyenge pontja a dolognak, hogy Magyarországon volt egy igen-igen fontos mozgalom, ez a Gyermektanulmányi Mozgalom, amelynek vezetője a Nagy László volt. Ez a 20. század elején indult Amerikában, Európában, kitalálták, hogy ez a század legyen a gyerekek évszázada, és akkor elindult a Gyermektanulmányi Mozgalom.

Magyarországon az 1900-as években már létrejönnek a Gyermektanulmányi szervezetek, civil szakmai szervezetek, és ennek a vezetője Nagy László, aki Kiskunfélegyházán is tanárkodott. Ez egy óriási mozgalom volt, a Gyermek című folyóirat, a Gyermekvédelem című lap az ő kezükben volt, a Tanítók című könyv, sorozatokat indítottak és ekkor a tanárság professzionálissá vált, ami ennek a mozgalomnak az érdeme. A két- három éves tanítóképző intézetek is ekkor jönnek létre. Ez a mozgalom világszinten is óriási volt, azonban Várkonyi ezt nem ereszti be. Hogy miért nem? Talán azért nem, mert alulról jövő kezdeményezés. Egyszerű emberi gyengeség, hogy lebecsüli. Ez a nagy tudományosság igénye, akadémikus nagyképűség, meg hatalom és ideológia is. Ideológia is, hát miért került Várkonyi Szegedre? Mert akik Kolozsvárról jöttek, ők mind reformátusok, evangélikusok voltak. A püspöki kar Magyarországon azt a döntést hozta, hogy megkérik Klebelsberg Kunót, ellensúlyozza Szegeden a nagy református többséget. Klebelsberg azt mondta, hogy rendben van, ha szakmailag ez megfelel; így hozták Várkonyit, mint európai szintű szakmai szakértőt és nagy koponyát, de egyben a katolikus egyház elkötelezettjét, Kolozsvárról, hiszen a klérus tartani akarta Szegeden a bázisát. Én ezt azért mindig érzem Várkonyinál, hogy be kellett volna hoznia egyetemi szintre a Gyermektanulmányi Mozgalmat, le kellett volna ereszkednie a falusi tanítókhoz.

Várkonyit én személyesen ismertem, feleségén keresztül; ez összefügg az én sárvári 1944-es szereplésemmel. Később kiderült, hogy akkor az őrök Sárváron minket reggel és este azon az utcán keresztül vezettek, ahol ők laktak. Felesége, Piroska közép földbirtokos családból jött. Ahogy említettem, volt a Wágner Ádám, aki kapcsán én Bognár Cecillel összeismerkedtem, őt meglátogattam. Amikor én ott voltam Bognár Cecilnél, akkor illegalitásban voltam ott, hivatalosan nekem nem illett elmennem Bognár Cecilhez. Ez akkor így működött, politikailag ez nem volt illő cselekedet. Erről a Duró tanár úr sem tudott, talán ma sem tud, csak a Wágner Ádám és a Geréb Gyurka tudott erről. Bognár Cecil emlegette nekem Várkonyit. És akkor Várkonyi már nem volt Szegeden, hanem ők Piroskával akkor már Pesten voltak, összeházasodtak. Tehát Bognár Cecilen és Wágner Ádámon keresztül jutottam el Várkonyiékhoz.

Várkonyi akkor már beteg volt, kórházban volt, amikor én a lakásukon jártam. Ez Várkonyi halála előtt volt úgy 4-5-6 évvel, de akkor Várkonyi már elég rossz állapotban volt. Akkor mutatta a feleség a saját naplóját, és Várkonyi ekkor még nem tudta, hogy felesége, Piroska naplót vezet. Várkonyival tulajdonképpen én akkor egyszer, majd még egyszer találkoztam. A beszélgetések egyik része a sérelemről szólt, hogy őt milyen sérelmek érték. Sérelmek érték, a klérus részéről (ezt a szót használom, hogy klérus, mert Várkonyi is mindig ezt a szót használta), mert ő ki akart lépni a szerzetesrendtől a Piroskával való megismerkedése után, és a klérus mindent elkövetett, hogy ne lépjen ki. Az elkövetés módja pedig, a feleség családjának tönkretétele volt. Különféle csatornákon keresztül még a bankot is megfélemlítette a klérus, akinek tartozott Piroska édesapja, hogy ha a lány Várkonyival lesz, a tartozást rögtön behajtják rajta. Ki tudja, ebből mi az igaz, Piroska mondta ezeket nekem. Piroskát az édesapja többször megeskette, hogy Várkonyival nem tart kapcsolatot. Az apja tudta nélkül azonban mégis visszajött Szegedre és munkát vállalt, valamilyen tanárképzőnek volt ő a vezetője. A klérus félrevezette Várkonyit, mert azt mondták neki, hogy megkapták a pápától az engedélyt, hogy összeházasodhasson Piroskával, aztán kiderült, hogy nem is kapták meg az engedélyt, és ez azt jelentette, hogy a házasság illegitim, továbbra is a szerzet tagja maradt.

Beszélgetéseink másik része az ő eltávolításáról, nyugdíjba küldéséről szólt, hogy a rendszer nem kívánta őt. A harmadik beszélgetéscsoportunk pedig a gyermektanulmányozásról folyt, a francia és a német gyermekkutatásokról beszélgettünk, az ő kétkötetes Gyermeklélektanáról. Elmondta, hogy őt megvádolták az osztrákok, hogy Bühlertől átvette a kéziratát, tehát plagizálással vádolták. Leginkább az ifjúkor lélektana foglalkoztatta, azt gondolta, hogy az orvoslás túlzottan behatolt a serdülőkor lélektanába. Nem tudta elfogadni, hogy egy értékválság, tagadva megőrzés menjen végbe szükségszerűen a serdülőkorban, tehát hogy a fiatal tagadja a korábbi életét és valami radikális változás menjen végbe. Úgy gondolta, hogy ez kivételes esetekben van csak így. Hiszen vallotta, hogy az életeseményekből, a tapasztalásokból, az élményvilágból jönnek létre ezek az általánosítások, értékek. Várkonyi a neveléslélektannal is elégedetlen volt. Nem volt neveléslélektani megalapozottság és ő ezt hiányolta. Arra biztatott, hogy a gyermekkor pszichés klímáját vizsgáljam. Vizsgáljam, hogy a gyermek mennyire kötődik azokhoz, akiktől átveszi a tudást.

A következőeket Piroskától tudom: A Bölcsészkar épületében, a II. emeleten volt egy tanterem, kb. 40-50 fős lehetett, a lépcsőház fele nyílott az ajtaja. A hallgatók várták az előadót, Piroska ott ült az első sorban, baloldalt. Várkonyi, az előadó belépett a terembe, és Piroska nézte Várkonyit, az első sorban ülő Piroskán Várkonyinak is megakadt a szeme. Néhány másodperc után tudták, hogy vége az életüknek, és ennek örök szerelem lesz a vége. Így kezdődött és folytatódott azzal, hogy Várkonyi valamilyen téma kapcsán behívta Piroskát egy bizottság előtti beszélgetésre. Várkonyi társa a bizottságból kiment és ezért Piroska is távozni akart, mert érezte a szemek villanásából, hogy ennek nem lesz jó vége. Piroska távozni készült, megfogta a kilincset, Várkonyi utána lépett, szintén megfogta a lány kilincsen lévő kezét és ezt mondta neki: „Angyalka, te leszel az én feleségem!” Ettől kezdve Piroskát Angyalkámnak szólította Várkonyi. Így kezdődött kettejük kapcsolata. Volt egy ilyen közel-távol kapcsolatuk, időről-időre találkoztak, ezek véletlenszerű találkozások voltak pl. a kanyarban, értekezleteken, szakmai előadásokon. Várkonyi írt neki, fél év után levelezni kezdtek. Ez a kapcsolat kb. egy év után került nyilvánosságra, amikor Várkonyi kijelentette, hogy ki szeretne válni a rendből. Ekkor kereste fel az egyház Piroska családját, és a szép szótól a fenyegetésig mindenhogy kérték, hogy szakadjon el Várkonyitól. Amikor apja megeskette Piroskát, hogy szakít Várkonyival, akkor egy időre ez mindig meg is történt, de sosem volt végleges. Várkonyi papi felmentését többször is kérte írásban a különféle egyházi szervezetektől, de ilyenkor mindig Piroska családját érték a támadások. Várkonyi emiatt karrierjében törést sohasem érzett, mert dékán volt, elismert, magas rangú tanár. Azért nem vele éreztették, mert a tét az volt az egyház részéről, hogy egy ilyen remek, magas tudású embert megtartsanak.

A végső csapás: a bank megfenyegette Piroska apját, hogy elárverezik a birtokot, ha Piroska nem hagyja ott Várkonyit. Az apja kérte a lányát, hogy menjen férjhez máshoz. Volt egy földbirtokos fiú, aki jó költőnek látta magát, és jó baleknak bizonyult, aki majd birtokai révén képes lesz eltartani a családot. Piroska papája felkérte ezt a férfit, és Piroska belegyezett, hogy hozzámegy ehhez a férfihez, azzal a kitétellel, hogy nászútra nem megy és testi kapcsolat sem lehet köztük. Így a felszínen el tudták ültetni a gyanút Várkonyival való kapcsolatáról. Azonban Piroska mégis elment nászútra és gyerekük is született ezzel a földbirtokossal.

Hogyan reagál erre Várkonyi? Várkonyi verset ír, amelynek egyik fő gondolata a kétségbeesés és a rémület, hogy mi lett a kettejük szerelmével. A vers vége pedig az enyhülés, hogy bármi történik, mi akkor is egyek vagyunk, írta Várkonyi. Várkonyi lesz Piroska és a földbirtokos gyerekének a keresztapja. Kiderült, hogy Piroska földbirtokos férje csak a család vagyonára utazott, utazásait, versesköteteinek kiadásait (amire csak a pénz kérte el és elherdálta) finanszíroztatta Piroska papájával. Így a házasság lassan véget ért. A férj zsarolta Piroskát és családját, ha nem kap pénzt, akkor nyilvánosságra hozza Várkonyival való kapcsolattartását.

Végül Várkonyi már idősebb volt, amikor összeházasodott Piroskával. Várkonyi feleségével való hosszú, megpróbáltatásokkal teli kapcsolatát a „kettőnk katakizmájának” nevezte és csak egyszer beszélt erről a feleséggel való történetről. Várkonyi utolsó 5-10 évét betegeskedve töltötte, így Piroska a gondozó szerepét töltötte be leginkább. Várkonyi türelmetlen beteg volt, rosszul viselte betegségeit. Várkonyi emberi gyengesége, gyarlósága, hogy rabiátus tudott lenni. A rabiátus a szangvinikus és kolerikus keveréke, olyan, mint Bánk bán, a hallgatóimnak 30 éven keresztül ezt a példát mondtam. Nagy erő, óriási fékezhetetlen erő, indulat dúl benne, ami összeomlik benne egy katasztrófa miatt. Ez egyre inkább felerősödött benne, és szemrehányóvá, önvádlóvá lett. Öregkori, beteges kitöréseiben Piroskát vádolta, hogy miért lett hűtlen hozzá. Egyszerre szolgált Várkonyi két urat, sőt hármat. Egyszerre egy emberfölöttit, amit Istennek mondanak, másodszor egy földit, ami az ő klérusa volt, harmadszorra pedig saját értékrendszerét. És persze emellett zseni volt.

Jöttek az 1950-es évek, amikor Piroska családjának földbirtokait felosztották, elvették kúriájukat (Sárváron), birtokaikat és jövedelem nélkül maradtak. Piroska visszaköltözött Szegedre és akkor itt indították a Várkonyiék a Cselekvés Iskoláját (folyóiratuk is volt), létrehozták a polgári iskolai tanárképzést is, amelynek kezdeményezője szintén Várkonyi volt, és ott kapott tanári állást Piroska, így megvolt neki a jövedelme, de a családjának nem. A családja tartalékokból éldegélt, pesti házaikat adták el. Tulajdonképpen Várkonyi nyugdíjából és fizetéséből élt Piroska, és valamennyire segítette saját családját is, ha tudta, mert én aztán azt már nem tudtam nyomon követni, hogy az ő családjával mi lett.

184-200 ***

Sebőné Szenes Márta visszaemlékezése^[50]

Egyetemi évek Debrecenben

1975-ben jelentkeztem a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának pszichológia szakára, ahova elsőre felvételt nyertem. A pszichológia oktatás ebben az időben még igencsak gyermekcipőben járt, hiszen mi voltunk a 2. évfolyam. Nagyon izgalmas volt látni, hagy tanár és diák együtt tanul. Összesen 13-an voltunk a szakon, nagyon bensőséges, kicsit túlságosan is csak önmagunkra figyelő attitűddel. A Pszichológia Tanszék vezetője akkor Kelemen László volt, aki többek között tanuláslélektant oktatott nekünk. Lénye egyszerre volt számomra mindig a nagyon hiteles, biztonságot sugárzó, nagy tudású bölcs ember megtestesülése. Szívesen emlékszem vissza Szakács Ferenc óráira, aki soha nem felejtett el az izgalmas személyiségpszichológiai ismeretek közé finom bókokat csomagolni a lányoknak. Hunyadi György órái a sok szociálpszichológia kísérleten túl a fanyar humora miatt hoztak páratlan intellektuális felüdülést. Czigler tanár úr szenvedélyesen oktatta a gondolkodás pszichológiát, bár nem volt könnyű dolga ébren tartani minket a macskák látóidegpályáin mérhető elektromos kisülések témájával. Matolcsi Ágnes szerettette meg örökre velem Jung pszichológiáját. Összegezve mindenképp nagyon alapos, mély naprakész tudással igyekeztek oktatóink ellátni minket, s visszatekintve is úgy látom, hogy elméletben legalábbis gazdag tudással indultunk el a pszichológusi pályán.

A szegedi pályafutás kezdete

1980-ban végeztem Debrecenben, rögtön utána Szegedre jöttem dolgozni. Megjelent az egyetemnek egy gyakornoki pályázata, ugyanis a régi doktori rendszerben, ha valaki doktorálni akart, akkor egy 2-3 éves gyakornoki időszakot kellett eltöltenie, és ez alatt volt módja megírni a doktori dolgozatát. Az akkori tudományos szisztémában ez volt az első fokozat, az első tudományos minősítés. Ehhez nem tartoztak olyan szisztematikus kurzusok, mint a mostani PhD képzésben. Tehát jelentkeztem az akkori József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológia Tanszékére, és itt lettem gyakornok, ami a dolgozat írása mellett azzal is járt, hogy taníthattam a Tanszéken. Abban az időben általában nem volt egyértelmű, hogy a tanszéken pszichológus diplomával rendelkezők tanítottak, hanem úgy is bekerülhettek az oktatók, hogy pszichológiai témájú doktorit írtak. Amikor én a tanszékre kerültem, akkor Dúró Lajos volt a tanszékvezető. További munkatársaim voltak többek között , Zakar András, Gergely Jenő, Veczkó József, Helembai Kornélia, Keményné Gyimesi Erzsébet. Akkor nem volt még egyáltalán pszichológusképzés, csak tanárképzés folyt és én azon belül tanítottam pszichológiát, a legkülönfélébb kurzusokat kellett oktatnom, kezdetben nem nagyon válogathattam. A kollégáktól nagyon sok támogatást kaptam ahhoz, hogy biztonságban kezdhessek tanítani, illetve írni a kisdoktori értekezést. Dúró tanár úr különösen odafigyelt a tevékenységemre, hiszen ő volt a témavezetőm. Sokat konzultált velem akkoriban, s osztotta meg velem gazdag kutatói tapasztalatait.

A tanszéken mindenkinek megvolt az önálló kutatási területe, de a mai lehetőségekkel összevetve kutatásaink kisebb lélegzetűek voltak, a feldolgozásra nem mindig állt számítógépes program rendelkezésre, ezért ezt gyakran manuálisan végeztük. Lényegesen kevesebb standardizált kérdőív, skála segítette a munkákat. A saját első kisdoktori értekezésem statisztikai feldolgozása a Kalmár László Számítógép központban zajlott, ahol egy igen kreatív statisztikus megértve a kérdéseimet, lefuttatta a megfelelő programot, miután én lyukkártyán eljuttattam hozzá a megfelelő adatbázist. Emlékszem, hogy az akkori kutatásom eredményeinek papíron kinyomtatott változata kb. 35 kgt-ot nyomott.

Igazából a tanárszakos pszichológia képzés akkor is négy fő témában zajlott: általános, fejlődés-, szociál- és pedagógiai pszichológia. Nálam volt olyan időszak, amikor mindenbe bele kellett kóstolnom, de ahogy lehetőség nyílt, hogy a saját érdeklődésemnek megfelelő témákat válasszak, egyre inkább szociál- vagy pedagógiai pszichológiát tanítottam. Ötödévesként és a diplomám megszerzése után is tanultam Mérei Ferencnél pszichodrámát, ami igen nagy segítségemre volt, mivel a Mérei-féle pszichodráma csoportra fókuszáló módszer, így ez a technika jobban felhasználható a tanárképzésben, mint a Moréno féle klasszikus pszichodráma. Mérei személye egyébként is nagyon mély benyomást gyakorolt rám. Az az atmoszféra, amit ő teremtett egyszerre volt nagyon intim, személyes, valamint kreatív. Olyan volt, mintha egy olyan zseni alkotó műhelyében ülnél, aki ismeri a tudományokat, művészeteket, önmagát, s aki ugyanakkor képes a csoport minden tagjának rezdülésére nagyon szenzitíven odafigyelni és reagálni. Az a szenvedély, ami az ő lényéből sugárzott nagyon meghatározta az én pszichológusi identitásom alakulását.

A tanszéken folyó kutatások, kapcsolatok a Pedagógia Tanszékkel

Az első doktorim, ami a barátsággal kapcsolatos volt, nevezhető részben szociálpszichológiai kutatásnak. Azt vizsgáltam ugyanis, hogy miként választják ki egymást a barátok, melyek azok a dimenziók, amelyekben hasonlítanak, és melyek azok, amelyekben komplementerek. A Pszichológia Tanszéken dolgozó tanárok leginkább valamilyen pedagógiai vagy neveléslélektani témában végeztek kutatásokat, így Duró Lajos az iskolai osztály pedagógiai pszichológiájával foglalkozott, Veczkó József többek között a gyermekvédelem területén dolgozott illetve gyermekek iskolához való attitűdjét vizsgálta. Veczkó tanár úrral sokat beszélgettem, nagyon élveztem a régmúltba visszataláló történeteit, s igazán bíztam szakmai és emberi bölcsességében. Bár nem voltak közös kutatásaink, jó munkakapcsolatban voltunk a tanszéki kollégákkal és sokat segítettek abban, hogy a pályámon elinduljak, annak ellenére, hogy engem nem annyira a pedagógiai pszichológia érdekelt. Az viszont kifejezett kívánságuk volt, hogy nekem is legyen pedagógus végzettségem, így a Ságvári Endre Gimnáziumba elmentem gyakorló tanításra. Két évvel az idekerülésemet követően tanári diplomám lett, amivel hivatalosan is oktathattam pszichológiát. Nagyon szép emlékeket őrzök erről a féléves tanítási gyakorlatról.

Igazán jó kapcsolatban voltam a Pedagógiai Tanszék fiatalabb oktatóival, így Czachesz Erzsébettel és Csapó Benővel is, több szakmai kérdést vitattunk meg közösen. De privát életünkben is gyakran összefutottunk. Ők is sok segítséget adtak ahhoz, hogy mihamarabb beilleszkedjek az egyetem hétköznapjaiba. Több érdekes szegedi barátot rajtuk keresztül ismertem meg. Ágoston György pedig, aki akkor a tanszéket vezette, szívesen adott szakmai tanácsot készülő doktorimhoz. Később Nagy Józseffel is jó munkakapcsolatom alakult ki.

Politikai korlátok az 1980-as években

Amikor elkezdtem pályafutásomat, a hetvenes évek végén a szakirodalom egy jelentősebb része főként szovjet szakirodalom volt. Nem volt tilos, de a pszichológia nem minden területén volt lehetséges nyugati szakirodalmakkal foglalkozni. A hallgatók ezeket kinyomtatott jegyzet formájában nem kaphatták meg könnyedén, de az órák előadásanyagában természetesen használhattunk nemzetközi irodalmat is. Volt egy érdekes beszerzési forrás, ugyanis háromévente egyszer ki lehetett menni nyugatra, és jó néhány olyan könyvesbolt volt ott, amelyek a Vasfüggönyön inneni kutatók és oktatók számára tartották a könyveiket, és limitált mennyiségben ezeket haza lehetett hozni, ingyenesen. Az más kérdés volt, hogy a határon egy jelentős részét elvették, de még így is megérte. Ezek a könyvek még a mai napig megvannak, több olyan művet hoztam, amit itthon nem lehetett kapni.

Kaptam invitálást az egyetemen arra, hogy lépjek be a pártba, már minden fel volt terjesztve velem kapcsolatban. Ám én éretlenségemre hivatkoztam, s így megúsztam. Emlékszem egy markáns eseményre, ahol komoly figyelmeztetésben részesültem. Létezett és létezik egy lap, a Mozgó Világ, amely akkoriban egy olyan újságnak számított, amelyben több, a rendszerrel össze nem egyeztethető gondolat látott napvilágot, tehát csíráiban megjelentek kritikai gondolatok, szabadabb gondolkodás, főleg az irodalom, szociográfia, alternatív művészetek terén. Egy ponton betiltották ennek a lapnak a megjelenését, ami ellen az országos és a szegedi értelmiség jó része tiltakozott, aláírás gyűjtés is volt, és én is aláírtam ezt, mert fontosnak tartottam a lapot. Lényeg a lényeg, azokat az embereket, akik tiltakoztak a megszüntetés ellen, összehívták, és elmondták nekik, hogy ha ezt folytatják, akkor az az állásukba fog kerülni a dolog.

A Diákcentrum létrejötte és működése

Nekem nagyon jó kapcsolatom volt és van a hallgatókkal. Említésre méltó, hogy régebben számtalan nyári gyakorlatra vittük el őket, ahol természetes, hétköznapi emberi környezetben lehetett közelebb kerülni egymáshoz. Például Hajósra vittük el a hallgatókat nyaranta, ahol éltek állami gondozott gyerekek és ugyanakkor művészi alkotó táborok is szerveződtek egyidejűleg. A gyerekekkel való törődésen túl sok értelmiségivel és művésszel találkozhattak a hallgatók, amely igen gazdag tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtott. Kicsit olyan volt a hangulat Hajóson akkoriban, mint most a zenei fesztiválokon. Egyébként pedig egy-egy kurzusom végén gyakran informálisan is találkoztam a hallgatókkal, ami számomra jó visszajelzési lehetőség volt. Mindig próbáltam a jegyzeteknél többet tanítani pszichológiából. Mindig volt gyakorlati munkám az oktatás mellett (dolgoztam Ifjúsági Ideggondozóban, Drogambulancián, lelkisegélyszolgálatnál), és ezek tapasztalatait lehetőség szerint mind átvittem az oktatásba.

Szívesen vállaltam patronáló tanári feladatokat, amely azt jelentette, hogy egy diákcsoport 5 éven át hozzám tartozott, s így számtalan élethelyzetükben segíthettem őket. Valószínűleg többek között ezek a jelentős tanár-diák kapcsolatok vezettek el a Diákcentrum létrehívásának gondolatáig, amely 1992-ben alakult. Azóta az intézmény a vezetésemmel most már Egyetemi Életvezetési Tanácsadóvá nőtte ki magát. Ebben a központban minden szegedi egyetemista alanyai jogon kaphat mentálhigiénés, pályaválasztási, életút tervezési tanácsot, valamint a speciális tanulási igényű hallgatók is ide fordulhatnak segítségért. Azt hiszem ennek a központnak a létrejötte és sikeres működése eddigi pszichológusi munkám legfontosabb eredménye. A központnak egyébként nagyon jó szakmai kapcsolata van a Pszichológiai Intézettel. Velem együtt 3 kolléga dolgozik a tanácsadóban.

Carl Rogers Szegeden

Amikor lejárt a hároméves gyakornokságom, nem volt további lehetőség itt maradnom az egyetemen, így jelentkeztem a JGYTF-re tanársegédnek, ahová fel is vettek. Ekkor ott Geréb Györgyöt követően Klein Sándor lett a tanszékvezető, az ő kezdeményezése volt a Rogers Konferencia, illetve, hogy személyközpontú oktatás legyen az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, így a hallgatók oktatása is ebben a szemléletben folyt. Egyébként Klein Sándor hiteles, őszinte egyénisége azóta is nagyon nagy hatással van gondolkodásomra, pszichológusi hitvallásomra. Visszatérve, ilyen jellegű találkozóra háromszor került sor Szegeden, amelyekben komoly szervezési munkát végeztem: 1983-ban kétnapos, majd 1984-ben és 1986-ban egyhetes konferenciát szerveztünk. Az idén a 25 éves évforduló alkalmából ismét nagyszabású találkozó lesz Szegeden, ahol megint részt fogok venni.

A konferencián nagyon intenzív emberi találkozásokat lehetett megélni, miközben mindez nagyon finoman be volt ágyazva a szakmába. Tehát egyszerre volt a program nagyon személyes és szakmailag színvonalas, nagyon sok külföldi trénerrel, előadóval, facilitátorral. Carl Rogers személye pedig jelentősen emelte a konferencia színvonalát. Hozzá kell tenni, hogy előtte nem volt jellemző, Szegeden pedig különösen nem, hogy ennyi nyugati előadó eljöjjön hozzánk. Hátborzongató, és szívet melengető volt megélni, hogy épp itt Szegeden találkozott mondjuk egy francia és egy orosz pszichológus, s kötöttek életre szóló szakmai és emberi barátságot, levetkőzve azt az előitélet-tömeget, amit a politika állított közéjük. Emlékszem, hogy a személyközpontú szemlélet keretében olyan emberi találkozások jöttek létre, amelyek megélése számomra egyszerre volt transzcendens élmény, közösségi élmény és egy beavatódás abba, hogy hogyan tud két vagy több ember úgy találkozni, hogy a politika ebbe ne legyen ott manipulatív módon. Nagyon nagy létszámú volt a konferencia, sok olyan résztvevővel, akik először találkoztak a Rogers-i terápiával, szemlélettel. Több százan voltunk, alig fértünk el az akkori Ifjúsági Ház nagytermében. Nagyon sok lehetőség volt nagycsoportban, kiscsoportban, megtapasztalni a nondirektív vezetést, tehát sokféle fóruma volt annak, ahogy ki-ki egy másik emberrel találkozhatott. Míg egy átlagos konferencián csak frontális előadások vannak, itt sok lehetőség nyílt a személyes találkozásra.

Azt gondolom, hogy mindez nagy hatással volt a JGYTF-en is, de más résztvevők, így például iskolákból jött pedagógusok számára is. Úgyhogy ezután sokáig úgy dolgoztunk, hogy a Rogers-i szemlélet szerint év elején egy szerződést kötöttünk a hallgatókkal arra vonatkozóan, hogy mit fogunk tanulni. Ebben közösen döntöttünk, nem volt előre megírt tematika, tehát arról beszéltünk, hogy mire volt szükségük. Nem arról volt szó, hogy ha nem akartak, akkor semmit nem tanultak, hanem egy közös étlapról együtt döntöttünk, hogy mit fogunk csinálni. Jó néhány előadásra emlékszem, ahol Klein Sándorral bementünk az órára, és a hallgatók háromnegyed órán át azon vitatkoztak, hogy miről fogunk tanulni. Ez egy külső szemlélődőnek furcsa lehetett, de egy idő után megtanultak a diákok praktikusan dönteni és tényleg azt csinálni, amit szerettek volna.

Minden szemléletnek lehetnek szélsőséges pontjai, tehát az a rendszer abban a formában, ahogy mi csináltuk, egy teljes egyetemre nem igazán kiterjeszthető, de vannak olyan formák és kurzusok, ahol erre van lehetőség, így a gyakorlatokon, szemináriumokon. Mindenképpen azt gondolom, hogy akkor lehet ez a módszer hatékony, ha kicsi korban elkezdenek eszerint a szemlélet szerint nevelni és ez felmenő rendszerben működik.

„Még mindig nagyon szeretek tanítani”

Még mindig nagyon szeretek tanítani, s számtalan egymástól független kutatási terület is izgat változatlanul a pszichológián belül. Túl az oktatás és a kutatás szépségén engem az motivál még mindig ezen a pályán, hogy amikor egy emberrel találkozom, az mindig egészen új és különleges élmény. Addig érdemes csinálni ezt a munkát, amíg az ember meg tudja őrizni azt a fajta nyitottságot vagy ártatlanságot, amivel megengedi magának, hogy nap mint nap új csodák történjenek vele. Én még mindig nagyon kíváncsi vagyok, és ennek folytán újra és újra olyan dolgok történnek velem, amelyekben azelőtt még nem volt részem. Amikor hozzám belép valaki, akkor én nem tudom, hogy pontosan mi fog kettőnk között történni. De azt tudom, hogy nem csak vele, hanem velem is történni fog valami megismételhetetlen.

Úgy gondolom, hogy pszichológusi munkámat, oktatói tevékenységemet az elmúlt 28 évben jelentősen meghatározta az egyetem Pszichológiai Tanszékének, immáron Intézetének fejlődése. Fontos számomra, hogy az eltelt évek során mindig voltak olyan kollégáim, akiktől jelentős szakmai támogatást és megértést kaphattam, e nélkül nem tudtam volna működni. Számomra nagyon különös nyomon kísérni, ahogyan egy ilyen szakmai szervezet megtalálja a saját identitását, arculatát. Nagy öröm, hogy 2008 szeptemberétől egy egészen megújult környezetben, a BTK Egyetem u. 2. sz.épületében létezünk, ahol európai színvonalú kutató laborokkal gazdagodtunk, amely a tudományos és az oktató munka színvonalát egyaránt segíti.

201-208 ***

Jegyzetek

1. Pléh Csaba: A lélektan története, 2000, Osiris, 542-545.
2. Nyolc évtized. Tanulmányok a Magyar Pszichológiai Társaság életéből /szerk. Gyöngyösiné Kiss Enikő (2008). Budapest, MPT
3. Nyolc évtized. i.m. 165-166. p.
4. Nyolc évtized. i.m. 170. p. A csökkenő szám okaként az akkor fennálló valutahiányt nevezi meg a könyv.
5. JATE évkönyv, 1966 (1967). 23.
6. Németh Jenő, Kormányos András, Pataki Márta leckekönyvei.
7. Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995 (1996). I. köt. i.m. 81.
8. SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből
9. Első kiadását lásd Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae: Acta Paedagogica et psychologica (1984). 26.
10. Korom Erzsébet szíves közlése.
11. Perikás Árpád (1928-1999). Egyetemi tanár, KLTE, Neveléstudományi Tanszék.
12. Sz. Ádám Magda (1936) pszichológus, a pszichológia tudomány kandidátusa.
13. A pszichológia tudományok doktora, KLTE, Pszichológiai Intézet, Debrecen
14. Egyetemi docens, SZTE, Pszichológiai Intézet
15. Egyetemi docens, SZTE Pszichológiai Intézet.
16. Egyetemi adjunktus, SZTE, Pszichológiai Intézet.
17. 1970/71-es Évkönyv, 4. oldal
18. JATE (1999) A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene 1921-1998, Szeged: Hungaria
19. 1970/71 – A JATE Évkönyve, Szeged, 1972. Szerkesztőbizottság: Ketskeméty István, Csukás István, Pólay Elemér, Szentirmai László)
20. Adatok forrása: József Attila Tudományegyetem évkönyve: 1974/1975. (1975). Szeged, JATE. 25.
21. Szegedi egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. i. m. 108.; arcképének forrása: SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteménye.
22. A Szegedi Tudományegyetem Tanrendje az 1958/59. tanév második felére (1959). Szeged, Szegedi Nyomda 52., 55.
23. A József Attila Tudományegyetem beszámolója: 1948-1967 (1968). Szeged, JATE. 71-73.
24. Várkonyi (Hildebrand) Dezső emlékkötet (1988). Szerk. Zakar András at al. Szeged, JATE
25. Dr. Duró Lajos tanszékvezető docens 1971. december 31-ei utibeszámolója. JATE évkönyv és levéltári iratok (CSML)
26. Levéltári iratok, Útibeszámoló, Dr. Duró Lajos, 1972. március 5.
27. Klny.: Acta Universitatis Szegediensis sectio Paedagogica et Psychologica 6.
28. Kelemen László, Radnai Béla.
29. Kékes Szabó Mihály, Pigler László
30. Szegedi egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. i. m. 222.; arckép forrása: SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteménye.
31. Duró Lajos tanszékvezető docens, a pszichológiai tudományok kandidátusa
    • Veczkó József adjunktus
    • Kerekes Imréné sz. Nagy Márta tanársegéd
    • Lukács Mihály technikus
      
    Adatok forrása: József Attila Tudományegyetem évkönyve: 1969/70. (1971). Szeged, JATE, 35.
32. Csukás István dékán: 1974-1980. Lásd Egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). Szeged, Mészáros Rezső, 103.
33. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar nappali tagozatának tanrendje az 1980-81. tanév második félévére (1981). Szeged, JATE Soksz. 12. p.; A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar nappali tagozatának tanrendje az 1981-82. tanév első félévére. Szeged, JATE Soksz. 10.
34. Demuth Ágnes honlapjáról.
35. A Szegedi Tanárképző Főiskola: 1873-1998. Tanszéktörténet (1999). Szeged, Kiad. Békési Imre. 171-172.
36. Arcképe az MTA honlapjáról
37. Szabó Endre (2005). Portrék a Szegedi Tudományegyetemről II. Szeged: SZTE Polgáraiért Alapítvány. 90.
38. Szegedi egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. i. m. 77.; fénykép forrása: SZTE Egyetemi Könyvtár.
39. Az arckép forrása: Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Gyűjtemény
40. József Attila Tudományegyetem évkönyve: 1974/1975. (1975). Szeged, JATE 25.
41. Szegedi Tanárképző Főiskola: 1873-1998 Tanszéktörténet. Szeged, 1999. 172.
42. A visszaemlékezés a Szokolszky Ágnessel való beszélgetés alapján készült 2009. június 30-án
43. Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete
44. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
45. Várkonyi Hildebrand Dezső Emlékkötet. Acta Universitatis Szegediensis Sectio Paedagogica et Psychologica, 30. sz. Szeged, 1988. Tartalmát a 4.pontban közöljük.
46. A Várkonyi laboratóriumából származó technikai berendezések listája az interjú mellékleteként olvasható.
47. A levelezés dokumentumait szintén közzétesszük.
48. A visszaemlékezés a 2009. május 25-én Rekeczki Amarillával folytatott beszélgetés alapján készült. A beszélgetés Veczkó József otthonában történt.
49. Johann Heinrich Pestalozzi svájci pedagógus, a neveléstörténet egyik kiemelkedő alakja. Zürichben született 1746-ban, 1827-ben halt meg.
50. Az interjút készítette Turcsik Ádám