Temető mellett
| Temető mellett szerző: Jakab Ödön |
A temető mellett búsan álldogálok,
Nézem azt a nyugodalmas, jó világot,
Nincs ott lárma, szél se mozdul ott a fákon,
Ölén a sok sírveremnek,
A hogy a nagy folyók mennek,
Oly nesztelen foly az álom.
Víg muzsika hallszik hozzám valahonnan,
Fáj a szivem, de nem tudom, mi bajom van,
Csak azt tudom, hogy vége az ifjúságnak!
S kinek elmúlt ifjúsága,
Annak ugyan hogyne fájna,
Ha másoknak muzsikálnak!
Késő van már, a nap is lemenni készül,
Gondolkozva a láthatár peremén ül,
S felém tekint csodálkozó, nagy szemével,
Mintha szólna borús kedvvel:
Hát te, szegény, fáradt ember,
Pihenni még nem mennél el?
Jó czimborám nekem a nap, régen szeret,
Meg is teszi velem, a mi jót csak tehet:
Részvéttel süt vissza reám, lemenőbe',
S hol mindenkit béke fogad,
Legalább az árnyékomat
Béveti a temetőbe.