Sir Patrick Spens
fordító: Arany János
Ül a király Dunfermlinben,
Bort iszik, vér-pirost;
„Ó, hol kapok egy jó tengerészt,
Szép uj hajómra, most?”
Feláll és mond egy ősz lovag
Király jobb térdinél:
„Sir Patrick Spensnek párja nincs,
Ha ő tengerre kél.”
Nagy levelet ír a király,
Pecsétet nyom reá,
Sir Patrick Spensnek küldi azt;
– Parton járt fel s alá.
„Norvég felé, Norvég felé,
Norvégba menni kell:
Norvégiai királyleányt
Szállítni vízen el.”
Az első szót hogy olvasá,
Nagyot, nagyot kaczag;
A másik szót hogy olvasá,
Szemébe köny fakad.
„Ki dolga ez? ki tette ezt?
Ki mondta ezt neki,
Hogy a király, télvíz időn,
Küldjön tengerre ki?
Ha fú, ha fagy, esik, szakad:
Hajómnak menni kell,
Norvégiai királyleányt
Szállítnom vízen el!”
Hétfő-reggel a vásznakat
Eresztik szabadon;
Norvégban ők kiszállanak
Egy szerdai napon.
Még egy hetig sem voltak ott,
Sem egy, sem két hetig:
Hát már a fő norvég urak
Mind ezt hányják, vetik:
„Héj! a királyt s királynét már,
Skótok, kiélitek?…”
„Hazudsz, hazudsz, hazug poronty!
Én mondom: értitek?
„Hoztam fehér pénzt, a mivel
Kitartsam emberem;
Szép sáraranyt is, jó rakást,
A széles tengeren.
„Hamar, hamar, legényeim!
Készülni! s holnap el!”
„Nincs mér’ sietni, jó uram,
Félek vihar kap el!”
„Mult este az uj hold szarva közt
Látszott a régi hold:
Ha most, uram, tengerre szállsz,
Félek, baj ér utól.”
Alig egy mérföldet halad,
Kettőt, hármat alig:
Hát elborul, hát zúg a szél,
A hab fodorodik.
Horgony szakad, árbocz lelóg,
Oly iszonyú a vész;
Hullám veri a tört hajót,
Nincs épen semmi rész.
„Hol egy legény, hogy a kormányt
Fogná meg azalatt,
Míg felmegyek az árboczra,
Ha látnék szárazat?”
„Itt vagyok én: és a kormányt
Megtartom az alatt;
Félek, uram, az árboczról
Sohsem látsz szárazat!”
Egyet se lép, egyet ha lép,
Csak egyet fölfelé
Hát a hajó kapcsa szakad.
Sós viz zuhog belé.
„Hozzátok azt a vég selymet,
A vásznat is elé:
Tömjük a rést, hogy a sós víz
Ne jöhessen belé!”
Mindjárt hozák a vég selymet,
A vásznat is elé:
Tömik a rést, de a sós víz
Azért csak jön belé.
Hej! röstelék a skót urak,
Hogy ázik a czipő:
De, mig jól széttekintenek,
A víz fejökre nő.
S hány szép pehelyvánkos lebeg
A hab közt tétova!
S hány édes urfi nem kerül
Honába, de soha!
Sok hölgy töri fehér kezét,
Sok lány tépi haját
A kedvesért, hű jegyesért,
Kit már sohase lát.
Soká, soká ülhetnek ott,
Kezökben legyező
E hölgyek, míg Sir Patrick Spens
Hajója partra jő.
Soká, soká ülhetnek ott,
Hajokban fésü, szép,
E lányok, míg egy is bizony
Meglátja kedvesét.
Feljül, feljül Aberdooron,
A mélység ötven öl;
Ott fekszik a jó Patrick Spens,
Az urak is, körül. –