Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Hetedik fejezet

← Hatodik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) szerző: Rejtő Jenő

Nyolcadik fejezet →

Hetedik fejezet

Másnap kirobbant a szenzáció!
A Saturday Pictures Post olvasói körében gyűjtést rendeztek, és e gyűjtésből külön expedíciót indítanak Gustav Bahr megmentésére, éspedig Honoluluból Hermans tanár, a világhírű tudós részvételével, aki szerint Gustav Bahr Sambi-Sumbi szigetén él. Nem kétséges a cethalászok történeteiből, hogy a távoli sarkvidékhez közel eső portugál szigeten a bennszülöttek között élő titokzatos európai az eltűnt Gustav Bahrral azonos.
A tanáron kívül természetesen A. Winter, a rajzos riporter is részt vesz az utazásban, és beszámol.
- Nagyon helyes - vélte Mr. Theo -, legalább hangos lesz a blamázs, amikor üres kézzel visszatérnek.
- Én sem hiszem, hogy megtalálnak engem Sambi-Sumbin - mondta Gustav Bahr. - Megjegyzem, ha csakugyan ott tartózkodnék, még mindig kétséges, hogy kitűnő kollégám, Hermans, rám akadna-e?
Kellemes változást jelentett az expedíció tevékenységében a legénység toborozása, Fülig Jimmy és a félszemű Vaszics közreműködésével. Nemegyszer komoly verekedéssé fajult a vita, és olykor öt-tíz percig is eltartott, amíg Fülig Jimmyvel testvériesen osztozva egy szék vagy asztal két részén, rendet csináltak.
Fülig Jimmy érzékenységét roppant sértette a Watson nevű kapitány, nemcsak fehér nadrágja és kék kabátja miatt, de ellenszenves, hűvös mosolya következtében is.
- Ha ez az ember kapitány, akkor én legalább első tiszt vagyok.
- Igazsága van neki - mondta Vaszics, mert pártolni akarta Fülig Jimmyt. - Ahol minden félcivil hülye kapitány lehet - önre nem vonatkozik Mr. Theo, miután nem félcivil, hanem teljesen civil - szóval, ahol minden jöttment fél és teljesen civil ökör beleszólhat, ott a Fülig Jimmynek is kijár a pozíció. Legyen ő fregattfőhadnagy!... A mindenségit az ilyen lökdösődő házfalaknak...
És miután ebben megegyeztek Mr. Theóval, Fülig Jimmy még délután vásárolt egy bricsesz­nadrágot bőrkamásnival. Azután egy aranygombos flanell pizsamakabátot, továbbá nyakából lógott az áttétel, a nyeles monoklival, és beszerezte a legmeredekebb fehér tányérsapkát, fényes fekete ellenzővel, amit kizárólag az önkéntes mentők fő- és alorvosai viselhetnek teljes joggal. Gyönyörű emailgomb díszíti. Ezen a jelvényen két srófhúzó között egy havasi gyopár és négy piros kémény fénylett zománcból, ami az üzlet tulajdonosa szerint annyit jelent, hogy: „Mindnyájunkat érhet baleset.”
Harminc elsőrangú legényt szerződtetett a fregattfőhadnagy; régi barátait, akik örültek szerencséjének. Theo csodálta a szerződtetés módját, ahogy a fregattfőhadnagy hatalmas, vállas egyéneket visszautasított, máskor meg valami cingár, rongyos, piszkos képű suhancot hosszan kapacitál. Például egy Tüskés Vanek nevű sápadt, suhancszerű egyént csábít minden­félével, amíg ez nagy kegyesen felcsap.
- Ez az ember - mondta Mr. Theo - olyan, hogy ingyen sem alkalmaznám.
- Mert nem érti maga a brancsot - felelte Fülig Jimmy, és vastag izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán, mert gyönyörű viharkabátját az időszerűtlen, napsütéses alkalom ellenére is felvette. - A Tüskés Vanek aranyat ér. Sportfiú, Shanghaiban egy boxmérkőzés előtt össze­vere­ke­dett az utcán, és elmaradt a meccs, mert a két Európa-bajnok a kórházba került a Vanek keze alól. Limában a rendőrsportklub futóbajnokát négyezer méteren elhagyta, pedig az három­szor utána lőtt. Az ilyen ember aranyat ér expedíciónál.
Mr. Theo nem szólt semmit, holott különösnek találta Fülig Jimmy elgondolását egy tudomá­nyos kutatóút személyzetének fontos tulajdonságairól.
- A fő, hogy mindnek legyen papírja - magyarázta -, mert az az első! Egy hajó legénysége papír nélkül csak annyi, mintha nem volna meg a horgonya vagy a mélység- és a sebesség mérője.
Két nap múlva a kikötői kapitányságon Fülig Jimmy büszkén leadta a hajó papírjait. A húsztagú legénység okmányai rendben voltak. Mr. Theo kint várakozott. A fregattfőhadnagy kissé gondterhelten jelent meg.
- Szép rend van itt San Franciscóban!
- Mi történt? Nincs rendben valamelyik papír?
- A legnagyobb rendben van mindegyik. De micsoda eljárás az, hogy az én papírjaimat is kérik? Vagy hajótiszt az ember, vagy nem.
- Magának nincsenek papírjai?
- Az ilyen célozgatásokat kikérem! Engem a világ minden kikötőjében ismernek. Egy hajón az a fontos, hogy szakképzett legyen az ember mindenben. A tenger az nem papírból van!
Mr. Theo befolyása és vagyona lehetővé tette, hogy Fülig Jimmy visszakapja papírjait próba­időre, ami némiképpen enyhítette sérelmét.
Végre azonban úgy-ahogy rendben volt minden, és egy nappal az indulás előtt eljött Sir Maxbell, hogy néhány szót tanácskozzék.
Eddig felolvasott és bankettekre járt a vén díva.
Most ott állt a kék szekrény előtt, amelyben Gustav Bahr raboskodott.
- A fő, hogy orvos legyen a hajón és ötszáz kombinált porom számára helyet találjunk. Lehet, hogy máris lázam van.
És a pulzusát tapogatta. Rettentő hipochonder volt.
- Ön mit tart a Sambi-Sumbi kombinációjáról?
- Szamárság. Gustav Bahr csekély felkészültségével nem merészkedett olyan messzire.
Mr. Theo megrettent. Itt baj lesz. A szekrényben neszelés hallatszik.
- Azért - szólt hangosan - kár lenne ezért az emberért.
- Igen, igen - bólintott Maxbell. - Végre is nem kell mindenkiben a tudóst nézni... Úgy látszik, lehűlt a levegő, mivel itt recsegnek a bútorok.
Mr. Theo ijedten a szekrénynek támaszkodott a hátával.
- Azt mondják - vetette közbe gyorsan -, hogy kitűnő ember volt ez a Gustav Bahr.
- Ne áltassuk egymást - legyintett keserűen Maxbell -, nagy útra megyünk együtt, tudja meg hát, hogy egy ifjúkori művemen elkövetett plágiummal lett tudós...
- Menjünk át a másik szobába! Itt nagyon lehűlt a levegő - szólt gyorsan és rémülten Theo.
- Egy esetben igaza volt - merengett Maxbell. - És ennek most hasznát látja. Az én térképezé­sem­ben két fokkal tévedtem Tsiui szigetét illetően. És így most nem találnám meg Gustav Bahrt, ha közben nem jövök rá a tévedésre.
- Persze önök leveleztek...
- És ez az ember győzött. Elismerem. A legfontosabb mérések bebizonyították, hogy Gustav Bahr bizonyára véletlenül, de helyesen állapította meg a Tsiui sziget fekvését. Talán nem figyelt oda, vagy részeg volt - tűnődött tanácstalanul.
- Marha!
A szekrénynek ez a megjegyzése váratlan volt, és a tanár riadtan felkapta a fejét.
- Ki szólt itt?
- Én nem hallottam semmit - felelte Theo -, inkább úgy látom, hogy ön kissé sápadt... rosszul érzi magát...
- Igen, igen - körülnézett, és riadtan megtapogatta a pulzusát... - Úgy látszik ez láz... Hallucinálok. Uram! Én beteg vagyok!... A térképemen jelzett útiránytól két fokra kell eltérnie. Ezt jegyezze meg, mert kimúlásom esetén szüksége lesz rá. Amennyiben nem múlnék ki, felesleges megjegyeznie, mert ott leszek én...
Amikor elment a tanár, Gustav Bahr kirontott a szekrényből.
- Elveszett ember vagyok - lihegte sápadtan.
- Miért?...
- Eh... Nem érti?... Sohasem talál rám... Soha!... Neki volt igaza a két fokban!...
- Mi?!
- Igen! Beismerem. Amikor odaértem Tsiuira, szomorúan láttam, hogy ennek az alaknak a térképe helyes. Levélben győztem, de a valóságban nem! Én tévedtem két fokkal, nem ő!... Talán beteg volt, de mégis helyesen látta!
- No és?
- Nem érti?... Ez két fokkal keletre, az én térképem szerint vezeti majd az expedíciót. Pedig az ő térképe helyes. Tehát messze elhajózik Tsiui mellett, egyenesen bele a jeges sarkvidékbe.
- Hát meg kell mondani, hogy téved! Illetve maga téved! Azaz mind a ketten tévednek... Az ördög ismeri ki magát!
- Ezt más nem tudja, csak én! Ha megtalálnak, közölhetem. De uram! Így sohasem találnak meg!
Szinte sírt.
- Reméljük - mondta végül Mr. Theo -, hogy útközben Maxbell felismeri a tévedését.
- Miféle tévedését? Maxbell éppolyan jól tudja a helyes irányt, mint én!
- Most mondta ön, hogy két fokkal eltér! A mindenségit!
- Eltér, mert nem akar megtalálni! - kiáltotta Gustav Bahr elkeseredetten. - Inkább belátja, hogy igazam van, csak hogy ne találjon rám!
És végre, végre! Fényes külsőségek, zeneszó és fáklyafény között, gumibottal puhított tömeg jelenlétében a Stanley Up To Date lassan megmozdult. A sziréna búgott, a futballbíró sípolt, és méltóságteljesen, dörgő éljen és notabilitások cilindersorával szemben... igen!... Ez igaz! Elindult az expedíció!
A helyszíni közvetítést recsegő megafonok szétbőgték az űrbe. Még látszott a fényes hajó, a nyájasan integető hóhér... De már fogyott a szpíker előtt a szöveg, és így kénytelen volt bemondani kézirata szerint a következőket:
„Itt állok meghatottan és nem találok szavakat amikor eltűnik szemünk elől a hajó...” Mi az Isten csudája van!? Most állnak itt, és a pilótagőzösön ordít valaki. De mit lehet itt tenni?...
„És ahogy az utolsó lámpákat is felszítta az óceán köde (milyen marhaság, hogy pont ma nincs köd) az emberek meghatottan eloszlanak, az arcukon látszik: Man for man! A mi hőseink nekivágtak! Tudjuk, hisszük és nincs kétség, célhoz érnek. De ha nem, akkor is hősök voltak...! Most a polgármester int a cilinderével... zsebkendők lobognak és lassan, nagyon lassan (de milyen lassan! Te jó Isten!) oszlik a tömeg. A hajó utolsó lámpái most tűnnek el. Tíz perc, negyvenhat másodperc késéssel... És pontban kilenc óra húszkor hanglemezeket adunk. A rádió helyszíni közvetítése a Stanley Up To Date útjáról véget ért és kérjük a becsületes megtalálót, hogy a tőzsde előtt elveszett irattáskát illő, de száz dollárnál nem kevesebb jutalom ellenében adja le a Smallow & Co. cégnél. Ugyanott elsőrangú esőkabátok és teniszütők...”
És a hajó megy-megy, csendesen úszik, és a nézők között egy rémült ember áll a parton: Gustav Bahr!
A nagy kutató nem tudja, mi lesz most? - Itt hagyták! Ez mi?! A köd elnyeli a hajót, amely őérte megy. És ő, derekán a frottírral, itt áll megfürödve.

FÜLIG JIMMY LEVELE
A BOLDOGSÁG-SZIGETEK KIRÁLYÁHOZ
II.

T.c.
Santan Tónió főherceg nagyságos őfelsége

ALMIRA
Trónterem, főlépcsőház, félemelet 4. (jobbra)

Szíves soraimat vagyok bátor az alábiakban ezennel. Két nappal későbbre kitoltunk az indulásal. Felségetről nekem abban a hitben vagyok, hogy úriember és asz asz érzésem, hogy nem fogok kegyedbe csatlakozni. Eszér számítok, hoty megbízásom lehet diszér, diszkér dikrécisz, szóval, hogy nem tetszik elköpni, ahoty eszt latinul mondják, de minek latint hencegni amikor nincs hivatalos ügy? Szóval kérem felségedet a királyné őnagyságát és a kedves császári öreganyját (kinek kezescsókomat sok szeretettel képviseletemben adja felsék) hoty esztet a szélhámosságot nehogy pletykázzák.
Szóval már épen készüle az óceánjáró, mikor megjelent két barátom és hosztak egy ládát. Én díszegyenruhámban a sok újságíróra tekintet miatt csak úgy odaszóltam, hoty „Vityázzanak és a szekrényt Mr. Tejo kabinfülkéjébe vigyék!” Kínosan érinte, hoty esz a Jászmin nevű gyalog­vivős aszongya, ne pofázzak mer ő is ott tanulta a teherhordást ahol én. Elszégyeltem mert mégis fregattfőhadnagy vatyok, és a kínosság miatt figyelmeztem, hogy meg lesz rúgva ha járatya a száját. Erre ő: „Itten már te is valaki vagy! Már ebbe a kikötőbe mindenki valaki akar lenni?!” Nem értettem, ami fenforog. Eszek nem szeretnek engem?
Ez a Tejo egy jó fiú. Csak úgy látszik ideges kicsit. És akkor ott volt Watson és asz a két gyanúsan rendes matrosz 1-én. Láccot, hogy könyvből jól tudják a tengert. Aszonban a legények csak nem jöttek, pedig én szerződtem. Egy se! Csak a Vaszics, de az többször is mer visszacsúszott eleinte. Mr. Tejo szivarza és megjegyezte szomorújan, hogy engemet is meke­hetne a fene az emberejimmel együtt. Közben megérkezet a zekszpedíció főb része. Nagyon érdekes egy ilyen kutatóekszpedíció, hogy milyenekből áll. Van egy műötvös. Esz sokat intézkedett. Azután egy hóhér, de ikaszán natyon elegáns, kis detektív pipával. Szerinte kevés a mentőcsónak a hajón. Asztán jött egy énekes, ki úgylátszik szintén kell a zekszpedícióhoz és kérdezte hoty esz a hajó jégtörő-e? És egymásnak magyarásztak és ez a Watson udvarijas volt hozájuk, amiből látható mennyire nem tengerész, mer asz ijen városi bandát asz nem szereti, még könyvből sem. És csak a legénysék nem gyött. De különben már minden együtt volt az ekszpedícióhoz. Csak még ahoty Mr. Tejótól tudom, valami portást vártak és akkor teljes. Előre érdekel már, hogy minek eszek ilyen fontosak a kutatásútra? Mer matrósz nem volt. De már zenéltek és a raktárház tetején egy filmes forgata. És nincs legénység! Ez jó! Meg gyött egy úr búcsúzni a várostól csíkos nadrágban, fényes, fekete hosszú kalapba, amit zsakettnek hívnak. Valami polgári szeméjj társaival küldöncsékben és leemelé fejéről a zsakettet és fehér kesztyűje volt és emlékesztete Gombperecre, az ettiketes faxnik spanyol hideglójára. És akkor én montam Tejónak, hogy naty botrány lesz, hát elmegyek meknézni hoty hol van a legénység. Mek az orvos? A Watson monta, hogy ő leszerződtette. Bementem a műtőbe, mer ottan vannak orvosi köpenyek munkához való fehérek és egy ijet mingyár magamhoz vettem csomagolva. Aszután szépen lesliszoltam. Rém kínos volt nekem, hogy az én szerződtetett legénységeim nem jöttek...
Felsék! Kegyed esztet nagyon szereti és milyen szép is! Az Oakland kikötő amikor így kigyuladoznak a lámpák és begyuladoznak a polgárok, tehát elmenek a belső városba pofonok ellen. Mennyi muzsika, mennyi ívlámpa meg nagy vörös, zöld és kék lampojinok és por és ricsaj és tengeri büdösség mer a dagály kidobja a döglött halat meg a csigát. És általába! Mennyi kidobás, ahogy este lesz, és a sok ember, mintha hivatalba járna, leissza magát. A Bolondság Szigetekre gondoltam ahol hűsékes állampolgáraimmal pertut ittam és eszt nem vette tőlem néven szőr Ekmont, kit felséked gyerekkorából jól ismere és homlokán a heg. Felségedre is gondoltam elsősorba, mert olyan esz a kikötő, hogy minden marhaság észbe jut. És furcsa asz ahoty itten egyik óráról a másikra nem szemeltek jó nézéssel engem. És én mondtam magamba, mi dolog esz? Gondoltam majd egyik pofonról a másikra megváltoz, de induláskor nem akartam provokálást botrányozni. Mer gyönnek a rendőrök és asztán van itt olyan alak a kikötőben kinek kínos lenne ha felpofoznák odabent. Legutóbb Adenben tapasz­taltam ijet és uralkodásom alatt nem fordult elő Almirában. Mer mindentől nem függve még felséksértés is lett volna. Én tehát főúri lépteimet a Döglött Hal nevű törzshelyemre irányoztam. Csak mikor megláttam asz egyik sikátor kék-piros világítású gyöngyfügönyös lebujgrilje előtt állni Pofa Jenő nevű kormányoso­mat, amit arról lehet megismerni, hogy ety sapka meg ety szakálcsomó között pipa füstöl és látám hogy kiveszi a pipát, feltolja a sapkáját és félig háttat fordít, hát odamegyek.
„Én téged bántottalak?” - kérdeztem, mer kiváncsiságból. Mire ő:
„Én fütyülök rád.”
„Azomban te szerződtél hozzám és nem jöttél.” Vállat von. Aszongya:
„Nézd Fülig Jimmy, amíg te egy senki voltál, addig szívesen csináltam veled mindenféle mókát. Ha megin egy senki leszel, akkor megin csinálok mókát teveled. De nekem nem veszi be aszt a gyomrom, hoty te itten urat jáccol és flangérozol, tehát mekmondom neked szépen minek veszekedni: én köpök rád.”
Esz rendes beszéd volt, hát montam neki, hogy várjon ety percre. Bementem a kapu alá, fel­vettem a magammal hozot munkakabátot, aztán kigyöttem és montam neki, hoty készülődjön mert most nagyon megverem. Ez a Pofa Jenő életveszélyes ember és azonnal kiveszi a kést. Legnagyob sajnálatomra. Mer csak ezér kapott akkora pofont, hoty szét tört a pipája, továbá a szopókából sokat lenyelt. Nem hatyhattam mekszúrni magam asz új ruhába, hát ficama lett. De aszt attól is kaphatta, hogy nyár volt, nyitva van minden és beeset földszintileg egy pince­lakásba. Nem vártam meg, hoty kigyőjjön, becsomagoltam a munkaköpenyemet és tovább­haladtam.
Mért haragusznak ezek rám?...
Én a Pofa Jenővel öt napig közösen laktam ety családi sírboltba, hát asz ilyesmi, Felséked jól tuggya, csak még jobban lepecsételi a barátságot. Nem mondom, hoty elromlik, ha képenütnek valakit és bevesz ettől egy pár gram szopókát, de esz már méksem az igazi barátság. És akkor szemberöhögött zsebredugott kézzel a Bőkezű Rócsild. Nem a gazdagsága miatt volt Bőkezű és nem a gazdagsága miatt volt Rócsild. Rócsildnak azér hívták, mert esz ety gazdag svéd mágnás, s egyszer amilyen szerencsés esz a Bőkezű, elütötte őt autó következtében. És akor fizetett sokat, mer a haverok, akik ety kapu alá vitték asz elgászolt Bőkezűt, kicsit hozzá­segíteték a lábát ety töréshez. Még azt is megtették neki (barát asz barát!), hogy a fejit odaütögették, úgy hoty mire kijöttek a mentők, már kórházképes volt és elvitték. Így asztán a Rócsild 1. csomó pénct fizetett, és ha a Bőkezűnek esze van, akkor halgat a Buszkó Mocsing­ra, aki aszt monta, hoty gyorsan tolják ki asz egyik szemét, mert ami bisztos asz bisztos. Akkor élete végéig kosztya van, mert eszért ételjáradék illeti a törvényből és a szeméből kifolyóan. De hiába a Buszkó Mócsing bolondos jó szíve (felsékedet sem zaklatá asz öt dollárért, pedig mostanában nem dúskál és hiába nyúl a zsebébe, továbbá másokéba: örekszik). Szóval ételjáradék nem lett, pedig az elgázolóval szemben igazi kitolás esz a szem lett volna. A bal. Nem is lett volna kár, mert teljesen dijoptriásá rövidült a látása. Íty is sok pénct kapott, mert mire a kórhászig értek amennyire lehetet ő maga is meglaszította két ujját a foglalatukba és ütyesen, a mentőszekrén oldalával, hasítást végzett a lábán. Talán ha kicsit messzeb van a kórház, elhatároszta volna hoty kitolja magának a feleslegesb szemit, amit könnyelműség volt, hoty nem teve. És akkor ő fiszetett minden barátjának 1 liter bort és 10 cigarettát! Pedig eszek segítettek neki. Csak én magam két bordáját nyomtam be a hüvelykujjammal! (Mer barát asz barát!) Természetes, hoty rosztett helyébe roszt várj. Egy hónap múlva elütötte őt a hentes autója és olyan elsősegéjbe részesítettük, hoty a rendőrposzt mondá, közbenjár nekünk a vöröskereszt kitüntetésért. Azonal elkötöttük a vérzést és hiába elmondott mindennek, esz a Buszkó Mócsing, aki nagyon kegyetlen is tud lenni, egy rántással helyretette a kificamodott kart és valaki gyorsan megfésülte. Képzelhe­ti magát felsék az ő helyébe, ahoty esz a csirkefogó rúgott, harapott és átkozott és még vigyáztunk, hoty ruhájával a tócsába se érjen. A mentő kikérte magának, hoty ide elhívták és a hentes mekkérdezte tőle hoty két eset van: Vaty akar húsz frankot, vaty egy pofont, vaty feljelenti zsarolásért vagy elmety a fenébe. Ötödik nincs. Esz a tanulsák abból, ha valaki barátajival hála nélküli.
De aszután a Bőkezü sokat hajózott velünk. Bőkezűnek azért hívták, mert a keze olyan naty volt, mint egy biffsztök a rajzfilmben. Hogy mer röhökni zsebredugva, szvetterbe és bagót rág? Énnekem sajnos puha szívem van. Ezért említem én annyiszor Felsék tisztelt öreganyját, kit szeretek. És mostan is bántott, hoty eszek a cimborájim, kikkel annyit együt voltunk jóban rosszban és tolonszolásban, hoty eszek ilyenek lettek nekem. Mondom szelíden mer talán szép szó használ:
„Mivel bántotalak én tégedet, te tiportfejű marha?”
Mer így is hivják őt, mióta elütötte az autó és baráttyai fejberúgták, hoty pénzt kapjon. Erre aszongya:
„Mer te mindig hencegsz és asziszed vagy már valaki és aszt nem lehet elbírni, hoty ety ilyen senki aszt higgye, hogy ő több mint a letört bagó!”
Mondom: „Erről, hoty letört egy derék dolog jut az eszembe rólad, csak felveszem a munkakabátomat.”
Úgy is lett. Mikor továp mentem, még hallom hoty Cviki Aurél, aki méregképes könyvelő, mer sikkasztási pöre előtt megivott valami enyhítő körülményt, kiszámítja, mennyit keresett volna esz a Bőkeszű Rócsild, ha én ety ötliteres sportkocsi vagyok. Élete végéig szerényen és gondtalanul élhetet volna.
Így mék halál közt is lebeget, mert nikotinmérgezést kapott egy pofontól. Esz sűrűn fellép, ha valaki bagóval a szájába verekszik és ety svungos tetleginzultustól elismerésében gyorsan lenyel félfont préselt dohánt. Dehát nem lett életjáradék, mivel nem géperejű pofonokat kapott.
Aszért nekem is nagyon-nagyon keserű csúszott le a torkomon, szomorúságból való nikotin, mert bármit is mondanak a főfelügyelői urak, kikötői fiú vagyok aki még a trónt is megfosztottam magamtól, mer úgy éreztem, hogy itten szeretnek, ahová tartozok. Bementem hát a „NYAKÁT NEKI RITZ ÉTEREM”-be, hoty lehajcsak egy pohár italt. És itten nagy csodálásomra szinte azt hitem, agyrázkódásom lett a pofonoktól, miket a Bőkezű Rócsild kapott.
Te Úristen!
Ott ült velünk szembe a Kapitány! Felsék tuggya! Bizonyos Piszok Alfréd nevű!... Felsék én nem hazudok magának, higgye el így van: málnaszőrt ivott. Kavarta és habzott.
És felállt és aszt monta: a ruhatárt itten ő kezeli.
Én leghamarabb nyertem vissza a lélekjelenségemet. Mondom ennek az öregnek: „Maga natyon hasonlít ety Piszkos Fret nevű köz és életveszélyre. Ety pillanatig asz ember aszt hiszi, őt látná. És csak asztán lesz újra nyugodt.” Aszongya:
„Nemcsak hasonlítok, hanem ez még sokkal több. Mer én vatyok.”
És szomorúan néz. És issza a málnaszőrt. Elfordítottam a fejemet és kértem, hoty ne csinálja esztet, mer nem lehet nészni.
„Idehallgasson Kapitány. Esz itten valami naty gazsák, amit megint maga kiforralt. Maga mindig íty kezdi fordítva. És nem lehet tudni, mit kavargat.” Mongya ő:
„Láthatod fijam, hoty málnaszőrt.”
Ekkor én már bisztos voltam, hoty itten nagy gazság lesz, és esz megint valahonnan fordítva gyön, az ő rengeteg eszével, mert szíve nincs egy csepp se, de minden csepp hiányzás helyet két liter agyavelő van benne. De mostan búsan néz.
„Te mindég bizhatatlan voltál Fülig Jimmy, te mindenkit hazugnak és gazembernek nésztél, nem jó pedig annak, ki mindig magából indula.”
Így ő. És szomorú volt...
Mondom én:
„Sose bántottam magát, és maga mindig csak rosszat beszélt rólam.”
„Nahát” aszt mondja, „itten van esz a sok tanú, ety sem fog hamisan vallani, mer mi nem fizetünk nekik. Ezek bizonyítják, hoty én ma sok jót montam rád. Mert elnehezült a lelkisme­ré­sem és magam is gondoltam, hoty esz a Fülig Jimmy nem rossz fiú... Nem okos, nincs sok etyenes lépése, és nem volt épen juszto mordic, ha felakasztottak nála rendesebbet, de aszért nem rossz fiju, asz bisztos.” Engem kissé meghata, hoty így dicsér azok után amik a történtek alapján fenforogtak aznap pofonilag. És gondoltam, még utána nézek matrószoknak és mentem asz „Adakozó” nevű helysékbe. Esz egy Rolland nevűé volt, aki betört ety barátjával, de másnap megtutta, hogy a Csecsemőgondozó Ingyentej-Intézmény pénztárát rablá és esz ojan fiú volt, hogy a rabolt pénzt visszavitte. Pedig bezárták. De kiszabadula és nemességéért ety gaszdag ember kocsmát nyitott neki. Esz volt az „ADAKOZÓ” vagyis „GONDOZAT­LAN FELNŐTTEK PÉNZÉRT SZESZ INTÉZMÉNYE”. Itten három matrószom ült és gúnyos mosollyal néztek rám meg egymásra. Mondom a tulajdonosnak, hoty hol vehetném fel a munkakabátomat? Akkor meglátom a Buszkó Mócsinkot, akiről most már sokan tudják a titkát: hogy ő tulajdonképpen az Igazi Trébics. Furcsán nészett ki fekete művész kalapjába, kilógó hosszú ősz hajakkal, ahogy sandalított orra hegyére csípett drótlátcere fölött, és ojan hosszú szalonka kabátja volt feketéből, hoty ezért megtakarította a nadrágot.
Esz tud valamit talán mer szaglászós 1-én. Odamegyek!
„Bántottam én itt valakit? Beszélj Buszkó Mócsink. Te okos vagy. Itten rágalmazott vagy szidott engem valaki?”
Aszonta:
„Itten nagyobb baj van te Fülig Jimmy. Asz történt, hoty a Piszkos Fred dicsért téged! Aszt nehéz elbírni!”
Erre kiderüle:
Esz a Piszkos Fred ott ül. És már egész délután patakokba folyt a málnaszőr és mindig mondá, amikor gyött ety matrószom.
„Hallom, hoty elszersződtél a Fülig Jimmyhez! Aki mostan már tiszt!... Naccerű fijú asz.”
Erre monták, hogy igen. Ő meg monta:
„Asz a Fülig Jimmy nem ojan köszönséges töltelékfegyház, amijennek látszik. Ész meg tehetség van neki.”
Erre valaki aszonta:
„Nono. A Fülig Jimmy azér csak Fülig Jimmy. És van itt még ojan mint ő.”
De az öreg Piszok Alfréd csak itta a málnaszőrt, csak csóválta a fejit és aszonta:
„Én mindig láttam, hogy ő jobban érti a tengert, mint a többi. Ezen ha felveszi az 1-n ruhát láccik, hoty valaki van benne.”
Ettől asztán mekvadult a Bőkezű Rócsild mek a Tüskés Vanek és aszonta, nem nyukszik, amíg nem leszek megin ojan senki, mint voltam. Pedig ojjan nem leszek!
És akkor aszt mongya a Mondmár Fülöp ez a 2-es egizencija:
„Nagy felfújt marhahólyag ez a Fülig Jimmy, ami ha elpukkad, nem marad más, mint marha meg hólyag.”
Felvettem a munkakabátot, és rohantam vissza. A „NYAKÁT NEKI RITZ”-be.
„Maga sátán, maga miket dicsért rólam?!”
Aszongya:
„Asz előbb itt szidtál, hogy én csak rosszat mondok rólad, mos meg szidsz, hoty jót mondok. Hát esz se jó, meg asz se jó. Micsináljak én, hoty te megelégedj?”
Itt ismerje ki magát asz ember! Aszért nem verekedhetek, mer aszt monta, hogy különb vagyok.
Mondom:
„Maga mit mókázik itt a málnaszőrrel?”
Aszongya: „Hát nem hallottad, hoty orvosnál voltam?”
Mondom: „Ki tartja azt számon, hoty kinél tör be maga.” Aszongya:
„Orvosnál voltam és diganózist adott betegségről. Nem mehetek többé tengerre, nem ihatok szeszes pálinkát, mer kikeszdte a tüdőmet a szívbaj. Asz sűrűn van, hoty a szív megnagyobbo­dik, és nincs elég hely a tüdőnek. Úty hívják eszt, hogy gyomorkatarus és asztmától jön.”
Felsék bisztos tudja, hoty ilyen van-e. Asz biztos, hoty nagyon valószínűjen hangzik. És még a Piszkos Fred sincs vasból, bár ez eddig nem volt kézfekvő.
Mondom: „Ha nem kapott az agya vesebajt, megmondhatja tanácsképen, hogy mit tenne maga asz én helyembe?”
Röviden gondolkozva mondja:
„Aszt hiszem öngyilkos lennék.”
Erre én megint elmentem. És esz a Watson szereze legénséget. Ami nekem natyon kínosan. Csupa szemét embert és asz egésznek a tanulása, hoty asz ember is ojjan mint a nap: Jó ha nyuktával dicsérik különösen a róla elnevezett Piszkos Frett. Ezzel zártam

10-telője őfelségnek: Don Fülig.

A továbbaikban alant másnap folytatom, mer nem attam fel és naty esemének lettek, mejjeket eszennel alulírok. Naty szenzácijó esz Sanfranciszkóba és Vasziccsal ittunk rá, hogy indulunk.
Ittunk és együtt néztük a kikötőben vesztegető hajót, amivel Mr. Tejó ekszplozíciója megy maj. Aszután megint ittunk, mert a Vaszics ennél a Tejónál leülésből kifojóan arany cigaretta­tárcát talált. Én is elhatároztam, hogy tisztelő látogatást végzek az utolsó napon a Tejónál és hejet foglalok egy percre. Próba szerencse. És abban a tárcában benne volt a próba. Az előszobába egy szobalán nyitott ajtót, mer más nem lakott. A szalónba nyitottam, de itten nem volt senki. Hát várakoztam. De feltűnt, hogy köszben elviték innen a dohányszelencéket. Finom ejárás ez. Szép vendégek járhatnak ide. Volt itt egy nagy kék szekrény. Szárva. Szerencse hogy ilyen akadáj nálam nem forog fen. Van egy Wertheim-rendszerű hordoszható cipőgombolóm. Azzal én sokat kizártam már. Ere legnagyobb meglepetésemre...
Felsék dzsentelmen, tehát rábíszhatok kegyedre minden szélhámossákot! És itt kezdődik a hecc! Valaki lakhatott ebbe a szekrénbe! Mert esz olyan komfortosan volt berendezve, szalámival és szellőző ventilátorral, meg kényelemmel, hogy azt a másfél évet is iten szíve­seb­ben töltöttem volna a zacskókészítést illetően. De akkor lépéseket hallottam, mire a szekrénybe bújtam, rám és az ajtót jól begomboltam. Settenő léptek közelnek! Kézfekvőnek látszik, hogy szaktárs gyön. Esz betör. És ő is a szekrénybe hitt értéktárgyat illetően, mert ide setteng és itt velem ütköz! Vasútnál ilyent garamboltnak nevez a szak. Óvatosan odailleszt egy kulcsot, amin csak röhögtem, mivel régi szokásomból képezve a cipőgombolót bentartot­tam a szárba. De azért derékig látszott a kolléga egy lyukon, ami légzés célja miatt szolgált. Ijen kolégát még nem láttam! Eszen flotírozó fürdőkabát volt és különben csak saját bőr. Az arcot nem láttam, de azon még bőr se lehetett, mer még ő káromkodik! Frotírban! Esz úgy látszik a strandról jár betörni. Vagy itten mekfürde, hogy az is tiszta haszon. De most úgy reszketet, hogy lezuhant neki a frotír, mint friss szoborról a leplező. De nem volt ojan, hogy alakját valami főt téren megöregítsék márvánnyal. Bár csak derékig láttam, de a többi akor sem enyhítő erre mint körülmény, ha a fej ojjan szép mint a Robert Tajlor.
Most elbújt gyorsan, azt hiszem, az ágy alá. Mostan jött, mint derült égből a horogütés, ez a Tejo. Neki se láttam az arcát, de felismertem a hangját. Esz bekopog a szekrénybe nekem, hogy frászt kapok és aszongya: „Most maradjon csendbe. Bár! Mer gyöttek a hajóra vivők és szállítják magát is! Indulunk, mer van már matrósz!”
Érti?!... Mi esz?... És mostan világos lett előttem, mint egy varázsütős balegyenestől: Gusztus Bár a neve, aki miatt az ekszpediálás köll!
Tehát lehet, hogy itten szélhámosság van a szőnyegen. Valahol a szekrényben dugdosták és éppen fürde. Tehát nem is betört. És nem is ették meg a kaniláb indijánok! Ha előbb látom, úgy sem hittem volna, hoty van ojan szegénysorsú embermegevő aki eztet elfogyassza! De mielőtt itten valaki is szólhatott volna, már gyöttek a hajóra vivők. Asz ott az ágy alatt nem moccanhat!
Halló! Mi esz?
A szekrényt felragadták!... Velem!
Egyszerűen vittek a teherautóba. Meglógási akcijót itt abszolúte mellőzni kellett, mert nem forgott fen lehetőség a szőnyegen. Asztán a kikötőbe letettek hajónak való holmi mellé. Csak itten nyitottam ki cipőgombolóval és kisliszóltam. Mi legyen? Itten most baj van a csalással. Nekem most vissza kell menni a csúf tudósér. Asz nem lehet vitás. Mert én nem vagyok semmi rossznak az elrontója. És a Tejó most jól nész ki, ha hiszembe van a Gusztáf Bárról, de engemet visz hejette!
Visszasiettem a lakásba. De nem volt ott a tudós.
Ekkor végre a fürdőszobából jön egy fej.
Esz ő! És nagyon remegősen mondta, hoty neki nincs ruhája és szeretne innen eljönni. Mondom, épen ezért jöttem, mer maga nélkül nem ér semmit a ekszpedíció. De ő mondta, hogy nem akar jönni, most csak a ruha köll. Gyorsan fejbe ütöttem és a kis iratszekrénbe helyeztem, de nagyon össze kellett gyűrni szegényt, azomban majd később, ahogy mondják „kilóghaja magát”.

Kelt Sajátúlag: Eksz Kartácsa.