Ugrás a tartalomhoz

Pók

A Wikiforrásból
Pók
szerző: Gárdonyi Géza

       Utáljátok a pókot, ugye? Én se szeretem valami nagyon, de nem is útálom. Azóta nem útálom pedig, mióta tudom, hogy a pók milyen okos állat.
A bogarak között kevés van olyan, amelyikre elmondhatnánk, hogy okos. A hangya a legokosabb, azután a pók következik, meg a méh.
A hangya meg a méh, - ezek társaságban élnek. A pók, mint afféle vadász, magányosan. Nézzünk csak meg egy pókhálót. Milyen okossággal, mennyi észszel van megcsinálva. Ahány háló, annyiféle, mert ahol kifeszíti a pók, a hely is mind más.
Az első, ami feltűnő rajta az, hogy a pók olyan helyre kötötte a hálóját, ahol sok légy röpköd. Ahol sok a pókhálló, ott bizonyosan sok a légyféle is.
A másik, ami bámulatra méltó rajta, az, hogy a háló olyan ügyesen, feszesen van szőve, hogy az ember se csinálhatná meg különben. Akármelyik szálát érintjük is meg, az egész háló megrezdül, s a gazda előfut a rejtekéből, hogy megnézze: mi történt? Ha légy esett a hálóba, pillanat alatt ott terem, s egykettőre megkötözi a zsákmányt, hogy ki ne szabadúljon.
Hogyan készíti a pók a hálóját?
A nyálából.
Az első szálat a magason kezdi, s lebocsátkozik rajta. Ez az első függőleges vonal. Minden szál ezen kezdődik, s mikor már egyes szálak ki vannak feszítve, a pók, mint valami kötéltáncos, rajtok szaladgálva köti meg az egész hálóját.
A kerti pókok, amint megvigyáztam, éjjel végzik ezt a munkát, de láttam nappal is hálókötő pókokat.
Pók uram persze roppant elfárad és megéhezik, mikor a munkáját elvégezte. Alig is várja, hogy zsákmánya akadjon. Vagy a háló közepén, vagy a háló sarkán meglapulva vár a jó szerencsére. Jaj annak a légynek, amelyik odatévedt Az ugyan nem él tovább egy percig sem.
Volt olyan idő, mikor gyűlöltem a pókot ezért a kegyetlenségeért. De aztán meggondoltam, hogy mi lenne belőlünk, ha a légy mind megmaradna? Ha a pók nem enné meg a legyeket, a legyek ennének meg bennünket, annyi lenne a világon.
Bezzeg őszszel, mikor a legyek elvesznek a hidegben, a póknak is rossz napjai vannak. Már októberben óriás nagy hálókat készítenek, hogy foghassanak valamit. Később pedig, mikor látják, hogy nem fognak semmit, hosszu szélhajókat csinálnak a nyálukból, s mikor jön az őszi szél, ráülnek és elrágják a végét.
Ezeket a repülő szálakat ökörnyálnak nevezik a gyerekek.
A pókok oda szeretnének utazni, ahova a fecskék. De talán, egy se ér oda. Elpusztulnak ők is a hidegben, mint a legyek, és csak a tojásuk marad fenn a következő esztendőre, vagy azon az ökörnyálon, vagy a falak zugaiban.
Télen át sokszor egymás mellett van a légy tojása, meg a pók tojása. Várja a feltámadást. Tavaszszal a melegség kikölti mind a kettőt, s akkor újra van pók, meg ujra van légy, s ismét folyik a harc az életért a nagy természetben.