és elcsábíttatva a „kívánságoktól, melyek[1] tagjainkban harczolnak,” újólag letérjünk az üdvösség útjáról. E veszélyre figyelmeztetett Krisztus Urunk ama szavakkal:[2] „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”
X. A rossz kívánság, melyet tökéletesen kiirtani senki sem képes, még a megigazultakban is megvan.
Mert nem áll az embernek hatalmában, még annak sem, ki Isten kegyelme által megigazult, testi kívánságait úgy lecsillapítani, hogy azok soha többé föl ne támadjanak, mivel t. i. az Isten kegyelme meggyógyítja ugyan a megigazultak lelkét, de nem testét is, melyről írta az apostol:[3] „Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, az az: testemben, a jó.” Mert mihelyt az első ember az eredeti igazságot, mely, mint valamely fék, zabolázta kívánságait, elvesztő: az ész tovább nem bírá azokat az engedelmességben úgy megtartani, hogy meg ne kívánják azokat, a mik az észszel is ellenkeznek. Azért írja az apostol, hogy a bűn, az az: a bűnnek élesztője, az ember ama részében lakik, értésünkre, adván, hogy az nem ideiglenesen, vendégképen tér be hozzánk, hanem, míg élünk, mint testünknek lakosa, állandóan megmarad tagjaink hajlékában. Azért belső és külső elleneinktől szünet nélkül ostromoltatva, könnyen beláthatjuk, hogy Istenhez kell segítségért folyamodnunk és kérnünk, hogy teljesedjék bennünk az ő akarata. Most már e kérés értelmét kell a híveknek kifejtenünk.
XI. Mily értelemben vétetik e kérésben Isten akarata?
Mellőzvén itt sokat, a miket Isten akaratáról tudós férfiak hasznosan és bőven fejtegetnek, azt mondjuk, hogy itt az akarat az úgy nevezett akarat-nyilvánulás, vagyis a helyett vétetik, a mit Isten tennünk parancsolt vagy tiltott. Azért itt az akarat szó magában foglalja mindazt, a mi a mennyei boldogság elnyerésére tartozik, akár a hitre, akár pedig az erkölcsökre vonatkozik: végre mindazt, a mit Krisztus Urunk önmaga vagy egyháza által tennünk parancsol vagy tilt. Mely akaratról ekképp
