<poem> 108. Isten átkát nem kivánom, De ha rád száll, azt se bánom, Szálljon is rád, azt kivánom, Gyilkosom benned nem szánom.
Az a fa is száradjon ki, Amely alatt meg fogsz állni, Az a csárda gyulladjon ki, Melyben csendesen fogsz hálni.
Borod, búzád ne teremjen, Szántó földed ne zöldeljen, Páros késed kiforduljon, Az is a szivednek álljon !
109. Istenem, istenem, Hol lesz a halálom? Erdőn-e, vagy mezőn, Vagy pedig tengeren ?
Ha erdőn veszek el, Ki temet el engem? Ha tengeren veszek. Ki sirat meg engem ?
El is eltemetnek Az erdei vadak, Meg is megsiratnak Az égi madarak.
110. Jaj de félek, mikor hűvös szél támad, Te hűvös szél meg ne fúdd a rózsámat ! Süss ki rá nap, isten szeme, ragyogva, Szállj el madár feje fölött dalolva.
Az én rózsám tejbe fürdik ha felkel, Törülközik piros rózsalevéllel, Fehérebb is az orczája a hónál, Pirosabb is a hasadó hajnalnál.
