són, hogy visszamenjen a maga lakásába, álmélkodva látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja lovát az ajtaja előtt.
— Maga még most is itt van, Feri?
— Látni akarom az énekes madárkákat.
— Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát.
— Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik?
— Most mindjárt?
— Természetesen.
— Ohó ! Az lehetetlen. Először, mert öltözködnek. És másodszor . . .
— Másodszor is van?
— Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, akikhez csak úgy egyszerűen beállít az ember. Első tekintetre látni, hogy jobb családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel nem akarom kicsinyleni a hódításait.
— Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, rossz sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai? . . .
