La bella donna della mia mente

La Bella Donna Della Mia Mente szerző: Oscar Wilde, fordító: Kosztolányi Dezső

Testem parázsló tűzben ég,
a lábam vándorolni fáj,
annyit kiáltám a nevét,
hogy dalt se tud már ez a száj.

Ó, Kenderike, énekelj,
vadrózsák közt dalban feredj,
ó, kis Pacsirta, égre kelj,
mert drága hölgyem erre megy.

Szép ő, csodás harmónia,
mit még nem ismert férfiszem,
szebb, mint Királynő és Rima
s mint holdsugár sötét vizen.

Mirtuslevél van a haján,
(zöld lomb, aranyló haj körül!)
Zöld fű az őszi, halavány
kévékben nem ily gyönyörű.

Kis ajka csókra olvatag,
s nem jajt kiáltani csunyán.
Remeg, akárcsak a patak
vagy rózsa az eső után.

Nyaka fehér lótuszkehely,
rózsáll a napba kegyesen,
s ily élőn nem piheg-lehel
a Kenderike begye sem.

Mint gránátalma, mit a kés
szétvágott, biborszája él,
őszibarack az arca és
feléd ragyog, pirulva, Dél.

Ó, összetett kéz! Drága test,
viselni kéj és kin nyilát
ó, Szerelemház, ó, nemes,
eső-csapott, halvány virág!